nem emlékszem, hogyan jöttem, csak itt vagyok

ez volt a mai nap, de valahogy sokkal hosszabb volt, mint a többi.
azt álmodtam, hogy lekésem a vonatot, amit el akarok érni - egy folyó másik oldaláról egy idegen épületből néztem végig, ahogy elmegy. rettenetes volt, közben pedig tök ismeretlen embereknek magyaráztam valamit vihogva.
(később még egyszer felébredtem, akkor csak nem bírtam átrángatni a rengeteg cuccomat egy kis ajtón, teljes tehetetlenség).
M3 - klinikák - kv - valami teljesen idegen városban kötöttem ki (Szigony u.), a végén már kívülről láttam magam a lépcsőn felfelé sétálni. elég erős késztetést éreztem, hogy elrohanjak, de aztán inkább moziztam a váróban - kicsit mindenki gyanakvónak, vagy gyanúsnak tűnt:)
még mindig lebénulok, ha félek - de már észrevennem is elég volt, hogy felül kerekedjen a motivált énem és bevállaljam az ismeretlen ajtók hadát, aminek a végén feszült várakozás, illetve erősen koncentrálás, hogy nem manipulálok semmit és senkit, lazít, őszinte, minden külső körülmény kizárása, ilyesmik...meglepő volt, kicsit túl karizmatikus, enyhén zavart(nak tűnő). de végül is mégis az első idegen, akinek megpróbáltam olyasmit elmagyarázni, amit eddig csak érzelmileg támogatott helyzetben, tehát érdeklődés hatására. ez meg az én dolgom volt, igyekeztem, mert mindent át kellett fogalmaznom egy rajtam kívül eső világ számára, ami egyébként rohadt nehéz volt.
egész jól sikerült, mert mire megint a lépcsőházban voltam, már csak kimerültnek és üresnek éreztem magam. szétestem. nem zavart, hogy "megbélyegeztek". az sem, hogy tudtam, a mai estém így fog végződni. meséltem volna valakinek, de senkit nem éreztem közel.
rákényszerültem, hogy magam felé forduljak, a saját kezem által:)

és hát egyelőre itt tartok.

válaszd az életet.



igen, az Into the Wild - ot felejtettem el

egy nappal az után, hogy a realitásérzékem teljes kudarcára derült fény, különösen értékeltem a Shutter Island végső mozzanatait - már egyébként is értékeltem volna.

új élet csak a halál után van?



azték piramis alakú chilis csokitorta - boldog:)

húúbazmeg. mindenféle intellektualitást mellőznék. ilyen az, amikor a társadalomstatisztika jegyzetekkel a kézben és egy tábla csokival a gyomorban próbálok valami értelmet találni...de a látóterem véges.