Kéne valami okosat kitalálnom a karácsony minőségének javítására (belsőleg).
Alapvetően a kedvenc ünnepem volt, éveken át, nem az ajándékok miatt, hanem mert meglepődtem meg örültek a waldorfos művészeti végtermékeimnek. Szerettem a hangulatát, hogy ünnepélyes és szép.
Na most egy ingerlékeny, antiszociális, érzelmileg instabil boszorkánynémber vált belőlem, ami ezerszer rosszabb, mintha hidegen hagyna.
De mi a halálért nem szarom le? (Most nem a csípőből kamaszosan beleszarásra gondolok, hanem az együttműködő - ó ha nektek fontos - tipusuról).
Miért kell érzelmileg túlreagálnom az ünnepet? Mert túl sokat várok tőle? Mert azt érzem, hogy mások várnak tőle túl sokat? Vagy egyszerüen nem bírom elfogadni, hogy kinőttem az idilli karácsonyozás korából?
Lehet, hogy a gonosz énem nem bírja szociálisan csapatmunkaként véghezvinni a készülődést, mert egyszerüen önző vagyok és mindig mindennek úgy kell történnie, ahogy szeretném? Simán lehet. De állítólag az ember legideálisabb közössége a család és alapjáraton evolúciósan szociális (én eddig totálisan azt gondoltam, hogy simán öncélú, de egész elfogadhatóan érvelt ellene Csányibácsi), akkor valami oka kell, hogy legyen ennek.

Best hopes, holnapra elmúlik, jönnek unokatesóim, nagybátyámmal pedig egész estés oltogatás.

Igazából persze szépek a megoldatlan problémák, kb. igaz rájuk ami a beteljesületlen szerelmekre:)

A Palatinuson lelkesedünk éppen. Végig lelkesedtünk, még akkor is amikor legszivesebben felkoncoltuk volna a másikat, de ezek ilyen mulandó dolgok voltak:)

Igazából most elsősorban hulla vagyok, valamilyen okból kifolyólag eléggé kripli és nyomott. A hazaérkezés öröme nem az otthon hiányából adódott, az nem hiányzott.
Egyszerre derült ki egy csomó minden, meglehetősen durva hét volt.
Imádom a vöröses színeket a házakon, egyszerűen szép és még amikor lemásztunk a térképről, akkor is mindenhol ott voltak és simogatták a szemem:)
Kiválogattam az első kedvenceket (kép), a másik fele még itthon sincs. Hihetetlen mit képes kihozni az emberből az egyedüllét, pedig nem sokat voltunk külön, amikor mégis, akkor viszont végre teljesen átéreztem, de inkább társas lény vagyok, mint magányos farkas, csak kivételes helyekre mennék egyedül és akkor direkt magam miatt.
A repülés bika volt, megértem az összes lelkes pilótatanoncot, persze azért jó volt visszafelé látni, hogy milyen hosszú volt az út.

Kicsit olyan vagyok, mint aki annyit kapott az arcába, hogy most még nem tért magához...

Jó volt végre közelebb kerülni kicsit egy ennyire távoli világhoz, az ajtón kívül a legmódszeresebb kínzások domborművei búcsúztattak. A lány sajnos nem Viola, de nem volt türelmem megvárni, míg elmozdul.

Komolyan végiggondoltam, hogy maradok. Aztán rájöttem, hogy nem kell elsietni a dolgokat és mondjuk a távolság elég sokmindenre megoldás, azért ebben az esetben megfutamodás lenne:) Azt meg nem tenném.

Panteon

Milyen durva hangja lehetett, amikor tele volt morajló emberekkel?!

A szavaknak ereje van, minden mexikói meleg, stb...

Elegendő mennyiségű kék eget és felhőt láttam a lelki békém helyreállásához és a repülés utáni sóvárgás felerősödéséhez. Ennél a résznél már nagyon meg voltam hatódva:)

Most nem mondom, hogy a képek magukért beszélnek - bár meg kéne tanulni úgy fotózni, arra jöttem rá - de teljesen elvarázsolt helyeket találtunk, igazából már most hiányzik, nem annyira vagyok lelkes ettől a karácsonyi felhajtástól itthon, baromira túl van pörögve. Meg idealizálva, hihetetlen feleslegesen, pedig nálunk minden alapja meglenne egy normális vicces karácsonyozásnak, én mázlista. Najó remélem csak nyűgős vagyok mert nem aludtam rendesen két napja, de tegnapelőtt pl. ezer éve először ordas lázas lettem, és jó volt végre rendesen kibetegedni magam, vagymi.

Az első benyomás miután kiléptünk a metróból. Ami mondjuk fordítva járt, de lényegét tekintve mindegy...

Huh. Alvás...nem gondolni a holnapra, nem gondol, nem, nem, nem, nem!

girlpower rulez

El sem hiszem, de mégis itthon vagyok, tegnap 24 óra ébrenlét után úgy néztem a Deákot, mint valami furcsa kis teret, amit valahonnan ismerek, komolyan hozzá kellett szoknom, hogy hazaértünk!
Pedig csak egy csonka hét volt, de annyira tömény, hogy legalább hónapkig fogok összevissza álmodni mire helyére kerül minden. Róma kurvaszép. És igazából a hazafelé útból az derült ki, hogy egész Olaszország az, a hegyekkel és várakkal mindenhol... Szóval tegnap az történt, hogy elindultunk 8 kor a szállásunkról, 10 re kikeveredtünk a belső gyűrű felhajtójára, miután nagyjából négyszer tévedtünk el ill. szálltunk rossz buszra...és onnan egy bolond kivitt a Firenzei felhajtóhoz (kút), ott félóra napsütkérezés után felvettek és elvittek dánok félúton Firenzéig. És én azt gondoltam, hogy na innen majd ilyen 3 órás szakaszokban jóesetben ma délre hazaérünk...hát nem. Egy ultra elhagyott néptelen kúton 20 perc után ( én stoppoltam 19-et, aztán mikor ideges lettem és cseréltünk természetesen egyből felvettek) összeszedett két román, akik Padovába mentek és nagyon rendesek voltak, ott pedig a legalja, román kisbuszokkal zsúfolt kaotikus benzinkúton egy óra után kihalásztak a franciák. Akik Ljubjanába készültek, aztán Pesten kötöttek ki, kisbusszal zúzták, konkrétan egy matracon - hálózsákkal - feküdtünk hátul egész úton...11 órát kb...kicsit eltévedtek a horvát részen, de tökmindegy, négy stoppal hazajöttünk, az emberiségnek hála:)

Eléggé katartikus érzéseink voltak ettől a határ átlépésekor...

Meg az első kúton is igazából, a világ nagy és szép.

foly.köv. képekkel

Csaaaa!!! Hat ezen a gepen irni egy szadista kinzas, de egyebkent istenkiraly a hely, ma a buszvezeto berakta maganak hangosan Timberlaket kozvetlenul miutan felpolirozta a kurvanagy Romolusos tetkojat a vadlijan, hihetetlen flugosak, minden kocsi megnyomva, a pasik lazan leszolitanak akarhol, de nem mint otthon hanem egybol elkeri a szamod!! Kb annyi mindent lattunk a 3 nap alatt, hogy el sem tudom meselni, mivel reggeltol estig maszkaltunk bent, este meg felszedtuk hat mikulast ( gorkorisat(, a Palatinus annyira szep volt a tornyos kumokkal h majdnem elbogtem magam, csinaltam rengeteg kepet majd azokkal beszamolok reszletesen. A szallas nagyon bika, most eppen egy ausztral csajjal es egy mexikoi pasival vagyunk (aki ronda es a viola raizgult( de volt egy loangelesi fiu is jofej...meg megegy ausztral, csendes. Szegenyek mindig elobb mennek aludni, sztem nagyra ertekelik mikor ejszaka megerkezunk, bar nem szoltak soha. A nap az sut ezerrel, mindenki rohadjon meg aki nem irt a violanak h boldog nevnapot, ezt uzeni (mar akire vonatkozik( de nem kell komolyan venni mert menstrua l
hehe. Mar keszseg szinten hasznalom a metrot es gyonyoruen karomkodom olaszul, micsoda meglepetes, sajnos baromira felfaztam es total beteg vagyok, de azert elvezem, eszmeletlen h akar merre kodorog az ember mindenhol gyonyoru epuleteket talal, nem csak a belvarosban, mind szep ppirosas narancs szinu aaaaa, na minnyar vege a netezesnek, majd irok ha leszek meg, meg v feltettem na kepeket, mindenkinek jo karacsonykeszulodest, nalam meg nem utott be a hangulat erdekes modon>D

Minden bepakolva, elintézvte, megkérdezve, lecsekkolva. És még ki is aludtam magam, jó volt, bár előtte becsúszott egy filmbe illő szomszédos jelenet. A hivatalos verzió: 22. estére érünk haza.
Még nem is ültem rendes nagy repülőn, baromira indulhatnékom van.
Lesz napi 20 perc net a szálláson. Hehe.

Húú, igazi mihaszna semmirekellő vagyok, miután gondosan benyomtam egy redbullt a tanuláshoz, tíz perc múlva az igazak álmát aludtam és most szerintem egy film bámulásán kívül mást nem vagyok hajlandó illetve képes csinálni...soha többet nem iszom alkoholt.