aktuál

világosban végezni hétkor - a hét tanulsága (már hétfő van) mégis a közéletre reflektálás volt számomra: alapvetően félek véleményközösségbe keveredni és az eddigi tevékenykedésem csak simán csoportmunkaként értelmeztem, de a helyzet fokozódásával eltolódtak a határok. a szükséges bizalom, hogy a pillanatnyi csoport egyik tagja sem tesz olyat, ami az én arcomra ne férne rá - egy jól működő bázisdemokratikus (úristen) felállás eredménye volt. ettől még folyamatosan kísértett a tudat, milyen közel áll egymáshoz az öncélú hőzöngés és a szükséges civil aktivitás.

két órán keresztül hallgattam a vita fontosságát az álláspontok fejlődésében (bezzeg az angolszász demokrácia és a konszenzus), de gondolattól a vállalható formáig is annyi minden történik...ja, hogy ezért kéne többet írni

egyike az egyre hosszabb és energikusabb kitekintések az ostoba taszító emberhalmaz dimenzióból, bár néha vissza kívánkozom az érinthetetlenség tisztaságába. megtanultam együtt élni vele, de persze még reménykedem, hogy ez is csak egy átmeneti állapot

vasárnapi családi idill

napsütés, húsvét - a szomszédban futkosás, csapkodások zaja: mit csinálsz, nem megmondtam hogy...azonnal gyere ide!! akkor mi volt ez a zaj, amit csináltál?! üvölt kedvesen az anyuka, de innen már nincs megállás:

"- nem érdekel, fogd be a lepcses pofádat, elég volt - takarodj innen, takarodj!

- te ezen ugrálsz, te zokni, te idióta te...

- szét ütöm a fejedet, ostoba hülyegyerek! nem hiszem el!"

már várom a pillanatot, amikor egyszer olyat hallok, hogy felmerül bennem a gyerekbántalmazás gyanúja (nem mintha ne lennék benne már most biztos, hogy gáz van). nyilván nem akarok gerekeket elszakíttatni a családjuktól, más életébe beleavatkozni - de nem úszom meg a felelősségét, hogy gyerekeket terrorizálnak nap mint nap mellettem.

"A neurózis mindig a jogos szenvedés helyettesítése" (...)


C.G. Jung - ma szabad akaratomból szegődhetek zsenik nyomába, meg a sajátomba :) mi tizedelte meg a fakultatív kutatásaimat - lett a kérdésemből

nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű elfelejteni fontos dolgokat - amikről azt gondoltam már egyszer is, hogy fontosak. egyszer meglátok valamit, aztán nem veszem észre, nemár... de a vizsgaidőszakot tekinthetem átvezetésnek - most, hogy túl vagyok rajta és nagy a szám :)

Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

József Attila 1937

Castor és Pollux

vannak szar napok, fogadd el, nem lesz semmi baj - nem történt semmi visszafordíthatatlan...stb. elegem van a folyamatos küzdelemből, hogy hagyjam magam a szabályaim nélkül élni, de a következményeket is fogadjam el...bármibe bele tudom kényszeríteni magam. és hiába akkor a legjobb, amikor nem teszem - újra és újra szükségem van a bizonyosságra, hogy megtehetem, enélkül minden kicsúszik a kezeim közül és megbénulok a kudarc súlyától. ha nem akarnék megfelelni kicsúsznék a világból - amihez most épp elég közel érzem magam.

pedig pl. zseniálisan festek falat.

1011/2012 - elzsibbadt aggyal próbálom mérlegelni a lehetőségeimet, de még képtelen vagyok kreditekben gondolkozni...az előbb még ott álltam az út szélén (8-as, Vasvárnál) és realizáltam, hogy már azt sem tudom ma hány stoppom volt idáig. pedig mindnek baromira örültem! mentségem a 34C°

hihetetlen történetekbe botlottam bele, ilyenkor mindig visszatér a hitem az emberiségbe. szeretem az indíttatást, ami miatt valaki megáll és szívességet tesz egy ismeretlennek, amikor a helyzetből adódóan olyat kérdeznek/mesélnek, amit amúgy nem mernének, de főleg azt, amikor a végén ők is örülnek, hogy belém botlottak. csak utólag érzem a felelősséget, szóval igyekszem a legtöbbször párt találni, de egyedül egészen más arcokat látok.

Berlin leginkább felkavaró volt, Prága a legotthonosabb idegen város, a zsúfolt hostel a legjobbat hozta ki belőlem és utána igazán tudtam értékelni az erdőket, sziklákat, stb. viszont utazni vagy egyedül, vagy akivel jól ismerjük egymást. mert az egy dolog, hogy nem tudok igazán alkalmazkodni, de szarul viselem a köztes állapotot, amikor csak félig tudok megosztani egy élményt, viszont azt elvárják tőlem...nem tudom miért nyomaszt ez ennyire, de ilyenkor sokkal őszintébb vagyok magammal a kapcsolataimat illetőleg. talán ezért sokkal életszerűbben működöm azóta, még ha néha utálom is (pl. amikor ez két nap lázzal jár).

már most izomlázam van a tapétázástól, a festékeknél pedig legalább egy órát koncentráltam keményen (négy nap gondolkozás után), amivel szemmel láthatóan megerősítettem pár ember nőkkel kapcsolatos sztereotípiáját - de ez nem zavarja az esztétikai kérdésekben előtörő brutális perfekcionizmusomat, ami amúgy is épp elég belső feszültséget okoz:)

persze megint megfogadtam, hogy nem hagyom elkanászodni A listát, nem fektetek rengeteg energiát szélsőséges motivációimba (kivéve, ha tanulásról lenne szó) és nem esek szét csak mert vége a nyári üzemmódnak (már megtörtént). a listák is csak nyomasztanak. mennyivel egyszerűbb nem leereszteni. kár, hogy az maximum három hétig működik, utána van ez. hulla fáradtság.