-> Kasprowy Wierch

felfelé húgommal néha erősen emlékeztettünk a Frodó - Samu párosra, de amúgy eszméletlen szép hely! testközelből is zseniálisak a nagy hegyek - csak a tetején sajnáltam, hogy nincs nálam ernyő, de így tök más élmény. simán rá lehet kattanni.

és igen, meg kéne tanulnom rendesen fotózni...

bepakolás

most tapasztaltam meg hosszú idő után először, ahogy az ösztöneim mindent elsöprő erővel törtek ki a korlátok közül. rég nem féltem így magamtól. mintha valami régről nagyon ismerős erő szállt volna belém - nem tudom, miért érzem magam rosszul tőle, hogy nem vagyok olyan sebezhető. talán mert így aztán tényleg el vagyok falazva egy csomó mindentől. vagy csak simán fájdalom függő lettem - attól érzem magam élőnek, ha mozdul bennem valami...könnyebb ezt tisztán megélni. elöli a feszültséget, megtanultam megtisztulni vele.

a védelem kiélezi a gondolkodásomat, helyet ad az ürességnek, elveszi a reményét is, hogy igazán érezzek. hogy vigyázni kelljen rám. nagyjából itt vesztettem el a fonalat: muszáj elfogadnom magam, ha nem akarok tényleg ketté hasadni - de nem megy. mennyire kurvára nehéz elengedni a fontosakat - embereket, állapotokat, pillanatokat...

na ezért sírtam anno annyira, hogy már nem járhatok többet oviba, miközben vártam, hogy végre iskolába mehessek:)

jelentem megtanultam 11:30-ig aludni! mondjuk némi szánkózás után elsüllyedt a buszból átalakult hajónk és a húgomat meg egy kutyát próbáltam megmenteni közben, de az nem emiatt volt szerintem...

Kapolcs a rendszertelenség összes előnyével és hátrányával jó edzés volt augusztusra, sőt. most azt gondolom, hogy igazából ezzel már nincs baj. viszont konkrétan nem tudok épségben hazajönni, ami nem elfogadható számomra - mégis lassan kezdem azt érezni, hogy bizonyos szinten már nem megoldható a helyzet: egyszerűen várom, hogy ne kelljen többet és tényleg tudjak örülni neki.

még mindig verhetetlen vagyok stoppolásban:)

*

.

egy hét intenzív regenerálódás, egyszerre nosztalgia, visszatérés az alapokhoz és kezdhetem elölről a káromkodásról való leszokást is - különbség közösség és közösség között. rálassulva a természetes közegre nem olyan sokkoló, hogy minden változik. ha csak most vettem észre, az sem számít. furcsa érzés a romok fölött gondolkozni, de az ijedtség elmúlt - a bizalom nem véges, az elveszettség kistestvére a szabadság,

tűzrakás helyett kávéfőző, stb:)

péntek

annyira kicsi a világ! minden közelebb, de teljesen megfoghatatlan.

vol2

hivatalosan is vége. túltettem magam a 3as logikán - itt a nyár, ősszel költözöm, zseniálisan kurvajó:)))
az ellenpontja üres szétesettség - elvesztettem a szépen működő napi struktúrámat és még nem viselem túl jól a szabadságot. elfáradtam - nem tudok középutat találni. vagy csak a saját oldalammal foglalkozom, ami egy idő után nem vezet sehová, vagy belevonom a másikat, mindenkit a maga módján. és néha mindegyikben csak a reménytelen távolságot látom, az értetlenséget, a sekélyest vagy az elutasítást.
és nem tudom, hogy ez csak felerészben az én felelősségem-e. igazából pont azt kérdőjelezem meg, amit annyira evidensnek tekintettem mindig is:)
olyan mint egy kör - beüt a para, amit nem tudok normálisan kezelni és (önutáló kontrollmániásként) elindulok a leejtőn lefelé, mondjuk addig, hogy tényleg nem fogok fel semmit a külvilágból. ami viszont elviselhetetlenül nyomaszt - vissza az élők közé, mert van amit mások kezébe lehet adni és akkor talán nem minden rajtam múlik. annyira nem, hogy pl. simán ki is zárhatnak az életükből. ami para. és most egy kis kör és egy nagy kör végén vagyok egyszerre (újabb lehetőség az adaptív problémamegoldásra) és azon gondolkozom, hogy ez az én hullámzásom, vagy csak átvettem valami másét?

Teljesített kredit:	32	Hagyományos átlag:	4.23
Felvett kredit:	32	Kredites átlag:	4.25
Kreditindex:	4.53	Korrigált kreditindex:	4.53

hogy ez mennyire jó, az csak ősszel derül ki persze

do you mind?

két nappal a leghúzósabb vizsgám előtt, túl egy felváltva önmarcangoló és elszántan feladatmegoldó napon -13 évet megúsztam matek nélkül, pedig mindig tudtam, hogy nem kerülhetem ki. de mégis leginkább azt érzem, hogy megint minden lélegzik körülöttem. az a külvilág, ami annyira nyomasztóan fenyegető volt, most leginkább megnyugtat. a hétfői repülés beleégett a lényembe, tökmindegy mennyire hangzik hülyén:)

holdfogyatkozás