most tapasztaltam meg hosszú idő után először, ahogy az ösztöneim mindent elsöprő erővel törtek ki a korlátok közül. rég nem féltem így magamtól. mintha valami régről nagyon ismerős erő szállt volna belém - nem tudom, miért érzem magam rosszul tőle, hogy nem vagyok olyan sebezhető. talán mert így aztán tényleg el vagyok falazva egy csomó mindentől. vagy csak simán fájdalom függő lettem - attól érzem magam élőnek, ha mozdul bennem valami...könnyebb ezt tisztán megélni. elöli a feszültséget, megtanultam megtisztulni vele.
a védelem kiélezi a gondolkodásomat, helyet ad az ürességnek, elveszi a reményét is, hogy igazán érezzek. hogy vigyázni kelljen rám. nagyjából itt vesztettem el a fonalat: muszáj elfogadnom magam, ha nem akarok tényleg ketté hasadni - de nem megy. mennyire kurvára nehéz elengedni a fontosakat - embereket, állapotokat, pillanatokat...
na ezért sírtam anno annyira, hogy már nem járhatok többet oviba, miközben vártam, hogy végre iskolába mehessek:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése