Kalocsai Fegyház és Börtön. Büntetés-végrehajtás. A folyamatot lefedő, a szabadságvesztés mértékét, jutalmat és büntetést szabályozó fogalmak hosszú skálája kavargott a fejemben - már lefelé.
Foucault, ellenőrzés, meg mindenféle alapokosság, amivel az ember szociológián másodévesen már találkozott (és amik az én esetemben csak további homályt derítettek fel). Megdöbbentő, hogy a fejemben összeállt kép, amit kb. 25 évvel ezelőtt tartottam volna reálisnak, mennyire jól megközelítette a valóságot! Csak pár férfival futottunk össze, semmi személyes kontakt és a mindenféle funkciójú helységek, gyakorlatok végignézése, -beszélése volt az egész, ennek ellenére hatalmas sóhajjal távoztam az épületből...
Hazafelé egy 160 disznót szállító kamion vett fel minket (többek között), tehát a továbbgondolása a történetnek félbeszakadt egy "az élőállatszállítók nehéz élete" kiselőadás által - így utólag egy kérdésem mindenképpen van: azt értem, hogy kell a biztonság tudata, hogy aki egyszer túllépte a határt, nem szaladgál köztünk (amúgy dehogynem, de akkor is értem). Azt is értem, hogy ennyi elmélkedéssel töltött idővel kezdeni kéne valamit és változtatni akarunk a bekerülteken. Azt viszont nem értem, hogy a folyamatos, a büntetést hangsúlyozó alázások tulajdonképpen nem a társadalom bosszújának megnyilvánulásai? És ha valakin alaposan bosszút állnak, az nem mentesül a saját magával való szembenézéstől? És most nem egy nagy belső moralizálásra gondolok, hanem egész egyszerűen arra, hogy ha a hosszabb időt bent töltöttek ennyire gyakran visszaesők, akkor nem teljesen nyilvánvaló, hogy nem a szopatás a leghatékonyabb megoldás?

Miért a vizsgaidőszak előtt kezdek el valami tök máson kattogni, mint amin kéne?:)

Remélem a malackák élve jutnak el Grúziába.

aktuál

világosban végezni hétkor - a hét tanulsága (már hétfő van) mégis a közéletre reflektálás volt számomra: alapvetően félek véleményközösségbe keveredni és az eddigi tevékenykedésem csak simán csoportmunkaként értelmeztem, de a helyzet fokozódásával eltolódtak a határok. a szükséges bizalom, hogy a pillanatnyi csoport egyik tagja sem tesz olyat, ami az én arcomra ne férne rá - egy jól működő bázisdemokratikus (úristen) felállás eredménye volt. ettől még folyamatosan kísértett a tudat, milyen közel áll egymáshoz az öncélú hőzöngés és a szükséges civil aktivitás.

két órán keresztül hallgattam a vita fontosságát az álláspontok fejlődésében (bezzeg az angolszász demokrácia és a konszenzus), de gondolattól a vállalható formáig is annyi minden történik...ja, hogy ezért kéne többet írni

egyike az egyre hosszabb és energikusabb kitekintések az ostoba taszító emberhalmaz dimenzióból, bár néha vissza kívánkozom az érinthetetlenség tisztaságába. megtanultam együtt élni vele, de persze még reménykedem, hogy ez is csak egy átmeneti állapot

vasárnapi családi idill

napsütés, húsvét - a szomszédban futkosás, csapkodások zaja: mit csinálsz, nem megmondtam hogy...azonnal gyere ide!! akkor mi volt ez a zaj, amit csináltál?! üvölt kedvesen az anyuka, de innen már nincs megállás:

"- nem érdekel, fogd be a lepcses pofádat, elég volt - takarodj innen, takarodj!

- te ezen ugrálsz, te zokni, te idióta te...

- szét ütöm a fejedet, ostoba hülyegyerek! nem hiszem el!"

már várom a pillanatot, amikor egyszer olyat hallok, hogy felmerül bennem a gyerekbántalmazás gyanúja (nem mintha ne lennék benne már most biztos, hogy gáz van). nyilván nem akarok gerekeket elszakíttatni a családjuktól, más életébe beleavatkozni - de nem úszom meg a felelősségét, hogy gyerekeket terrorizálnak nap mint nap mellettem.