:)

vége.
azt hittem (reméltem leginkább), hogy ettől jó lesz. és pont ezt csesztem el:) inkább kiüresedtem, ahogy a kihívás és nyomás megszűnt.
és persze a szokásos örökké elégedetlen kis hang is megszólalt, mert utólag azért egyből okosabb vagyok én is. de végül is tök jó, uv nélkül, 4+ os átlag, ráadásul egyre jobban érdekel az egész, ahogy egyre többet foglalkozom vele. szóval csak hülyeség volt messiásként várni a végét, mert nem is ez volt a baj.

ijesztően rég éreztem azt az elégedett, kedvelő érzést saját magam felé, ami amúgy hozzám tartozik. de a legrosszabb, hogy a körülöttem lévőktől is egyre távolabb kerülök, ahogy már nem vagyok képes beengedni semmit, mert egyáltalán nem érzem, hogy jó helyre kerülnének... a megoldás pedig nem az, hogy én is kimegyek.

talán most jött el a pillanat, hogy bármit megadnék a nyugalomért

még egy hét és vége. nem lenne fair, ha csak az utána állapot mosolyogna itt nyugodt magabiztossággal:)
szóval agyszivacs üzemmódban, igazi könyvtári zombiként csiszolom a koncentrációs képességemet, ami nagy fokú lekötöttséget biztosít, ezért nem is fröcsögtem hétfőn, pedig akkor megvolt az első vizsgaidőszaki krízis (egy olyan rendes). csak közben tudom, hogy ezek nélkül már halott zombiként feküdnék valahol.

ettől még kicsit túlzásnak érzem ezt a januári történetet úgy egészében. nem teljesen értem, hogy mi van...és kezd kurva fárasztó lenni. de inkább gondolom azt, hogy oka van és majd megoldom, mint hogy elátkozottnak érezzem magam.

lemondó hullatekintet, késésben vagyok, basszus.

a jobb felső sarokban van a lényeg, a többi nem is érdemes:)