vége.
azt hittem (reméltem leginkább), hogy ettől jó lesz. és pont ezt csesztem el:) inkább kiüresedtem, ahogy a kihívás és nyomás megszűnt.
és persze a szokásos örökké elégedetlen kis hang is megszólalt, mert utólag azért egyből okosabb vagyok én is. de végül is tök jó, uv nélkül, 4+ os átlag, ráadásul egyre jobban érdekel az egész, ahogy egyre többet foglalkozom vele. szóval csak hülyeség volt messiásként várni a végét, mert nem is ez volt a baj.

ijesztően rég éreztem azt az elégedett, kedvelő érzést saját magam felé, ami amúgy hozzám tartozik. de a legrosszabb, hogy a körülöttem lévőktől is egyre távolabb kerülök, ahogy már nem vagyok képes beengedni semmit, mert egyáltalán nem érzem, hogy jó helyre kerülnének... a megoldás pedig nem az, hogy én is kimegyek.

talán most jött el a pillanat, hogy bármit megadnék a nyugalomért