Reggeli buszozás, félálom - pontosabban inkább kóma, tekintettel az óraátállításra. Sikerül arra felriadnom, hogy kedvenc 18-as (újabban 218, de ezt nem vagyok képes feldolgozni) buszunk a megállóból elindulva egy csigát meghazudtoló tempóban halad az üres úton, közben remegve, recsegve, nyögve, mint ami pillanatokon belül felrobban. Szerencsére csak öt percet gondolkozhattam a probléma okán (már nem azért mert megállt és megnézték, hogy mi is a baj) és már le is szálltunk: a hátsó kerék pártenyérnyi részen kissé szenes és ömlik belőle a füst. Ami nem meglepő, tekintve, hogy az eddig megtett úton nem forgott szerencsétlen. 

3. vizsga vége, legközelebb élesben, hurrá, bár jelenleg nem vagyok abban az állapotban, hogy ezt megünnepeljem, de kedden majd...

A nagy kérdés, hogy holnap kell repülni,  szerdán, vagy csütörtökön??

"Breakbeat trainspotters and reflexive sample merchants John Ross and Rob Fitzpatrick formed Ronnie & Clyde..." azért nem gondoltam volna, hogy ilyen leírással is lesz kedvenc zeném, de lett, van egy két szám, ami nagyjából egy hipnózisos transzállapotot idéz elő:)

nincsenek youtube on, egyet találtam csak, nem is kedvencet, mivammár?

feketeribizli

visszatekintés, véleményalkotás, meglepődés, tapasztalat, satöbbi


és hát a leglényegesebb egyértelműen a kapcsolatok elmélyítése, pont


15:37 ->  szex-el(?), úgy önmagában nem lehet megváltani a világot, de nemám

másnapos vagyok, régi amy winehouse számokat hallgatok és beállt a magasfokú közöny

Meghúztak...nem hiszem, hogy lehetek ekkora seggfej??! Most, hogy ilyen jól vége a vizsgahétnek, istenverte rohadt életbe mehetek megint írásbelizni, ráadásul már csak a Goethe adja, mert csak az lenne meg időre, megint kezdődik a németórára járás...
Kurvaéletbeeeeeeeee!!!!!!!

Don't panic...kösz:) 

Magyarból eléggé szivattak, de nem lett rossz, bioszon meg felcseréltem a csapokat és pálcikákat - na ez szopás, de legalább mindent tudtam róluk, szóval holnap bele kell húznom az írással.

Huh, nagyon szeretnék valami elhagyatott,távoli mezőn leszállni, fetrengeni a fűben és nem sietni sehová, nem felkelni másnap, lemenni alfába és bámulni az eget:)

Angol bika, töri szóbeli szintén, hosszasan ecsetelhettem a demokrácia sárbatiprását a szovjetek által, a magyar sem ment rosszul, bár a négy órából csak hármat voltam hajlandó felhasználni, ráérek az érettségin a helyesírási szótárt lapozgatni alapon.
Egyetlen pozitív dolog a napban, hogy minden vizsgaparám elmúlt,  higgadt nyugalommal és beletörődéssel osztottam az észt:)

Már megint, basszameg, nem hiszem el...

Emlékszem, amikor először hallottam és nem értettem a szövegét, meg arra is, amikor végre leesett...vicces volt, szeretem: Mirror In The Bathroom

Nem sokszor féltem úgy életemben, mint ma, amikor megnéztem a vizsgaeredményeket: még nincsenek kijavítva...scheiße

after dark...így jobb a hang, de kígyóstánc rulez:)

Hát ez vagyok én. Csak a saját megnyugtatásom érdekében, annyira szét vagyok csúszva, hogy magamról nézegetek képeket. És éppen igyekszem beletörődni, hogy nem lehet mindent megmagyarázni. Meg nem is kell. Itt a tavasz:)))

Megint rájöttem, hogy mennyire jó is repülni (és nem felejtettem el startolni sem)...pedig semmi extrát nem csináltam, de egyáltalán nem érdekel, annyira élveztem:))) 

"Félsz, hogy ha megváltozol, elveszíted azt, ami különbbé tesz." - Igen, neked:)

Megadatott a lehetőség, hogy még a saját személyemmel is kapcsolatot alakítsak ki. Sajnos az érzelmi részét a kapcsolatoknak nem áll módomban manipulálni. Ilyenkor mi van? Mert szakítani valószínüleg nem fogunk még egy darabig:)

Az öngyilkosságot nem pro és kontra érvekkel teleírt papírral az ágy mellett hajtják végre azthiszem. Ahoz kell valami plusz, ami bennem soha nem volt meg még, igazából azt gondolom, hogy nem is lesz.  De nem tudnék, tudok senkit ebbe belevonni. 

Nem is az én dolgom.  Mi lenne ha egyszer kivételesen valaki önszántából megpróbálna és nem csak én rángatnám, hogy hátha attól egy kicsit is jobb lesz neki, bár ez egyáltalán nem biztos,  miért lenne? 

Ilyenkor mindig azok a szimbólumok lebegnek a lelki szemeim előtt, amik az ellentéteket fogják össze, az ellentmondásosságot egységgé teszik és valahol megértem egy kicsit az összes embert, aki mondjuk kolostorokban erre teszik fel az életüket. Nem fogom megtudni, hogy igazuk van-e, hiányzik a meggyőződés, pedig igazából megtehetem. 

Tegnap álmomban egy  minden értelemben  teljesen idilli szeretkezés részese voltam - egy nővel. Igazából nem is éreztem magam szarul reggel, pedig annyira "igazi" volt, hogy szerintem megismerném, ha találkoznék vele. Egyébként a valóságban nem éreztem rendes fizikai vonzalmat nő iránt soha...szóval ezt kivételesen meg sem próbálom megérteni:)

"azördögnemalszik" nekem viszont kéne mááár

Kaffka Margit: Felelet

Szekeres Katóka kedden, éjféltájba
Sír, zokog magába, magányos szobába.
Maroshegyi posta hozta a levelet:
"Szombat este óta nem törődöm veled!"

Feltükrözik a nap maroshegyi tóba,
Törüli a szemét Szekeres Katóka.
Könnyű, sebes szóval írja a levélbe:
"Megcsaltalak rózsám még csütörtök délbe."

1901

Igazából most nagyon sokat kaptam az arcomba ma is, így valahogy még nagyobb súlya van, hogy ezt választottam.

Nagyon nyomasztó látni, milyen könnyen alkalmazkodom. Egy evolúciós csúcsterméknek születtem, még ennek sem tudok örülni. Maximalistának pedig túl ésszerű és lusta vagyok:)

Álmodozó

1;

Írásbelin túl, erősen reménykedem, nem teljesen alaptalanul...nemtudom, ha sikerül, akkor rendet rakok a szobámban és aztán lemegyek a tűzraktérbe és kiszedem kengurut a pult mögül:)). Hihetetlen milyen kicsi a világ, még nyelvvizsgázni sem mehet az ember, hogy ne találkozzon ismerős arcokkal.

Ja és mivan már itt?? Repülgetések kezdődnek, én meg itt állok cucc nélkül egy halom tanulnivalóval a nyakamban, ráadásul megnéztem a pénteki repülésről készült dokumentációt, amitől még az elvonási tünetek is fokozódtak...kint orkán van.   KRESZ csütörtök. 

2;

Ja, és azt is ki kéne ötölnöm, hogy bevállalom-e a munkát Németországban, ami négy hét pultoslányosdit jelent és nemrepülést, ellenben nyelvgyakorlást és pénzkeresést. 

Erre hogy fogom rávenni magam?

Mi van ha nem vesznek fel? És ha felvesznek elkezdem? És miért nem érzem szükségét egy nagy asztalnál a semmiről beszélgetésnek régóta, kicsit ismert, szimpatikus emberekkel? 

Egyszerüen hiába motivál mindig, ebben a minőségben most nincs szükségem a kommunikációra. Eszembe juttott a fiú, akitől kaptam egy puszit Szigeten, ahogy álltam a csápjaimmal az út mellett...hiányzik, az őszinteség, spontanitás, figyelem és nyitottság, nemtudom pontosan, csak ezt így ne.

3;

Semmmmmiextra, a távoliról az egészen közelire fókuszáltam, 19 évesen megismerni a családtagjainkat...tök természetes. 

Régen azthittem, hogy ha valakire erősen gondolok, akkor az megérzi, bemászom a fejébe...azt nem tudtam, hogy ez lesz a második dolog, amit a szárnyak után a legjobban akarni fogok:)

Ismét egy sokat boncolt, és a boncolás során hozzámnőtt mű(remek) - ezt nevezik meghatározónak azthiszem.

Pilinszky János

Apokrif

I.

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

II.

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
                             Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

III.

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok. 

Jah, és az In Bruges rendesen felülmúlt mindent, amit hallottam róla:)

A cseberből vederbe kedves szófordulatom tökéletesen aktuális:)

Nyakamban az érettségi, 23-ától vizsgák, szombat nyelvvizsga, nincs ernyőm, yeeeeee...

Tegnap majdnem leszálltam véletlenül egy megállóval előbb...hazafelé, amit egyébként merev részegen, illetve csontig betépve sem tettem meg soha. Egyáltalán nem vicces mértékben vagyok dekoncentrált és képtelen vagyok kiszedni a zenét a fülemből. 

Igazából nincs nagyon mit tennem, az állapot erősen emlékeztet egy alaposan felrázott 2l-es szénsavas esetére, amit egy hirtelen mozdulattal óvatlanul kiszabadítanak a flakonból, utána pedig nagyon nehezen törlik fel.

"WITHYOU"

Illusztráció by én, a szakemberek alkotásai még nem jutottak el hozzám (ők felvitték a gépet a pályára), de majd azt is:)

Stau

egyik este elhagytuk a főhadiszállást és a hegyet is

M Bondone

Alagutat ásni tilos...

:)

szeretem a felvonók hangját

Itt is dokumentálom küzdelmem tárgyát, bár hivatalosan csak az első résszel kell megbirkóznom,  nem is lehet szétszedni.

Weöres Sándor: Harmadik szimfónia

|.

Madárka sír, madárka örül,
míg piros gerendái közül
néz a hatalmas-

Küldd néki töretlen álmodat,
míg magad vagy a vadász, meg a vad,
nem szûnhet kerge futásod.
Gyõznöd se lehet, veszned se szabad:
a hályogos sürüség alatt
vermed hasztalan ásod.

Kinyílik a táj,
lehunyódik a táj-
az üresség öntözi szélét!
A rét, a liget 
itt mind a tied,
de nem lelhetsz soha békét.

Az élettelen avar is röpül.
Ne hidd, hogy a rögben alhass.
Madárka sír, madárka örül,
néz a hatalmas.

A mult se pihen:
új percek méreg-csöppjeiben
elomolva õrzi részét.
A holt vadlúd, bár tolla se lebben,
röpül a zúgó szárnyu seregben
s röptében üli fészkét.

A jövõ nem vár, elõre arat:
a most ömlõ sugarak 
a holnapi gyermek
rózsás bõrérõl csiripelnek.

Ne kérd a veremtõl jussodat.
Te vagy a vadász és te vagy a vad
s távol, a hatalmas: az is te magad.
Õ odafönn
merev csillámu közöny,
és sorsba burkolt lénye idelenn
rengés, mely sohasem pihen,
s a két arc: az Igaz és a Van
összefordul mámorosan,
mint a Nap meg a tenger
nézi egymást ragyogó szerelemmel.

Küldd néki töretlen álmodat!
mert szived éber-álma,
mint légen a pára,
átlódul a pályán
s fönn sajog a menny hajnal-koronáján.

Madárka sír, madárka örül,
míg piros gerendái közül 
néz a hatalmas-

Kereplõként ûzöd körbe magad,
rab vagy, de keserved álma szabad 
s igazad az álom, a röpke!
A szikla, ha rávésed jajodat,
többé nem szikla: élõ te-magad
s föllibben a fellegekbe!

Kinyílik a táj,
lehunyódik a táj-
az üresség öntözi szélét!
Sugarak izzó füzére alatt
meglelheted százszor sirodat,
mégsem lelhetsz soha békét.

Az élettelen avar is röpül.
Ne hidd, hogy a rögben alhass.
Szél körme kapar a sír körül,
és vallat a fény, a hatalmas.

Te vagy a vadász és te vagy a vad
s a pálya is, minden te magad
-madárka sír, madárka örül- 
piros gerendák közül kidagadva
tág szemmel nézel magadra.

||.

Rikolt a páva veled,
tipeg az éjbe veled,
elveszti nyúlt vonalát
a futórózsa veled,

odafönn villámló kútnál
remegõ gyöngy közt aludtál-
kikkel egy-éjbe jutottál,
mindannyival oda futnál.

Rikolt a páva veled-
rád-kúszó rózsa remeg,
a mezõ nyers illata
nedves csókjára pereg.

Sír a liliom,
a sáska is-
hogyha lehetne,
szánna is.
Csak a könny csorog
a szirmon, a fán-
ki merne sírni
igazán?

Ki merne súgni neked 
arról, hogy mi lett veled?
melyik ég rejti helyed?
õrzi-e gyöngyeidet?

Ki egét elhagyta, lássa:
habos örvény a lakása,
fedelének éj az ácsa
sötétség a kalapácsa.

Tipeg a páva veled,
remeg a rózsa veled,
fáradtan rád-hajlanak,
megosztják alvó-helyed.

Itt minden örömbe 
bogárka vész,
s a fájdalom mélye 
tiszta méz.
Hét szín mozog itt
és hang-özön:
egyetlen, arany csend
volt odafönn.

Színek közt gyúl a szemed,
hangok közt zsong a füled-
kivánsz-e bucsuzni, mondd,
vagy itt lenn jobb a helyed?
Odafönn villámló kútnál
remegõ gyöngy közt aludtál-
remegõ gyöngy közt a kútnál 
tán már aludni se tudnál.

Hegyekkel játszik az út,
a tücsök dobja pereg,
rád-kúszó rózsa remeg.
Rikolt a páva veled-

|||.

Tûzhabos, bársonyos tereken át
keresem szárnyának pille-porát.
Ormokon,
kõ-fokon
kutatom fátyla nyomát.

Lehelletét szél verte szét,
lángja kormát vas-pohárban
õrzi a sötét.

Jégszirmos hegyeken át,
csatakos völgyeken át
kérlelem, keresem:
ápolná kegyesen
sápadt kis mécsesem fénysugarát.

Ide se lát!
Ide se lát!
Alszik és álmában épít
ablaktalan tükör-palotát!

Hasztalan üldözöm zajban, csendben,
nem érem el soha: itt van bennem,
vad futásommal õ ûzi magát,
mécsesem fénye az õ kicsi foglya,
vézna, ijedt fény, mégis beragyogja
a végtelen tükör-palotát.

Rögökön, fellegen, kék vidéken
sietõ léptemmel el nem érem:
szivemben szövöget 
napokat, éjeket
a kinti sokszinû szõnyeget
benn szövi mind,
bennem szõtt szõnyegen 
odakinn keresem,
míg ezer mintája szüntelen
körbe kering.

De néha meglátom 
-igaz-e vagy álom-
mikor a kerek táj télbe hajolt
s a jeges réteken
minden csak sirverem
s lenn fekszem, földdé vált fekete holt.
Homályos tereken, 
idegen egeken
sebzetten bukdos a légen által
és rekedt, színtelen víjjogással
lezuhan a jég alá!
lezuhan a jég alá!
A mélység föllazul,
villogó gyöngy-habot ont
és megint elsimul,
és minden fekete, holt.

Lehelletét 
Szél verte szét,
lángja kormát vas-pohárban
õrzi a sötét.

Jég alatt, nem-múló percemen át
õrizem simuló pille-porát.
S a fényben szûntelen
szaladó éveken
tû-fokon
csókolom
ujja nyomát.