és ezennel újabb darabkát vesztettem el.
(miért van ez?!!) még az eső is esik...kezdem megérteni a szerelmes művek alkotóit, hogy mennyi mindent magába foglal ez a jelenség. kolosszális érzelemkomplexum, kurvaélet.

és most még én kerültem a kellemesebb oldalára...

Érdekes érzés, amikor az ember csuklójára pirossal "fizetve" feliratot pecsételnek:)

muszáj

nem értem, miért nem találom meg a köztes nyugalmi állapotot a két véglet között. hogy hiába vagyok érdeklődő alapból, mégsem tudok beengedni semmit. a legalja a befordulás. igazából lehetne épitő, mert pl. a meditáció az, de ebben az esetben szellemileg egyáltalán nem vagyok befogadó, teljesen passzívan és tompán hagyom, hogy a elveszettség és az önutálat felőrölje az összes előremozdító tényezőt. a másik véglet a péntek éjszakai ábrán volt látható először, nem tudom, hogy ez a magány elleni tiltakozás, vagy a ki nem adott szerelmi érzéshalmaz, vagy csak tényleg ennyire mélyen érintett, de ez ugyanaz az őrület csak tökéletesen kifelé fordulva, valami eszméletlen hiányérzet, hogy nincs terem, nincs átjárásom a másikba.

életem ordas kudarcaként élem meg, hogy nem tudok változtatni, hogy a felvételimet áldozom be az érzelmi életemért, hogy hagyok elmenni magam mellett fontosnak gondolt dolgokat, azért, hogy folyamatosan doppingolva legyek valamivel, ami segít megélni ezt a szart egy élhetőbb formában, vagy segít elmenekülni a valóság üressége elől, de milyen szép, hogy egyáltalán nem tudom, hogy melyik, végülis a valóságot is elég nehezen határolnám be...


tök jó volt egy darabig azt gondolni, hogy ugyanmár csak túlreagálom kissé, de a túlreagálást általában egy másik nézőpontból visszanézett belátás követi, ami esetemben elég régóta várat magára...és a gondolatmenet innentől olyan szárnyalásokba kezdett, amit írás közben nem tudok követni

és ezer szerencsém, hogy nem adja meg nekem, még akkor sem ha most múlik, meg villámlik is.

azért mégiscsak bringát cserélek...

szintet léptem, de valami megzavarta a folyamatot...
ezzel kezdődött minden, aztán úgy kinyíltam, mintha felrobbantottak volna, megint tökéletesre hangolódtak érzékelésre alkalmas felületeim, egyből megtalálva az egyetlen kompatibilis életformát, önbeteljesítő, megkérdőjelezhető, de nagyon határozott vágyódással. az érzés tökéletes mása majdnem egy éve a sípálya szélén állva fogalmazódott meg bennem: teljes érzelmi felszabadultság, amikor már nem csak a régi csatornán tudok adni, hanem újon is, viszont a maradék töltés összeadódik az éppen kezdődővel. csak lebegek ebben a teljesen irreális és mégis életerős állapotban. hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek és nem élvezem:)

és a szokásos: zsigeri késztetést érzek kósza lelkek segítésére, nem tudom milyen jogon, de azt sem, hogy miért találnak meg mindig, megerősítve a motivációt.

ich bin ein merliner és a két néma is csak néha tűnik el a szemem elől...

köz-hely

"Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele..."

nem tudom, hogy ez most aggódás, vagy énmegmondtam, de nem mondhatnám, hogy bármikor is a kedvencem lett volna ez a formája a meséknek. utálom, amikor töményen az ember arcába próbálják dörgölni a tanúlságot, na meg persze a túlzott érzelgősséget is, még akkor is, ha ugye joggal az.

azért persze, hogy megkerestem: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."


izé, so ist das Leben, meg kockázat nélkül...:)


holnap

Bele sem merem élni magam, hogy tényleg, pedig a pozitív hozzáállás működni látszik... és van alternatív megoldásom is, szóval megadtam a lehetőséget mindennek:)

Próbálom fenntartani az egyensúlyt a deprimáló környezeti tényezők (igen, gondolok itt a minősíthetetlen időjárásra is) és a szellemi/lelki táplálkozás között, ezért pl. érdemes volt másnaposan (ezennel gratulálok az alkoholi nevű alja társasjáték kitalálójának) koránkelni, gondolatébresztő volt, meg érdekes is, kimerítő nem nagyon.

Kedvenc kérdésem a globális tudatváltás volt...


Jajj és The Brothers Bloom, ami legrosszabb esetben is 114 perc napsütés ( ...), de nekem jókor jóhelyen beadta:)

>>>

vicces volt, némi faszkodás után sikerült a 14:40-kor kezdődő vizsgámra 14:39-re befutnom, kedvesen lihegve odaadnom a végre megkerült vizsgalapomat, majd bájos mosollyal és elbűvölő balrahátra beálással pótolnom a műszaki képzettségemet, konkrétan fogalmam sem volt, hogy mi van, ha kevés a fékfolyadék (-újratöltöm -nem. -őőőőő, de hát... miért nem? -mert nem.
-akkor elviszem szervízbe. -jó.) - átengedett:)

naaa, persze van a sokkal emberibb oldal is, hogy egy kicsit mintha minden kezdődne elölről, de sokkal tisztábban és könnyedebben jönnek a tünetek, közben pedig a nagy megbékéléssel mintha elvesztettem volna az összes erőmet - leeresztettem, rám telepedett a téli sötét, energetikailag nincs lejjebb. most döbbentem rá, hogy az összes erős, de negatív (igen, nézőpont kérdése) érzelem hatására tomboltam eddig.

na most nem tudnék választani egy téliálom és egy repjegy között. szóval legyen az almatortasütés inkább:)

"...túújúúú..." jajj és ha már főzés: meggysör leves rulez, meg igenis érdemes mindennek nekifutni másodszor:)

véletlenek márpedig nincsenek

még nem jutok szóhoz, éppen teljesen átszellemültem egy, az élet hatalmas folyója melett ülve gyönyörködő kis lénnyé:)

pd