szintet léptem, de valami megzavarta a folyamatot...
ezzel kezdődött minden, aztán úgy kinyíltam, mintha felrobbantottak volna, megint tökéletesre hangolódtak érzékelésre alkalmas felületeim, egyből megtalálva az egyetlen kompatibilis életformát, önbeteljesítő, megkérdőjelezhető, de nagyon határozott vágyódással. az érzés tökéletes mása majdnem egy éve a sípálya szélén állva fogalmazódott meg bennem: teljes érzelmi felszabadultság, amikor már nem csak a régi csatornán tudok adni, hanem újon is, viszont a maradék töltés összeadódik az éppen kezdődővel. csak lebegek ebben a teljesen irreális és mégis életerős állapotban. hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek és nem élvezem:)

és a szokásos: zsigeri késztetést érzek kósza lelkek segítésére, nem tudom milyen jogon, de azt sem, hogy miért találnak meg mindig, megerősítve a motivációt.

ich bin ein merliner és a két néma is csak néha tűnik el a szemem elől...