gondoltam felteszem a mai képeket.
egyedül indultam be a városba, gyalog, olyan egy órás sétára tippeltem, két óra után kezdett gyanús lenni a dolog - persze eltévedtem, de óvatos körültekintéssel és stoppolással megoldódott a dolog. megnéztem a kevésbé puccos részeket, szimpatikus, hogy ennyire vegyesen elvannak a különböző rétegek, kultúrák egy ilyen nem túl nagy helyen. nagyjából a Spotty Dog Books and Ale könyveivel és további ott henyélőkkel töltöttem az időt, elég alaposan meggyőztek, hogy este kell visszamennem, mert ez itt a zenei csomópont.
a konklúzió nagyjából az volt, hogy a tetoválás utáni vágyam nem is hülyeség, (bár ezt nem az orosz bűnöző-tetoválások c. egyébként baromi nyomasztó könyv után állapítottam meg), illetve egy a design/decoration? kérdést boncolgató könyvvel is érdemben megismerkedtem. lehet, hogy ez pszichózis, de pontosan ellentétesen igazoltam magam, mint ahogy akartam (oké, egész hazaúton a szupermarketek manipultív hatását hallgattam).
kínos beszélgetésnek nézek elébe, mert tényleg nagyon kedves, odaadó pár a házunk vezetői...

az elmúlt hónapban, de leginkább az elmúlt két hétben szerintem éveket öregedtem, bár ettől még mindig dedós módon viselkedem bizonyos szempontból.
mostanra sikerült embert faragnom magamból, és hát nem olyan lett, mint amit vártam. hihetetlen méretű érzelmi vakságom után konkrétan megvilágosodtam, már miután kiderült számomra, hogy nem tudom, hogy mit szeretnék csinálni, de tulajdonképpen megérte. mármint már csak azért is megérte volna, amit akkor éreztem, amikor leballagtam Broadway-n és kiértem a partra, de nem erre gondoltam.

New York még első benyomásnak is kurvajó. igazából az volt az első komolyabb észrevételem, hogy hogy lehet valami ennyire nagy és zsúfolt, de egyszerre ilyen szép esztétikus, barátságos és élő. három napig gyakorlatilag folyamatosan teljes erővel csak az egésznek a befogadása már túl sok volt:) szeretem az ilyen minőségi részleteket, pedig ezzel egyszerre teljesen meglepett az emberekről képződött benyomásom. nyilván általánosítás, de volt egy furcsa kedves, nyitott, felszínes benyomása az egésznek, nekem legalábbis tényleg idegen volt az egésznek a logikája. de pont ezért is volt ennyire megragadó gondolom - sarkalatos pontok alig voltak, mert minden ötödik percre jutott egy, de a Central Park, a pincérek, az emberekkel beszélgetés (mindenhol), a suttogó fal mindenképpen azok voltak.

vicces volt, nem számítottam rá, hogy Hudsonra is ennyire rá fogok pörögni, pedig teljesen más szempontból ez is nagyon tetszik, szerintem elég sok nagyvárosi van így ezzel, mert tele van tök jó helyekkel, leginkább kávézók, de étteremmel vagy könyvesbolttal kombinálva, meg antik boltokkal (még a hotdogos bódéban is lehet antik sótartót venni... hihetetlen faszságok vannak az egyébként tök igényes boltokban is. szerintem valami művész-gyűjtőhely szerű város lehet, esténként jazz-blues koncertekkel.
ma végigettem a termelői piacot, szóval ilyen irányból is folyamatosan jönnek dolgok, a kedvencem eddig a gyömbér és levendula fagyi volt, a wrap, aminek a tésztájában már volt egy csomó bazsalikom, meg egy bácsi, akinél mindenféle szósz és fűszer volt, többek között áfonyás és zöldpaprikás mustár.

camphill. durva, hogy ezt hagytam a végére, de nem véletlen. és tudom, hogy nem ismerem annyira, hogy a legrészletesebben átlássam az egészet. szóval szerintem az egyik legjobb adottságokkal, gazdasági háttérrel és szervezettséggel ellátott antropozófia alapú képződmény lehet. emberi szempontból is. csak vagy én változtam meg, vagy annyira más, mint Wales, hogy az egésznek a lényege nem egyezik az enyémmel. csalódott vagyok, hogy csak maga a szocializálódás élmény ennyire nem fekszik nekem, de közben iszonyat jó végre kilátni a fejemből.

vannak dolgok, amiknek egyszerüen idő kell. nem lehet őket siettetni, nem léteznének ebben a formában anélkül, az idő végtelen féle formában képes megkerülhetetlenül beépülni mindenbe. imádom, hogy sokszor hiába fut át az agyamon, hogy éppen a része vagyok valaminek, egyáltalán nem látom - nem is láthatom - az eredményt, vagy az egészet, mert még nem tartok ott, ahonnan azt majd utólag egy másik jelentés lesz. de az már nem is ugyanaz a megismételhetetlen pillanat, hanem egy másik, szintén érvényes, létező lenyomata. szóval mégsem hiszek a később majd megértésekben, az egyik akkor volt érvényes jelen, a másik később az...
és éppen készülök, hogy mindjárt el, de közben látom, ami eddig készült, hogy akikkel 21 éve élek, azokat sem ismerem, mert nem mindig minden örökérvényű, csak azért, mert fontos - illetve ha az, akkor sincs mindig jelen.

(és most erősen igyekszem a a tudatomba táplálni, hogy a vásárlás jó:)

éppen utálom ezt az időt - rendes hidegfrontot, erős széllel és napsütéssel, aaazt bezzeg.
kezd olyan érzésem lenni, hogy már visszaszámlálás van (7), minden napra jut egy (vagy több) hirtelen átsuhanó "veleistalálkozniakarokmég" és "húdedurvalesz", egyelőre - vagy inkább már - nem vészes. mostanra kezd leülepedni a megismételt döntés és még rengeteg minden más is, ezzel együtt elkezdem észrevenni, hogy mi változott, mióta hazajöttem. szóval meglepően és hihetetlenül jó volt, sokkal több, mint amire számítottam. igazából pont annyira nem érdemes írni, mint fotózni, ha már itt tartok.

szóval persze, lesz megint szabadnapos élménybeszámolás, de egyelőre valami új, kifejezetten szép és jó, de durván tömény...cucc?:) - szakasz, helyzet, nemtudom - van.

ha nem esik, akkor ma is belevetem (támolygom) magam a szigeti forgatagba

:) dolgoztam ma is az ügyön egy kicsit, már43

->

újra itthon. írtam közben, papírra persze, majd azt is itt. egyelőre képek:)

természetesen kevés, mert hát legtöbbször túlságosan lekötött az egész.

éppen most kezdek visszatérni a valóságba, de még elég erőteljes az érzés, hogy semmi sem a régi:)

(a Leverage of Space volt, amit választottam volna, ha találok egy rendes linket)