vannak dolgok, amiknek egyszerüen idő kell. nem lehet őket siettetni, nem léteznének ebben a formában anélkül, az idő végtelen féle formában képes megkerülhetetlenül beépülni mindenbe. imádom, hogy sokszor hiába fut át az agyamon, hogy éppen a része vagyok valaminek, egyáltalán nem látom - nem is láthatom - az eredményt, vagy az egészet, mert még nem tartok ott, ahonnan azt majd utólag egy másik jelentés lesz. de az már nem is ugyanaz a megismételhetetlen pillanat, hanem egy másik, szintén érvényes, létező lenyomata. szóval mégsem hiszek a később majd megértésekben, az egyik akkor volt érvényes jelen, a másik később az...
és éppen készülök, hogy mindjárt el, de közben látom, ami eddig készült, hogy akikkel 21 éve élek, azokat sem ismerem, mert nem mindig minden örökérvényű, csak azért, mert fontos - illetve ha az, akkor sincs mindig jelen.

(és most erősen igyekszem a a tudatomba táplálni, hogy a vásárlás jó:)