Igazad volt

Jézusom. Van még élet, a nem hiszem el, a sértett düh, a másik hiányának mardosó érzése után. Hogy hiába szeretem nagyon, hiába tudunk más szinten egy minőségi baráti kapcsolatot kialakítani, ettől még nem a felszabadult öröm számomra, hogy már nem hiszek a szerelmünkben - itt a lehetőség, örülhetnék a szabadságomnak, a nyitottságomnak, hogy nem az hiányzik, hogy mellettem legyen, de nem örülök. Elvesztettem az egyik legszebb dolgot az életemben, mi a faszért örülnék?! Egyáltalán miért történt ez így? Hogy nem volt igazam, amikor azt gondoltam, hogy ő az, vagy csak nem akartam tudomást venni arról, hogy nekünk nem az együtt élés a megfelelő forma?

Szerdán azt álmodtam, hogy leszakadt az ég és a világon az egyik legfontosabb dolog megsemmisült - bár valamiért ez a foci képében jelent meg. És akkor ott tudtam, hogy ez előbb utóbb mindennel megtörténik.

Tegnap értettem meg, hogy már meg is történt. De ha most nem egy  univerzum összeomlásaként élném meg a végét, akkor nem lehetett volna az, ami.


Szóval ez volt az utolsó bejegyzésem, máshol, más formában - így teljesülhet a vágyam, hogy minden dermedjen meg egy pillanatra, mielőtt a világ csak megy tovább, mintha mi sem történt volna.

kulturális relativizmus

fuckyeah

"A halogatás az ellenséged - az időelbaszás bűn!" stb...

jelentés, közös valóság -  azon belül is a tudat és a maradék.

...and it's coming closer

hát csak gyere. még nem tudom hogyan szelídítem meg a mindent elsöprő dühöt, ami tisztára mossa az szívem agyam. de nincs ezzel semmi baj. nem is tudom, hogy miért - megöregedtem, vagy csak ami nem öl meg alapon. a sötét nem lépi túl a hatáskörét, nem eszi meg a jelenem, sem a jövőm. észre sem vettem, hogy kész vagyok megbarátkozni a magánnyal. lehet, hogy mindig is egyedül voltam, de nem bántam meg semmit. ha most akarsz menni, menj. tudod, hogy szeretek örülni, ha újra látlak és csak remélem, hogy  még így vagy úgy, de tudok majd neked örülni. hogy egyszer majd megértem, hogy lehet összeegyeztetni a múltam a jelennel. hogy a helyedre kerülsz és szembenézel magaddal - vagy legalább én elfogadom, hogy nem akarsz.

domino dacing

szerencsére a kivitelezés elég jól tompítja a lényeget :)

napi felfedezés

los

nem a kötelező születésnapi katarzis. töréspont, ami rituális dimenzióváltássá tette azt. kell a három lépés, hogy egészében látszódjon, amit nem értek. a lépkedés irányát kiszenvedtem, mindazokkal, akik velem lépkednek. lehet, hogy rosszul választottak, de ha valamiben biztos vagyok, akkor abban igen, hogy én viszont nem választok rosszul. szerencsés vagyok, hogy megtalált, megtaláltam. hogy elengedtem, hogy megtalálhatom.

soha nem bántam meg, hogy ilyenné váltam általa. azt csak most értettem meg, hogy mennyire fájna, ha lenne mit. ha én lennék rossz választás.















"úgy futok, hogy utolérj..."

krízis

élet. szabadság. perspektíva. befogadás. szeretet. szelídség. távolság. ráhangolódás. biztonság. emberi. egyensúly.

szenvedély. fájdalom. feszültség. nyomás. szeretet. kötődés. pillanat. közelség. rettegés. hasadás. halál. transzcendens. 

köszönöm. ideál. izzás. félelem. káosz. szeretet. magány. vibráló. 

http://soundcloud.com/andr-s-bihari/hidden-hopes#new-timed-comment-at-522850

2012 ?:)

level2

What I Want

szélsőségek, megint, mindig. nem fogom fel, hogy veszíteni mennyire egyszerű - mondanám, hogy az idő az ellenségem, de tudom, a pillanat-idő viszony más dimenzióba helyezi a kérdést. megfojt a múltam, magával ránt az ismeretlen közeg, szétszakítanak a felkavarodó szilánkok - erős kötés a fájdalom.

egy látens felnőttkezdemény edzettlen lélekfolyamát zúdítom a tengerbe, rég nem szerettem így.

You Don't Have a Clue

.

csak közhely hasonlatok lebegnek a szemem előtt - oviból isibe, kedvenc könyv utolsó oldal, Quimby, felnőttem.  éjszaka végre mozdult minden, reggelre már az újjászületés kellemetlen törékenysége töltötte ki az űrt. és ez így van rendben. vizsgaidőszak?


mennyire utálom a "the end" feliratokat a mesék végén! mégis ki nem veszi észre magától? elég a csend.

és az okosság az ajtókról.

Kalocsai Fegyház és Börtön. Büntetés-végrehajtás. A folyamatot lefedő, a szabadságvesztés mértékét, jutalmat és büntetést szabályozó fogalmak hosszú skálája kavargott a fejemben - már lefelé.
Foucault, ellenőrzés, meg mindenféle alapokosság, amivel az ember szociológián másodévesen már találkozott (és amik az én esetemben csak további homályt derítettek fel). Megdöbbentő, hogy a fejemben összeállt kép, amit kb. 25 évvel ezelőtt tartottam volna reálisnak, mennyire jól megközelítette a valóságot! Csak pár férfival futottunk össze, semmi személyes kontakt és a mindenféle funkciójú helységek, gyakorlatok végignézése, -beszélése volt az egész, ennek ellenére hatalmas sóhajjal távoztam az épületből...
Hazafelé egy 160 disznót szállító kamion vett fel minket (többek között), tehát a továbbgondolása a történetnek félbeszakadt egy "az élőállatszállítók nehéz élete" kiselőadás által - így utólag egy kérdésem mindenképpen van: azt értem, hogy kell a biztonság tudata, hogy aki egyszer túllépte a határt, nem szaladgál köztünk (amúgy dehogynem, de akkor is értem). Azt is értem, hogy ennyi elmélkedéssel töltött idővel kezdeni kéne valamit és változtatni akarunk a bekerülteken. Azt viszont nem értem, hogy a folyamatos, a büntetést hangsúlyozó alázások tulajdonképpen nem a társadalom bosszújának megnyilvánulásai? És ha valakin alaposan bosszút állnak, az nem mentesül a saját magával való szembenézéstől? És most nem egy nagy belső moralizálásra gondolok, hanem egész egyszerűen arra, hogy ha a hosszabb időt bent töltöttek ennyire gyakran visszaesők, akkor nem teljesen nyilvánvaló, hogy nem a szopatás a leghatékonyabb megoldás?

Miért a vizsgaidőszak előtt kezdek el valami tök máson kattogni, mint amin kéne?:)

Remélem a malackák élve jutnak el Grúziába.

aktuál

világosban végezni hétkor - a hét tanulsága (már hétfő van) mégis a közéletre reflektálás volt számomra: alapvetően félek véleményközösségbe keveredni és az eddigi tevékenykedésem csak simán csoportmunkaként értelmeztem, de a helyzet fokozódásával eltolódtak a határok. a szükséges bizalom, hogy a pillanatnyi csoport egyik tagja sem tesz olyat, ami az én arcomra ne férne rá - egy jól működő bázisdemokratikus (úristen) felállás eredménye volt. ettől még folyamatosan kísértett a tudat, milyen közel áll egymáshoz az öncélú hőzöngés és a szükséges civil aktivitás.

két órán keresztül hallgattam a vita fontosságát az álláspontok fejlődésében (bezzeg az angolszász demokrácia és a konszenzus), de gondolattól a vállalható formáig is annyi minden történik...ja, hogy ezért kéne többet írni

egyike az egyre hosszabb és energikusabb kitekintések az ostoba taszító emberhalmaz dimenzióból, bár néha vissza kívánkozom az érinthetetlenség tisztaságába. megtanultam együtt élni vele, de persze még reménykedem, hogy ez is csak egy átmeneti állapot

vasárnapi családi idill

napsütés, húsvét - a szomszédban futkosás, csapkodások zaja: mit csinálsz, nem megmondtam hogy...azonnal gyere ide!! akkor mi volt ez a zaj, amit csináltál?! üvölt kedvesen az anyuka, de innen már nincs megállás:

"- nem érdekel, fogd be a lepcses pofádat, elég volt - takarodj innen, takarodj!

- te ezen ugrálsz, te zokni, te idióta te...

- szét ütöm a fejedet, ostoba hülyegyerek! nem hiszem el!"

már várom a pillanatot, amikor egyszer olyat hallok, hogy felmerül bennem a gyerekbántalmazás gyanúja (nem mintha ne lennék benne már most biztos, hogy gáz van). nyilván nem akarok gerekeket elszakíttatni a családjuktól, más életébe beleavatkozni - de nem úszom meg a felelősségét, hogy gyerekeket terrorizálnak nap mint nap mellettem.

"A neurózis mindig a jogos szenvedés helyettesítése" (...)


C.G. Jung - ma szabad akaratomból szegődhetek zsenik nyomába, meg a sajátomba :) mi tizedelte meg a fakultatív kutatásaimat - lett a kérdésemből

nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű elfelejteni fontos dolgokat - amikről azt gondoltam már egyszer is, hogy fontosak. egyszer meglátok valamit, aztán nem veszem észre, nemár... de a vizsgaidőszakot tekinthetem átvezetésnek - most, hogy túl vagyok rajta és nagy a szám :)