Kinyitottam a szemem, gondolkozni próbáltam, de az álom és a valóság elválaszthatatlanul keveredtek a fáradt, másnaposságtól tompa fejemben. Szavak, amiket nem lett volna szabad elfelejtenem, a paradicsomok a konyhapulton csillogtak a sötétben, mint holmi földöntúli lények és a telefonom egyszer megszólalt, talán sms volt, megnéztem, aztán álmodtam is vele.

És aztán rámtört, hiányzott, de nagyon, ahogy a napsütés hatására szét árad bennem a határtalan motiváció és még a felkelés fájdalmát is legyőzve egyszerre telefonálok, meteot nézek, kajálok.
És közben ott a lehetőség, a várakozásban a starthelyen, a levegőben, felhőalapon, csöndben. A házak árnyékait akartam megint fentről a pirosas késői napsütésben és a mezők színeit, madarakat.
Mint egy elérhetetlen szerelmemtárgyának(?) kedvenc mozdulatainak visszaidézésével elért szívsajgás, hát majdnem olyan volt.