mielőtt elmerülök a tömény ingerhalmazban, amiből igyekszem keveset felbukkanni...

nem vagyok eléggé összetörve, hogy ilyen szintű közelséget toleráljak. pedig tényleg nem zavarna, hogy később megint tükörbenézési problémáim lennének (azt elég szar bevallanom, hogy így viszont nincsenek). és hiába tudom előre, hogy ez nem így megy (sőt), nem tudok leállni, mert azzal beletörődnék, hogy igazam van - mindig is az volt és nem egy elbaszott, félig gyerekkori, és ezáltal határtalan rajongás árnyékában élek még mindig.

karnyújtásnyira vagyok szünet nélkül, még ha nem is tudok róla, pedig értem, hogy nem érek vele semmit, mégsem tudom letenni. mert még így is ez van hozzám a legközelebb, mintha valami mindig visszalökne - megint kezdhetem elölről.

nem tudom megérteni, hogy nekem miért nem elég ennyi indok, vagy miért nem képes az ember átlépni a saját árnyékán. de persze remélem, hogy éppen azt csinálom. mert amúgy szép persze.

sosem gondoltam volna, hogy a bagaboo fog megmenteni vizsgán:)

Keith Jarrett, csomagolás, levendulafagyi gyártás (jó lett!).

az elmúlt egy hónapban annyi minden változott, de a lényeg nem. és nem tudok semmit hozzáfűzni, pedig kimondhatatlanul szerettem volna.


:)

szokásos

valaki magyarázza már el, hogy miért várom mindig a karácsonyt, ha aztán úgyis kibaszott kiábrándító családi botránnyal társul minden évben?
talán ez az egyetlen ünnep, ami tényleg hatással van rám, hála a régebbi élményeknek, amikor sikerült valami szeretetteljes légkörrel párosuló szép dologként elkönyvelnem - tehát leginkább a mások iránti érzéseimről szól, nem hétköznapi szinten. és nem, nem arról, hogy most mennyire van letakarítva az erkély, lesz - e elég egyforma pohár és úristen mi lesz ha...mondjuk nem lesz idő elég idő ajtót díszíteni (vagy bármilyen hasonló fontosságú nagyszabású akció végrehajtásához). mert ezeket meg lehet csinálni nyugiban, de ne ezen múljon már!


jah, hogy az elvárás hatalmas nyomása helyeződik ránk, mert átjönnek a rokonaink? akik egész életünkben ismertek? nemáááár bazmeg...

idén már fullos ki-mit-csinál lista is íródott, bár az elvégzés időpontjának mellékelését csúnyán meghiúsítottam - majd jövőre megtanulok együttműködni:)

->nagylevegő és vissza a mézeskalácsok közé

pedig már éppen kezdtem volna mondani magamnak, hogy azért van, ami változik. utálom azokat a pillanatokat, amikor az arcomba vágják, hogy csodák márpedig kurvára nincsenek. vagy legalábbis sokkal többet kell értük szívni:) de ez valahogy olyan hamar elfelejtődik...

most értem a kezdeti lendület végére és már ha akarnék sem tudnék visszafordulni. utálom a hideget.


a gyakorlatban ma két harisnyával megoldom.

Nap

nem siettem el...egyszer csak összeállt. azt hiszem a tetoválás leginkább az, aminek megalkotják.

közben annyira koncentráltam (mert akkor nem fáj igazán), hogy kicsit bekábultam, aztán eufória, később teljes kikészülés - mintha valaki beléd nyúlna és feldúlná a meglévő rendet (naigen).

szeretem:)


most meg minden felgyorsult, vizsgaidőszak rulez.

én teszem meg azzá, ami - mégis sokkal több annál. átjárás, védelem - minden, amit a múltból hozzá kötöttem és ami ösztönösen hozzá köt.

a szeretetem jele igazából - a távolság legyőzése, a saját belső távolságomé és a felfoghatatlané is egyben.

már rég megszületett, de talánFinisterreben vált azzá, ami most.