valaki magyarázza már el, hogy miért várom mindig a karácsonyt, ha aztán úgyis kibaszott kiábrándító családi botránnyal társul minden évben?
talán ez az egyetlen ünnep, ami tényleg hatással van rám, hála a régebbi élményeknek, amikor sikerült valami szeretetteljes légkörrel párosuló szép dologként elkönyvelnem - tehát leginkább a mások iránti érzéseimről szól, nem hétköznapi szinten. és nem, nem arról, hogy most mennyire van letakarítva az erkély, lesz - e elég egyforma pohár és úristen mi lesz ha...mondjuk nem lesz idő elég idő ajtót díszíteni (vagy bármilyen hasonló fontosságú nagyszabású akció végrehajtásához). mert ezeket meg lehet csinálni nyugiban, de ne ezen múljon már!
jah, hogy az elvárás hatalmas nyomása helyeződik ránk, mert átjönnek a rokonaink? akik egész életünkben ismertek? nemáááár bazmeg...
idén már fullos ki-mit-csinál lista is íródott, bár az elvégzés időpontjának mellékelését csúnyán meghiúsítottam - majd jövőre megtanulok együttműködni:)
->nagylevegő és vissza a mézeskalácsok közé
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése