mielőtt elmerülök a tömény ingerhalmazban, amiből igyekszem keveset felbukkanni...

nem vagyok eléggé összetörve, hogy ilyen szintű közelséget toleráljak. pedig tényleg nem zavarna, hogy később megint tükörbenézési problémáim lennének (azt elég szar bevallanom, hogy így viszont nincsenek). és hiába tudom előre, hogy ez nem így megy (sőt), nem tudok leállni, mert azzal beletörődnék, hogy igazam van - mindig is az volt és nem egy elbaszott, félig gyerekkori, és ezáltal határtalan rajongás árnyékában élek még mindig.

karnyújtásnyira vagyok szünet nélkül, még ha nem is tudok róla, pedig értem, hogy nem érek vele semmit, mégsem tudom letenni. mert még így is ez van hozzám a legközelebb, mintha valami mindig visszalökne - megint kezdhetem elölről.

nem tudom megérteni, hogy nekem miért nem elég ennyi indok, vagy miért nem képes az ember átlépni a saját árnyékán. de persze remélem, hogy éppen azt csinálom. mert amúgy szép persze.

sosem gondoltam volna, hogy a bagaboo fog megmenteni vizsgán:)