Blog-time.

Megnéztem (és nosztalgikus lelkesedéssel végigszurkoltam) a Federer-Nadal meccset, közben eszembe jutott, hogy igen nyomós érv a nem-halasztani-egy-évet mellett bevállalni egy térdműtétet és csihi-puhi megverni hugicámat salakon:)
De nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy Nadal komolyan kurvajó, tenisz isten, nem is nagy az arca.
Azt viszont nem értem, hogy ettől még miért kéne férfiideálként elkönyvelni?! Azért mert édin mosolyog?
Mert igen, szokott - bár szerinem úgy néz ki mint Tarzan és biztosan sokan fogják majd követni a vállig érő hajnövesztésben - és kockás is a hasa, de kb. három perc netkószálás után rájöttem, hogy az emberek fele leragadt az előbbi két szempontnál és újabb szexistent talált magának imádat céljából. Tehát a kockás has olyan értéket képvisel, ami lazán háttérbe szorítja a tényt, hogy a világ valószínüleg legjobb játékosa. 
Ezeknek az embereknek vajon nincsenek férfiismerőseik, vagy vannak, de mind Róbert Gidára hasonlítanak, esetleg nem volt apukájuk, akire felnézhettek volna?

Igen, csúnya rossz emberiség, tudom, ezvan:)

A fogadás állása egyelőre 1-1

A jégen járás érzése ismét elkapott, de valahogy sokkal derüsebben - vicces az alvó oroszlán bajszát piszkálni:)