Na mielőtt beindul a durvulás, még egy vihar előtti bejegyzés így két szerenád között:) 

Semmi kétségbeesett úristen vége van mindjárt érzés, csak a basszus mennyire szeretem őket, bár van egy sanda gyanúm, miszerint a három óra alvásból (ofőm nappaliának padlóján) egyenesen következik a fokozott gyerekkor-gyászolási hajlam:)

Csütörtökön ballagás után zúzok xc-openre, hétfőtől érettségi.

Just try

Indulj el egy úton, én is egy másikon, hol egymást találjuk...05.07 Zuboly

Milyen furcsa, hogy igazából mindent képesek vagyunk elviselni és mégis a legkisebb fájdalomtól is óvakodunk, aztán amikor mégsem sikerül elkerülni, egyből átértékelődik minden, feljebb csúszik a határ. 
Azt márpedig senki nem tudja előre, hogy mit kell megélnie ahoz, hogy egy számára ideális(hoz közelítő) állapotba kerüljön, csak egyensúlyozhat ügyesen az érzelmei és a józan esze mentén, már akinek van olyan egyáltalán...
Hiányzik a régi telefonom, az evolúciós tárgyszeretet, lámlám:)




Nemtudomnemtudomnemtudom.

Azthiszem ilyen fáradt még alig voltam, ráadásul nem simán mentálisan, hanem érzelmileg, mintha nem maradt volna semmi megmozgataható bennem, érdekes. Próbálom nyugton tartani magam, mivel húgom egy órája fürdik és már nagyon kirángatnám...istenverése lánytestvér!
Hullaszagot ellensúlyozandó: van ernyőm, ideiglenes,  kis fürge (c2), kéne vele repülni valami hosszút, hogy jobban megismerjem és összemelegedjünk:)

Egyébként meg aludni kell, anélkül meghalok.

Őőőőőőőőőőizé. Ötödször futok neki valahogy értelmes módon megfogalmazni a problémát, eléggé terápiás hatást remélve tőle:)
Ismét beütött a para (szokásos önértékelős), az okot megint nem sikerült megértenem. Percenként másképp látom magam, közben pedig tudom, hogy a realitás rég nincs benne. Már eggel éreztem, hogy gáz lesz, először csak kényelmetlen, mintha valami gátolna a szabad mozgásban, aztán egyre kevésbé tudok másra gondolni, egyre feszültebb vagyok, aztán szép lassan szorongásig fajul a dolog. Kívülről azthiszem csak annyi látszik, hogy sokkal agresszívebb vagyok, mint egyébként.
Az érzés kb. egyszerre düh és kétségbeesés, hogy ki akarok szakadni a testemből, félelem, hogy nem vagyok itélőképes állapotban (finoman fogalmazva), aztán szomorú beletörődés a megváltoztathatalanba. Most ez még nem jött el, sajnos. 
Lehetséges okok, hátha ettől:
az érettségi, mint teljesítménykényszer, a repülés, ami tökéletes tünetmentesítő, de közben szintén teljesítménykényszer, az xc open, amit nagyon vártam és amire a ballagás miatt nem fogok tudni kimenni (az egész iskolai baszakodás, de ebbe bele se megyek inkább). A tudat, hogy két hónap múlva 20 éves leszek és eddig csak az derült ki, hogy miben vagyok selejtes, az sajnos nem, hogy mik a különleges képességeim. Ez nem tudom, hogy miért fontos egyébként:) De most nincs lehetőség kamázásra, keményen szembe kell néznem a ténnyel, hogy ezek a dolgok nagyjából 16 éveseknél reális problémák, nálam pedig még most is előkerül az egész életemben egyedül leszek érzés, mert nem találok indokot arra senkinek, hogy ezt külső szemlélőként végig akarja asszisztálni. Konkrétan azt képzelem, hogy olyan leszek, mint az anyám, akire apámon kívül senki nem néz nőként, és most lehet köpködni, mert kurvára nem ezt érdemli tőlem.

És óigen, ezt senki nem fogja megoldani, ezeken szépen addig kell pörögni, amíg nem küzdi le őket az ember, gondolom, még az sem kérdés, hogy minek! Komolyan, soha nem éreztem olyat, hogy nincs olyasmi még a világban, ami érdekelne és amiért érdemes lenne, stb...egyszerűen csak nem értem, hogy ez mennyiben normális illetve ki mondja meg, hogy mi az. 
Nem, nem normális, csak természetes, nekem legalábbis.

Az élet nagy igazságai ismét beütött:)
"Ez az esemény azonban a megfigyelőt sajnos olyan helyzetbe hozza, amely lehetetlenné teszi számára tapasztalatának és a belőle adódó következtetéseknek objektív közlését." - C.G. Jung: Lélek és halál 
Mondhatnám, hogy érdekes, de azért több annál - nem gondolom, hogy ilyen témában nyilatkozhat valaki objektíven, ettől még elég közel áll hozzám (a megfogalmazás más kérdés).

Azt inkább ne firtassuk, hogy miért a tanulásra felhasználandó időmben olvasgatok ilyesmit, egyetlen mentségem, hogy mindjárt leszakad a fejem a fáradtságtól:)

Az aktuális:

Tóth Krisztina: Kutya

Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor 
hegyoldalról leomlott hókupacnak. 
Sötétedett, nem látszott más a tájból, 
csak ónos földek, párás volt az ablak, 
ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna, 
mintha egy kabát emelgetné a karját: 
egy árnyékstoppos az útszélre dobva, 
amin fényszórók tekintete hajt át. 
Hol felvillant, hol eltűnt, de a sorban 
odaérve mindenki kerülőt tett, 
nézni kezdtem az útpadkát, hogy hol van, 
és egyszer csak ott volt. Mint egy merülő test, 
a mellső két láb támaszkodott a sárban, 
mintha indulna, orrát a szélbe tartva, 
a felső rész figyelt. De mögötte, láttam, 
péppé roncsolva terült szét az alja. 
A véres szőrből kiálló hátsó lába 
egyenletes, kínos ütemre rángott, 
ült a fél kutya, nyitva volt a szája, 
és láttam a szemén, hogy mindent látott. 
Kiabáltam, hogy állj meg, húzódj félre, 
könyörögtem, hogy mentsd meg, üsd el, bármi, 
vagy legyen mögöttünk már valaki végre, 
aki ráhajt. De hát mit kell csinálni?! 
Mit kell csinálni? - emelted föl a hangod, 
mit akarsz tőlem?! Mégis, mit akarsz tőlem? 
Azt akartam, hogy állj meg, és ne hagyd ott, 
ha megtaláltad, vagy vedd fel, vagy öld meg. 
Egész héten ott volt a kutya köztünk. 
Arra gondoltunk, jobb volna mégis otthon. 
Mintha mi volnánk, akik az útra löktük, 
és szavakkal kéne kerülgetni folyton. 
De mégse tudtam nem akarni, hogy este 
fölém hajolj: feszülő karodat néztem, 
próbáltam nem gondolni a testre, 
ahogy ott támaszkodik az árokszélen, 
arra az ütemes mozgásra, miközben 
a szemed a távolba néz és nem felel, 
hogy mennyi, mennyi ádáz lemondás 
van abban is, ahogy szeretkezel, 
ahogy azt kérdezed, mégis, mit akarsz tőlem, 
miközben ütöd a kormányt és rám se nézel, 
és látni a vállad mögött a szitáló esőben 
ázó tájat a véres, téli éggel.

Egyébként meg csend, tompa susogás és reménykedés, hogy holnap már beutalóval felfegyverkezve csinálnak velem valamit - és hogy záros határidőn belül lesz végre egy enyőm is, sőt le is érettségizem, felvesznek, repülök, nagyot, stb.:))))

(az új U2 albumról egy számot vagyok képes hallgatni, kicsit nyál, de azért van benne valami repülős)

RIP

A mai nap legszomorúbb eseménye ( egy ernyős, akit nem ismertem,  nem dobott mentőernyőt és meghalt), amiről egyáltalán nem tudom, hogy miért történt.
Mellettem állt a felesége, ő szólt, hogy úristen mit csinál a férje éppen, felnéztünk, addigra már nyílt vissza egy elcsukott oldal és elkezdett negatívban szép lassan forogni, aztán zsákesett, spirál, esés-kelés, mellettem a mentőernyőt kommentálta valaki, a nő azt hajtogatta, hogy utálja nézni ha repül, sőt azt is utálja, hogy repül, miért kell ezt egyáltalán, aztán egyszercsak mintha rendesen repült volna, legalábbis sebessége volt, szóval gondolom megoldódott a helyzet, mindenki fellélegezett kicsit - és innen nem értem, egyszercsak megint nem repült, de a végén már fullban esett a földig. Közben viszajött a flash, amikor Szlovéniában tudtam h be fogok baszódni a hátamra és aztán jött a föld, meg az is, hogy dobd már ki, utána mindenki csendben, egy srác megpróbált reménykedni, hogy a vezetéken akadt fennt, de igazából egyértelmű volt, mindenki rohant oda,  illetve telefonált.
Igyekeztem nem túldramatizálni a helyzetet, nem mentem oda,  nem ismertem, nem dobta ki, 1-2 es ernyő, közben meg valahol iszonyatosan megdöbbentem, hogy kész, ennyi volt az ember...vége. Egy hobbi miatt (ami egyébként az egyik legjobb dolog egy csomó ember életében), bár azt gondolom, hogy valamit ő baszott el nagyon, kiderülni nem nagyon fog, hogy mi történt. 
 
Tegnap repültem harmadszor dhv-nélküli versenyernyővel...úgy, hogy tudom, hogy nem kéne, és persze eddig nem történt semmi, de a mai illusztráción jól látszott, hogy az emberi szervezet nem földbecsapódásra lett kitalálva, de nem is arra, hogy ilyen helyzetben értelmesen gondolkodjon, miért gondolom, hogy nekem jobban menne?

Most mindenkit sokkal erősebben szeretek, mint eddig, ez annyira tipikus.

Boldog szülinapot te némber! :)

Egy ilyen napon miért kell nekem Miss Kate-et és a SZU-USA konfliktust hallgatnom?! Tudom az élet igazságtalan, de azért a plafonon spirálozás KALOCSÁN kiütötte a biztositékot...és péntekig nem is lóghatok már...ami érthető, csak nem olyasmi miatt amit itthon a kidolgozott tételeimből tanulok meg!

Maci ma 5x hívott és két mailt írt, hogy ugye láttam, hogy az xs C3 nak még nincs DHV-ja?? IGEN láttam basszameg, de nem fogok tőle Aspen3-at venni (annyiért), hiába fut neki 20x még!

Nyugalom, nyelvtan tanulás, uralkodás a hormonokon, nagylevegő, stb...:)

Valami alapjában el van cseszve a családi életemmel, de egyáltalán nem tudok rájönni, hogy pontosan mi az oka...egyszerre van durván lelkiismeret furdalásom és közben dühöngök. Soha nem kaphatok tiszta lapot, mindig ugyanaz, majdnem mindegy mit csinálok valójában. És közben csinálhatnám jobban, csak a köztes állapot fogalmát nem ismerik, meg a javuló tendencia fogalmát sem, a sarkitást annál inkább.
Soha nem fogom elfogadni az összes működési szabályzatot a lakásban,  szerintem ez nem reális. Nem értem, hogy miért így van ez kitalálva, miközben a legtöbb esetben csak a baj van belőle, és egy szülő ne vágja a gyereke fejéhez, hogy ő keresi a pénzt, mert legjobb tudomásom szerint ő szült és iratott gimnáziumba és nem tudok neki ezért folyamatosan hálátnyilvánitani.

Ha egy felnőtt nő széket csapkod a földhöz, úgy, hogy annak eltörik a lába, akkor teljesen jogos idiótának nevezni!

Be vagyok szarva  matek érettségitől, idén először egyenleteket oldottam meg itthon...bár ez nem tartozik ide annyira, csak érzem a gyűlő agressziót és keresem az okait. Egy hónap mire lesz ernyőm, az írásbelik első napja is egyben. Csak nézőpont kérdése, hogy mennyire távoli ez az időpont:)

Most lesz az, hogy végre veszek egy rohadt naptárat ( papírboltban egyelőre nem találtam...) és rendesen betervezem a fejtágitás menetét, a kurva mosogatásokat pedig fel fogom írni...és mivel a blogírás semmit nem ért, inkább lemegyek futni.

Először is mindenkinek sorry, akivel nem szocializálódtam a repülés miatt (azthiszem ez egy örökérvényű bocsánatkérés a jövőre nézve is) , de legalább azzal az érzéssel megyek aludni, hogy nagyon sokat fogok még gyúrni egy ilyen háromszögre (60km), de úgyis megéri...:)

Nice hétvége volt.

Óbazmeg...

Utánanéztem: április elseje nemzetközi esemény, rengeteg európai országban van régi hagyománya (1538!), az eredetéről elég sok különböző elmélet van, szóval ezt senki sem tudja pontosan:) Pár kemény szivatás történetét felleltem, de ezt remélem csak kitalálták:)

"Egy 1891-es adat szerint egy vidéki család öngyilkos lett, mert egyik ismerősük a haditörvényszék nevében írt állevelében adta hírül: katonai szolgálatot teljesítő fiukat halálra ítélték, mert elkopott a cipősarka. "

*

Egyébként itt a tavasz, amit én egy ordas torokfájással ünnepelek éppen, szóval egyelőre nem vethetem bele magam a fagyizásba (ha van olyan, hogy kedvenc édesség, akkor ez az). Mondjuk, ha nem fájna a torkom sem tehetném, mert a 80 tetejű ernyőmbe rohadtul nem fogok beleférni (ezt egyébként egy hónapja tudom, de valahogy nem tudatosodott bennem, hogy mit is jelent), ami elég súlyos alkoholmegvonást, stb.-t (legnagyobb szívás a hat után nem evős rész) jelent...egy túlterhelt ernyő rémképe elég jó motiváció:))
Húú, ez vérbeli csajrinya volt, yeah:D

Gotan Projekt