2009. április 11., szombat

RIP


A mai nap legszomorúbb eseménye ( egy ernyős, akit nem ismertem,  nem dobott mentőernyőt és meghalt), amiről egyáltalán nem tudom, hogy miért történt.
Mellettem állt a felesége, ő szólt, hogy úristen mit csinál a férje éppen, felnéztünk, addigra már nyílt vissza egy elcsukott oldal és elkezdett negatívban szép lassan forogni, aztán zsákesett, spirál, esés-kelés, mellettem a mentőernyőt kommentálta valaki, a nő azt hajtogatta, hogy utálja nézni ha repül, sőt azt is utálja, hogy repül, miért kell ezt egyáltalán, aztán egyszercsak mintha rendesen repült volna, legalábbis sebessége volt, szóval gondolom megoldódott a helyzet, mindenki fellélegezett kicsit - és innen nem értem, egyszercsak megint nem repült, de a végén már fullban esett a földig. Közben viszajött a flash, amikor Szlovéniában tudtam h be fogok baszódni a hátamra és aztán jött a föld, meg az is, hogy dobd már ki, utána mindenki csendben, egy srác megpróbált reménykedni, hogy a vezetéken akadt fennt, de igazából egyértelmű volt, mindenki rohant oda,  illetve telefonált.
Igyekeztem nem túldramatizálni a helyzetet, nem mentem oda,  nem ismertem, nem dobta ki, 1-2 es ernyő, közben meg valahol iszonyatosan megdöbbentem, hogy kész, ennyi volt az ember...vége. Egy hobbi miatt (ami egyébként az egyik legjobb dolog egy csomó ember életében), bár azt gondolom, hogy valamit ő baszott el nagyon, kiderülni nem nagyon fog, hogy mi történt. 
 
Tegnap repültem harmadszor dhv-nélküli versenyernyővel...úgy, hogy tudom, hogy nem kéne, és persze eddig nem történt semmi, de a mai illusztráción jól látszott, hogy az emberi szervezet nem földbecsapódásra lett kitalálva, de nem is arra, hogy ilyen helyzetben értelmesen gondolkodjon, miért gondolom, hogy nekem jobban menne?

Most mindenkit sokkal erősebben szeretek, mint eddig, ez annyira tipikus.

3 megjegyzés:

Emcsi írta...

Mindenkiben átértékelődnek most a dolgok, bennem is. Nem is tudom hova tenni az egészet, miért?? Talán túl gyorsan jött az idény, nem voltunk még rákészülve? Basszus és ott van Nyúl is... Vigyáznunk kell, nem szabad túl sokat vállalni...
Ha mégegyszer meglátlak versenyernyővel, megverlek! :) Jól repülsz, de asszem ehhez még nem vagy elég érett! A frász jött rám, mikor hallottam, hogy valakivel baleset történt, és tudtam, hogy te azzal a "fossal" (Bálint után szabadon) vagy. Na és még ráadásnak a telefonod is ki volt kapcsolva... Vááá!

Rebeka írta...

Engem az bosszant fel, hogy a pg-n meg kíváncsiskodnak az emberek. Baszki, ha egy barátjukkal történt volna akkor is az lenne a legfontosabb, h a "miért esett le siklás után?" kérdést egy közösségi oldalon vitassa meg? komolyan hihetetlenek az emberek...
mi meg mostantól vigyázzunk még jobban magunkra!

Judit írta...

Szegény! Igérem nem repülök vele többet! Najó, az elkövetkező két évben:)
Szomorú, hogy ilyesminek kell történnie, hogy észbe kapjon az emberlánya...


A pg-n én sem értem, hogy mi megy, az egyetlen kérdés szerintem az, hogy mi játszódott le az érintett fejében, amikor nem dobott mentőernyőt. Ezt pedig senki nem fogja megírni...

Más:
A HFFA-s topikkal meg nem érnek semmit, szerintem Gurigáék max akkor vennék észre magukat, ha mindenki átmenne az MPC-be vagy hasonló. (Ahová úgytűnik tudtom nélkül én is átkerültem:)