nem várt hívás, véletlenül mp3-ra került szám, régi ismerősbe botlás, megdöbbentő kijelentések...szeretem a meglepetéseket:)

Four Rooms, hagymakarikák, koránkelés

fürdőkádra várva

üresjárat. sok szálon futnak az események, egy jelen és közeli jövő kellemes pörgései, egy sokkal távolibb jövő optimalizálása és egy lassú, múltból előtőrő, nagyon felkavaró gondolatfolyam. és ez utóbbit sikerült az elmúlt egy hónapban parkolópályára tennem, egészen mostanáig. most jött el a szükséges rossz ideje (úgylátszik), végigfutni rajta, csak azért, hogy minden a helyén legyen. nem szeretek hátranézni, de nem fakultatív.

egy kurvanagy szélmalomharc, mert még vonzóbb, ami mögöttem van, mint ami előttem, én meg megyek oda csakazértis, mert azt akarom, de senki nem fog vállon veregetni, hogy jól csinálom (jaj de édes, hogy még mindig erre lenne szükségem), napi egy taknyoncsúszás-talpraállás, aztán meg igyekszem az összes meglévő érdeklődésemnek megadni a helyet.

miért akarok egyáltalán mindent jól csinálni? számomra teljesen érthetelen meggyőződésem, hogy fontos menni valami felé, miközben semmi konkrét értelme nincs az egész életemnek, de nem is kell neki, és én meg csak akkor tudom élvezni, ha megvan a haladás-illúzió...
kell a lehetőség bebizonyitani, hogy nem vagyok kevés, vagy inkább azt, hogy teljesen mindegy, mert ez nem lényeges - nem vagyok jó barátja magamnak, nem tudom hogyan kell változtatni rajta.


szerencsére kijött a húgom és nem kell ezen flesselnem(sic!), mert erősen hasonlít arra, amikor magam előtt látom az egész univerzumot és az emberiség egy kis hangyabolyként, minden jelentőség nélkül létezik, az pedig egy elég retardált állapot - az agyam folyik ki az orromon keresztül:)

baby

Feltenném a költői kérdést, hogy hányszor kell ezt még elölről kezdenem?! A miérteken már túlvagyok, a mardosó megalázottság érzés viszont elég mélyre ment, amivel nagyon jól tudom ellensúlyozni, hogy notórius visszaeső vagyok. Egyébként meg egy mázlista, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve, nem mintha ezt eddig nem tudtam volna, de mostanában elég sokszor gondolok is rá:)

A Föld másik felére meg: kedden vezetek, megvolt a 2 szigetkör 55p alatt, tegnap meg zsolti a béka, slaughterhouse 5, jelszó(!) és heti három biosz, amin csak genetikázunk, viszont már perfekt kiszámolom, hogy miért lett egy harmaddal kevesebb nőstény lepke a harmadik generációban, miután az elsőben megettek valami növényvédőszert és góliátok lettek:)))

aki lelopta a bringámról a lámpát, azt ezennel megátkozom és annak sosincs jó vége...

nyikorogaszekér

Csináld jól:)


Boldog kresz-vizsga tulajdonos, hat órán keresztül takarított, pókotgyilkolt, rendszerezett, szelektált. Kegyetlenül. Azért a hatodikos, vastag fekete "legszarabb tantárgy" felirattal ellátott matekfüzetet nem dobtam ki...cserebogár:)

Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tudok hatódni egy bocsánatkéréstől és you can't always get what you want volt akkor. Ha esetleg valami történne az amúgy túlságosan tökéletes hosszútávú memóriámmal.

Most igazi átmeneti állapot, egy drogos ébredése:)

"feel the sunshine"

szeptember 7.

:)))visszamenőleg

lyukasnyelvüek

itt már komolyan vettük a fájdalomcsillapítást úgytűnik, a helyszín egyébként a Rókahegy, ami ezennel a top 10-be került a szabadtéri társaságiéletélés listáján
(a többit majd a képekhez)




már 1000 kreszkérdésnél tartok, ha nem megyek át...

Azokban nem hiszek, meg mindegy is.

A szemeimet nem szúrom ki egy hóhérért, megdögleni úgysem fogok, de valakinek a letépett kezét szorongatom még mindig.

óbazmeg

Az idő nem demonstrálja látványosan a hatalmát, az álmaim annál inkább, végső elkeseredésbe taszítva engem épp.

(igéret szép szó, még ha jelszavakról van is szó, he?!)

zen

2in1

Napmeleg, lángmeleg, szívmeleg, testmeleg - ősz van, az érzés pedig a fürdőkáddal indult és 699,746m-en tetőzött. Nem, nem vagyok nekrofil, és bár a halottak boncolását egyáltalán nem vetem meg tudományos céllal, a sajátjaimmal azt sem tenném.
Kiköltöztem a fejem hidegéből, gyönyörködni, meg hadd menjen. Ezen kívül kidobtam a kedvenc szakadt farmerem, akkora lyuk volt a fenekén, hogy azzal már nem feszegetném a húrokat:)

A bizalmáért mindenki maga legyen felelős, ehhez úgysem kellenek fejek. Sem.

Egy Sherlock Holmes vagyok. És Slow Down Charlie lenne, csak nem találtam meg még minőségi formában. (A szilánkok meg már kilencedikben előkelő helyen, kaleidoszkóp, basszus, emlékeztek még a cetlikre? waldorf rulez:)))

Próbálom utólérni magam a feldolgozatlan élmények tömegével, de nem kaptam túl sok időt.

Nagyon megszerettem Londont, pedig nem volt elég ennyi idő semmire, de életemben nem éreztem még ezt, hogy nem csak körülnézni szeretnék, hanem ott élni, mert annyira izgalmas és barátságos és gyönyörű szép. Egyszerre éreztem magam egy ultrafelvilágosult (nem tudom mi a jó szó erre az egészre, az emberek viselkedése és az egész működés, de majd remélem tanulmányozom még) helyen, de közben a Temze partján elég sokszor eszembe jutott Penge Mackie és az egész történet, ott lebegett a véres hullák szelleme:)


És közben meg én ültem a Heathrow dohányzós kőkockáin hajnalban, kiélvezve a pillanatot, nem gondolva a következőre. Ebben már igazán gyakorlott vagyok. Csata van megint: a józan ész és a fejvesztett női lélek, hogy bazmeg ez (is) így a legjobb, és nem csak nekem, de közben meg nem tudom honnan ez a nagy meggyőződés... Nem az egyedülléttel van baj, hanem azzal, hogy megint nem tudom elfogadni, hogy nem az én hiányosságaim juttattak ide.

A British Museum indiai és afrikai része, a Regent's Park, a Tower, az ominózus egyedül eltévedés és a National Gallery impresszionista felhozatala, a vonatozás, az épületek, a nagy megdöbbenés, hogy felnőttünk vagymi, mind megérdemelne egy külön bejegyzést. De az alvás valahogy jobban motivál egyelőre:)

2:18 van, szóval kb most szállsz le:)

eletjelentes

nem ettek meg meg a mokusok, bar ma felmaszott egy ram nemi taplalek remenyeben, egyebkent meg majd beszamolok rendesen, meg egyszer biztosan ide fogok koltozni...

folyt.kov.:)))

holnap hajnali hatkor elhagyom az országot (fél háromkor az ágyamat...) és csütörtökig Londonban leledzek (muha). utazás előtti (gyomorbizsergős) lelkesesdés van, meg valami nagyon durva megkönnyebbülős szabadságérzet (a fellélegezni szó új értelmet nyert számomra). azért szomorú számok, ismerős helyek és rendesebb beszélgetések egyből és azonnali kiakadást vonnak maguk után (és akkor dől belőlem a szomorúság), de a teljes reménytelenség igazából a bizonytalansággal együtt múlt el, rég nem volt ilyen jó napom mint tegnap (köszönet a közreműködőknek), és most olyan szelíd vagyok, mint egy maszületett bárány.

ha hazajöttem igérem nem csak az érzelmi életemről fogok beszámolni:)))

remélem nem lesz minden reggelem ilyen születés szerű, ahogy magamhoz tértem úgy szakadt rám az egész, egy kurvanagy betöltetlen űr, ami kitudja meddig fog még tátongani.

és most baromira nem tudok arra gondolni, hogy ezektől leszek bölcs ember, nem akarok tanulni belőle többet, nem akarok felnőttként viselkedni, és elfogadni a veszteséget. pedig tudom, hogy most ennek jött el az ideje.

emlékszem 16 évesen hogy tudtam szenvedni plátóilag, hónapokon át haldokoltam és utáltam a világot, amiért a szerelmet az emberiségre szabaditotta. most már nem tudnám ezt őszintén csinálni, bár lenne hozzá kedvem. öregszem:)


zenei aláfestés

elengedő

Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok költő, és nem tudom igazán átadni írásban azt a számomra is felfoghatatlan értéket, amit ez az egész jelent. Azt pedig soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szépen is lehet szakitani.

Nem tudom, hogy egyáltalán hol fért el bennem ennyi érzelem.

A sírás az emberiség egyik leghasznosabb tudása.

Leírhatatlan, leírhatatlanul...

*

Megpróbáltam kívülálló, egyik irányba sem hajló, objektív állapotba helyeznem magam: pont olyan, mint ha eltévednék egy erdőben és erről nem véve tudomást lefeküdnék aludni valami szimpatikus fa tövében.

Gyerek?

úúúúderohadtjóóvolt ma felhőalapon azzal a madárral, akivel legalább negyed órán keresztül barátkoztunk:))) először csak érdeklődve nézegetett, pont mindig a kör másik felén tekert, aztán egyre közelebb jött, egy darabig az ernyőm fölött repült, majd néha lejött mellém és érdeklődően villogtatta a szemét:) magávalragadó volt a bölcs tekintete azzal a nagy, ijesztő csőrrel kombinálva, meg a kicsit tépett hatalmas szárnyai... eufórikus vigyorral az arcomon tekertem a darabos, szar, gyenge liftet valahol a sárhegy után, remélem neki beadta valami szőrös állat, én lerohadtam megint, de ez eléggé kárpótolt:)

azért valahol hiányzott a tudatalattimból, hogy sok felhővel odébb ott repül valahol a nagy fehér ernyő...

egy meghatározó elem, egy újabb ébrentöltött éjszaka, a Da Vinci-kód és rengeteg genetika feladat. és még csak most kezdődik a napom:)

Biztos vagyok benne, hogy előző életemben boszorkány voltam, és vállalom, hogy a mostaniban egyenlítek, de csak ha a következőben albatrosz lehetek majd:)

Ha nem lehetek, akkor viszont most szóljon valaki, megégetni úgysem fognak mégegyszer...

Milyen szép kifejezés: megfojtanám egy kanál vízben.

It's coming on

szeptember 1.

hát nálam még inkább ilyenkor kezdődik az év:)

ez nagyjából annyit jelent, hogy most én is elkezdek tanulni...

és megint nem találok egy számot hetek óta, utáloooom ezt, mindig a végét kapom el és már annyira szeretném meghallgatni rendesen!

a nyelvem kicsit be van készülve, szóval nagyon jó kis babakajákat és borsópürét tudok csak enni...de egyébként örülök neki nagyon! nem értem pontosan az érzés okát, de az orromnál is volt ilyen utána, ha nem is ennyire erősen, talán csak az újdonság varázsa, de van valami beavatós érzés is benne... igazából szeretném már kipróbálni, hogy akkor most mire is való ez?:) nekem eddig bejön, mint esztétikai élmény, bár nem látszik sokszor

mindenkinek nagyon jó évet ezennel:)