Hazaértem, és túl sok időm maradt azon gondolkozni, hogy már Július van, meg már mindjárt 20 éves leszek, meg érettségiznem is kell majd, sőt repülni sem repültem majd egy hete, volt még Zongoratanárnő, 24, összes újságolvasás bepótolása és ordas mennyiségü telefonálás.
Igen, a telefon, szerintem az első eszköz ami komoly függőséget idézett elő nálam.
Először csak a hol, kivel mit, mikor, kések opciók léteztek, aztán viszont alattomosan elkezdődött a várakozás. Biztos nem hallottam megnézem, de nem, nem hívott, nem írt, nem még mindig nem, jó leszarom, nem fogok itt szobrozni, arrébteszem...akkor három percenként najó nézzük meg, hátha, oké még mindig nem. Megszólal, vééégre, gyomor összeugrik, de csak apám/anyám/kutya-macska/stb...teljes csalódottság, lemondás. És akkor egyből ír a kis aranyos, bárkiről legyen is szó és bármennyi átkot is szórtam rá az előtte eltelt 30 percben.