Hirtelen felindulásból hét stoppal, 10 óra alatt egy darabban sikerült hazajönnöm, ami igazából szép és jó, de közben persze azt is megtudtam ám, hogy 411 pontom van, ami lószar konkrétan ( kurva sok helyre felvennének vele, de pszichológiára nemhinném), szóval most kimondhatatlanul csalódott vagyok...illetve kimondhatóan, csak mindenki alszik már.
És hiába tudom, hogy még csak 20, meg anyám is így kezdte, elég nehezen dolgozom fel, hogy megint kezdhetek bioszt tanulni, elcseszek egy évet, vagy legalábbis nem azt fogom csinálni, amitől olyan érzésem lenne, hogy van értelme...és ezt úgy érzem, hogy közben nem hiszem, hogy majd attól leszek több emberileg, ha lesz egy papírom róla, meg persze tanulhatok nyelvet és csinálhatok valami tök érdekeset valahol ( bár ebben természetesen nem értünk egyet szüleimmel, miért is pont most:), de nagyon hiányzik a meggyőződésem. Egyszerűbb lenne vizsgákra tanulni, mint azon gondolkozni, hogy mit akarok igazából.
Félelmetes volt látni nagybátyámék elcseszett házasságát, aztán hazajönni, ahol meg nem történt semmi (soha nem történik) és megbizonyosodni róla, hogy egyiket sem szeretném. Fogalmam sincs hogyan fogom jobban csinálni, mint ahogy arról sincs, hogy fogom magam megóvni a teljes széteséstől/elszállástól/megőrüléstől:)
Csak úgy kéne nézni, mint egy hatalmas kozmikus stoppolást: a következő felvesz, de ha az nem akkor utána, egyébként is baromi szép a táj és mindegy, hogy állok-e itt még 15 percet...úgyis haza fogok érni még ma.
Nem volt jó hazajönni, ott sem találtam a helyem mindig, igazából tökmindegy, hogy hol vagyok, halál komolyan csak attól függ minden, hogy ki van mellettem. Asszem elég fáradt vagyok és nem is kedvelem magam túlságosan, pedig rengeteg pozitív töltetem van raktáron:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése