Újabb kényszerfekvős nap:
a gép használhatatlanra lassult, mindjárt nekiállok a hatodik filmnek, a reggeli kelés magamtól korán (pedig milyen jó lett volna délig kiütve), tompa bezártság érzés (anyám itthon egész nap) és szúró fájdalom a bal vállamban a tetanusztól ( mert biztosan vérmérgezést kaptam volna a virágföldtől). Mérhetetlen menyiségű szabadidő, semmi lehetőség a feszültség levezetésére, egész napos agyalás és várakozás, időzitett atombombát csinál belőlem.
Lassan ismét eljutok a tükrök irtásáig a lakásban.
Óránként egyszer nagyjából felhívja anyámat valamelyik kedves rokonunk és megkérdezi tőle(!), hogy felvettek-e. - Neem!? Jaaaj, szegény, de azért jól van? - Persze, csak a feje fáj kicsit, de már betervezte az egész évét és majd jövőre biztosan.
Természetesen:)
Jó, nyilván ki van akadva, de azért elvárnám tőle, hogy ne jajongjon nekem ( mert bazmeg szerinted én élvezem?) és ne kérdezze meg három óránként, hogy hanyadikán megyek hova jövő júniusig, illetve hagyjon már békén, ha éppen bevonulok a szobámba és ne jöjjön azzal, hogy jaj, nem bántásból mondtam, mert azt meg tudom. 20 évi ismeretség után már nem egetrengetően nagy kérés, hogy beszéljük ezt meg holnap, nem?!
scheiße...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése