Újabb hazaérkezés, újabb összeszorult torok, nem leszek lényegretörő:)

Hihetetlen megkönnyebbülés volt utolsó nap végre úgy repülni, ahogy a repülésre egyébként gondolni szoktam, amikor azt magyarázom, hogy mi ebben annyira lenyűgöző... Így utólag persze tudom, hogy a saját magamba vetett bizalmam hiányzott az egészhez.

És ezzel együtt (rendkívül hülyén, de pontosan megfogalmazva) visszatért belém az élet (szeretete). Ami nagyjából annyit jelent, hogy nem vagyok megbénítva a fájdalomtól, újra mozgásban, bár nagyon rég voltam ennyire kevéssé a helyzet magaslatán és közben ennyire én:)

A kártya és a szerelmi élet közötti párhuzamot a hullócsillagok jelentőségével egyenértékünek minősitettük, de azért szépen plusszban fejeztem be a pókerezést, muhaha.

Valahogy most józanodtam ki az egyedüllétben, de nem vagyok benne biztos, hogy vállalok egy újabb trippet, nem tudok elképzelni ennél jobbat és rettenetesebbet sem. És most csak én látom, ami nincs, vagy van, de ez nem elég és akkor most kell-e még, amíg lehet, vagy már nem is lehet? Gyilkosság vagy végelgyengülés?

--------------------------------------------------

A halál ára, húgommal néztem újra, azon gondolkoztam, hogy direkt vannak-e benne olyan jelenetek, ami alatt teljesen befordul az ember és inkább a belső filmet nézi.

Ültem legalább fél órát egy mail fölött, de nem ment.