de most már tényleg nagyon szeretnék elaludni, és hiába keltem fel nagyon korán, és hiába tevékenykedtem egész nap és hiába fetrengek alfában másfél órát, egyszerüen nem engedek le. feszít a várakozás, hogy menjek már, meg hiányoznak, meg a családi katyvasz, meg ez az egész hullagyalázó, reményvesztett (najó, inkább már alapvetően szárnyaszegett) hú meg ha... egyszerüen túl fáradt vagyok én az ilyen feszültséghez, pedig egyébként élvezném, de éppen nem találok fogást semmin, az igazi köztes állapot - örülhetnék is neki, csak ilyen nyűgös lesz a gyerek, ha nem alszik eleget lám:)

most mondjam, hogy úúúristen már december van, mindjárt karácsony, hová tűnt két hónap?!

lippitik lippitik:)))