mielőtt kibattyognék a hideg, Mikulás fagyasztó éjszakába.

eljött az a pillanat, amikor teljesen nyilvánvalóan nem tudom megoldani a helyzetet. semmiféle rendszert vagy konkrétumot nem találok magamban, viszont az önbasztatás, hogy ugyan kérlek, azért csináljak már valami értelmeset, nem működik. egyáltalán nincs bennem őszinte motiváció, vannak elvégzendő dolgok, meg vannak már elvégzettek, meg van, ami ráér később... (a világ másik felén kéretik nem hangosan röhögni)

az egyetlen - amit még igénylek - a zene és közelálló embertársaim jelenléte.

hetek óta képes vagyok résztvenni tevékenységekben kizárólag fizikai jelenléttel, nagyjából egy kilencedikes magyarórán ülve alváshoz hasonlít az egész... hiányzik, iszonyúan, az önfeledtség, vagy nem is tudom, hogy mi. fogalmam sincs, hogy mit akarok, és ezért a mondatért már rengeteg embert röhögtem ki:) valahogy most minden elhalványult az elvesztettek (vagy elbaszott dolgok) fontossága mögött, ami nem egy életképes állapot. nem tudom, hogy mire várok egyébként, de a szüleimnek azt mondtam ( ez kicsit túlzás egy másfél órás üvöltözés esetében), hogy arra, hogy elhúzzak végre innen, amiben volt némi igazság és előtte teljes önkritikát gyakoroltam, szóval a felelősség is nálam, ez így fair. még akkor is, ha minősítetten félig felnőtt/elbaszott idősebb gyerek mezben játszom jelenleg:)


élet apró örömei meg a gyömbéreskeksz sütés volt, gondoltam nem árt némi gyakorlás, ha már ennyi mindent bevállaltam a karácsonyi sütésszekcióban...