426/480

mert az emelt angolom csak 83% lett (wtf?!) és így az angol közép 97%, töri közép 91%, +2 nyelvvizsga kombó a nyerő...már ha ezt a szót ebben az esetben használni lehet. a szociológia ana 419, a pszichológia ank 429 pont volt tavaly, szóval lesz mire várnom egy hónapot...

azért durva, hogy a szerintem egész jó értelmi képességeimhez képest mekkora lúzer vagyok!

tök jó, hogy ugyanúgy megvan a holtpont mindenben, mint a futásban. ez az, amit nem lehet elcsalni, mert az eufória úgyis csak akkor adja be, ha már a halál lehetséges - igen közeli - időpontja lebeg a szemem előtt. oké, futás esetében a földrefekvésé:)
a hányásra pl. ugyan ez igaz. a legdurvább rosszullétnek át kell adnom a hatalmat, hogy aztán végre megszabadulhasson a szervezetem (még akkor is ha esetleg én voltam, aki megmérgezte). szóval az elfogadás is valami hasonló folyamat éppen. van egy szakasz, amiben még sokáig ellen lehet állni, pedig már rég hagyni kéne, hogy a hullámok összecsapjanak a fejem fölött és a természet végezze a dolgát...

"cold hands, warm heart", ugyeugye:D


tök más: a mangó lassi után szabadon, ananászból - szereztem egy egész érett pédányt, nyamm.

éppen most olvastam utána és 25-én kapom meg az (újabb) érettségi bizonyítványomat.
hétfőn meg a vízumot.
és akkor aztán hozhatok egy jól meggondolt, de javarészt nem a meggondolás alapján szétracionalizált döntést - mármint hivatalosan is, mert a lelkem mélyén nyilván rendelkezem egy már meglévővel. csak az zavar egy kicsit, hogy annyira határozottan alá vetem magam a gyomori megérzéseknek még ilyen esetben is, de megbánni úgysem fogom.
alapvetően szeretném megtartani a szemléletet, amivel nem kényszerülök az univerzális értelmetlenségen merengeni, mert az valahol egy elbaszott fejben rekedt belső cirkulálás, ráadásul a valósághoz pont annyira van (illetve nincs) köze, mint bármi másnak. egy sötét tél, újabb érzelmi érvágás (transzformációóó:) és halmozott búcsúzkodások lesznek így is, úgy is.

kezdek a sorsszerűsgek, véletlenek, mindent felülíró találkozások és az ezektől való függetlenség témakörében hosszú időt eltölteni

alapvetően úgy gondolom, hogy a családi összejöveteleken teljesen fölösleges újra és újra kiakadni a sekélyes beszélgetéseken, vagy éppen a nagymamák igyekezetén, hogy kis zsírdisznót neveljenek belőlem - mindig meg lehet találni azt az embert, akivel lehet másképp

és ugye a toleranciámat vesztem el először, ha kicsit be vagyok készülve, szóval egyszerüen képtelen vagyok felfogni, hogy lehet tízezredszerre is elmondani ugyan azokat a sekélyes baromságokat!
nyilvánvalóan a legfontosabb a kajáról dumálni másfél órát (meg utána anyukám kedves siránkozását hallgatni, hogy halálos mennyiségű mittudoménmit emészt még mindig), utána pedig - és kivételek persze mindig vannak - lehetőleg minden lehetséges negativumot felhozni:de és ha elutazom egy évre hogyan viszek ennyi téliruhát? jaj szegény húgom nincs itt. rohadt meleg van. a szomszédunk egy fasz. stb, ez az anyai oldal, mert a másik oldal minket (idősebb unokatestvérem és én), hülye waldorf-növendékeket cikiz, mert mégiscsak kell valamin röhögni és erre a mi irreális életvitelünk a legalkalmasabb. és persze kedvesen csinálják, de mégis szemmel láthatólag van aki egyáltalán nem érti az egészet (camphillbe menni karrier szempontból nevetséges...).

komolyan kérdezem, kedves intelligens emberek (alapvetően imádom őket nyilván) miért nem találnak maguknak érdemi beszédtémát - programot - valami érdekeset, ami nem a szokásos körök lefutása?! mert ha valami nyomasztó, akkor ezt látni az.

és közben még én aggódom itt, hogy neo túladagolta a pirosat

hiphiphurááá. soha többet nem érettségizem (még mindig nem tettem túl magam a tényen, hogy a vizsgáztató hölgy tényleg szarabbul beszélt angolul, mint én), az ünneplést remélem túlélem éjszaka az erdőben...

egy szerencsés bringavásár + kifutómodellek kombináció eredményeként az új alvázszámom BF 70601700 - superior speedster, piros. nem bántam az előrehozott szülinapot, sikerült majdnem szó szerint könnyekig meghatódnom (90km után szarrá égve is hülyén vigyorogtam hazafelé)...

durva periodicitásra lettem figyelmes az emberi létezés(em)ben. a belső töltésem megint teljesen új pályára került, egyszerre félelmetesen komplex és egyszerű, kényes egyensúly és elemi létezés - U+262F, mint mindig:)

a felnőttséget inkább kötném a 21-hez, mint a 18-hoz

nem mondhatnám, hogy vizsgázás előtt mindig lepörög az életem - bár gyanús volt az az álom pár napja, amikor a kivégzésemre menet búcsú sms-eket írtam a barátaimnak (...) - , de ez a burokban ébredés visszatérő momentum. minden egyes kimondott szó súlyos erőfeszítésembe kerül, ahogy az összes praktikus megfontolás is, pedig teljesen éber vagyok. mintha valami éjszaka összegyűjtött belső energiabombát próbálnék megvédeni, belső keringés, mindenki rideg és mechanikus, én meg (messzemenőkig nevetséges módon) egy érettségi vizsga hatására kerülök megvilágosult állapotba. jó nekem:)

goodnight

szentimentál

két stoppal Bp-Abtenau, majd vissza öt. köszönöm mindenkinek, az emberiség még nem veszett el. két nap esőben, Hallstatt szép.

az egyik egészen új skillem, hogy képes vagyok csendet teremteni a fejemben, megelőzve ezzel mindenféle görcsös kétségbeesést, sokszor.
az elvakult félelmet legalábbis. a lényeg, hogy ez egy bizonyos szintű érzelmi stabilitást eredményezett, amit annyira megkedveltem, hogy gondosan bevédtem magam mindenféle szélsőséges esetek ellen. de azt nem tudtam, hogy ezekben a szélsőségekben vezettem le, vagy éltem meg egy csomó érzelmet, ami azóta csak kis részben lett valami más módon elrendezve. szerintem ez valami felnőtt betegség lehet, de mindegy, most lett vége.

hulla fáradt vagyok, rugalmas és bizalmatlan.
nagyon közel és nagyon távol:)