tök jó, hogy ugyanúgy megvan a holtpont mindenben, mint a futásban. ez az, amit nem lehet elcsalni, mert az eufória úgyis csak akkor adja be, ha már a halál lehetséges - igen közeli - időpontja lebeg a szemem előtt. oké, futás esetében a földrefekvésé:)
a hányásra pl. ugyan ez igaz. a legdurvább rosszullétnek át kell adnom a hatalmat, hogy aztán végre megszabadulhasson a szervezetem (még akkor is ha esetleg én voltam, aki megmérgezte). szóval az elfogadás is valami hasonló folyamat éppen. van egy szakasz, amiben még sokáig ellen lehet állni, pedig már rég hagyni kéne, hogy a hullámok összecsapjanak a fejem fölött és a természet végezze a dolgát...

"cold hands, warm heart", ugyeugye:D


tök más: a mangó lassi után szabadon, ananászból - szereztem egy egész érett pédányt, nyamm.