Jelentem: túl az első mentőernyődobáson. (Minden ok, karcolás nélkül megúsztam)
A rossz, hogy azt érzem már megint sikerült valamit bénáznom, minek a Bükkben alacsonyan baszódni, ki lehetett tekerni rendesen is, stb. De azért mikor leért a lábam a földre (inkább a hátam, mivel ordas nagy fákra érkeztem és fennakadtam, aztán egyszercsak  leestem) kicsit átéreztem, hogy éppen most dobtam ki az életemet megmentő kis vésztartalékomat és mi lett volna ha... Ezt szerencsére nem fogjuk megtudni. Azt viszont tudom, hogy nem csak eszembe jut, hogy van nálam mentőernyő, de még használni is tudom, sőt, teljesen alkalmas arra, amire ki van találva:) És ez azért nem elhanyagolható pozitívum.

Egyébként meg minden, mint a nagykönyvben: csukás, csukás, befűződés, időlelassulás, alacsonyan, spirál, para, mérlegelés, lenézés - itt jött a kósza gondolat, hogy ha nem dobom ki meg is halhatok bazmeg, már csak 200-on vagyok, mi van ha nem tudom kifűzni, illetve ha aztán megint folytatom valami jó kis csukással, nem éri meg tovább próbálkozni, mentőernyő. Eldobtam a fékeket és az idegen beülő okozta enyhe pánikkal kiszedtem és megküldtem hátra-oldalra, aztán szugeráltam, hogy nyíljon ki és boldog voltam mikor kinyílt, majd ismét paráztam, mert lengedeztem alatta, mint egy magatehetetlen zsák és láttam, hogy nem lesz időm begyűjteni az ernyőm, lenéztem, fák, összehúztam magam szépen és átadtam magam a történéseknek.

Aztán nagy csend. De igazán csak akkor illetődtem meg, miután a reptérre visszaértem, előtte csak azt éreztem, hogy annyi adrenalin van bennem, mint aki egy tigrissel készül párbajozni, valaki nagyon kedvesen kijött keresgélni engem aztán be is vitt a leszállóba, de igazából csak hazafelé nyugodtam meg teljesen.
Hát ennyi, most aludnom kell, hulla vagyok - elég hülye kifejezés:))