2009. október 3., szombat

international

wow.

Az egyik fontos történés a mai főzés volt, bevállaltam a családi vacsit és nem csak jól sikerült (sikerélmény a köbön), de még rohadtul élveztem is(!) - sütőtökleves és gyömbéres hal volt az alkotás. Hát ja, a tapasztalatlanság némi plussz melót eredményezett, de laza három óra alatt megvoltam, mosogatással együtt:) A következő akcióban sok pisztácia lesz, mmm.


A másik ennél sokkal kevésbé nemes, de legalább ennyire érdekes kisérlet még mindig tart, mert egyébként mit keresnék itt egy hatórás hazaérkezés után... Meglehetős mennyiségű anfetaminszármazékot sikerült egy szívószál segítségével az orromba juttatnom, majd a hatás beálltakor a corvintetőn megtaláltuk az ennek megfelelő zenét is . Először, kb. a második csíktól számitott 15 perc elteltével jelentkeztek a tünetek: általános jókedv, élénkség, zenére kattanás. Ez igazából egyáltalán nem változott egész éjszaka, semmi hatalmas katarzis (illetve dehogynem, de nem ettől), semmi fáradtság, semmi negatív. Valahogy összefonódott a más állapot a saját normális viselkedésemmel, mert egyáltalán nem gondolkoztam másképp, mégis mindenre hatással volt. És nem bántam meg, pedig még mindig nem tudok ásitani sem, nemhogy aludni (letelt már 7.5 óra pedig), meg holnap (hehe) gondolom készen leszek. Nem pörögtem rá, de kifejezetten jó élmény volt, köszönet a közreműködőnek!


Éshátja, nice to meet you, tényleg:)

---------
7:29 - kezdek fáradni, végre ( a fű vajh leszedi erről az embert?)

3 megjegyzés:

nad írta...

Where's my Mummy?, A*** star, Salut!
The second international day in my life... Was much better than the
1st one, especially with you. A harmadikat 3an nyomjuk! ;-)
Sometimes you can get what you want. Unfortunatelly not ALWAYS!!!
Mert akkor is az északi sarki monster... b****+
Lassan itt az ideje egy kiadós alvásnak is.
Good night, have a good flight!
Chile rulez! :-)

Judit írta...

:)))

csak nem te is csekkoltad a mailboxod?!:D írásban is átment;)

még mindig nem ásitok, hihetetlen

nad írta...

Na tegnap este csekkoltam és hát...
Szóval az angol nyelv gyakorlási projekt beindult, meg talán a spanyol is ;-) ?????