Kéne valami okosat kitalálnom a karácsony minőségének javítására (belsőleg).
Alapvetően a kedvenc ünnepem volt, éveken át, nem az ajándékok miatt, hanem mert meglepődtem meg örültek a waldorfos művészeti végtermékeimnek. Szerettem a hangulatát, hogy ünnepélyes és szép.
Na most egy ingerlékeny, antiszociális, érzelmileg instabil boszorkánynémber vált belőlem, ami ezerszer rosszabb, mintha hidegen hagyna.
De mi a halálért nem szarom le? (Most nem a csípőből kamaszosan beleszarásra gondolok, hanem az együttműködő - ó ha nektek fontos - tipusuról).
Miért kell érzelmileg túlreagálnom az ünnepet? Mert túl sokat várok tőle? Mert azt érzem, hogy mások várnak tőle túl sokat? Vagy egyszerüen nem bírom elfogadni, hogy kinőttem az idilli karácsonyozás korából?
Lehet, hogy a gonosz énem nem bírja szociálisan csapatmunkaként véghezvinni a készülődést, mert egyszerüen önző vagyok és mindig mindennek úgy kell történnie, ahogy szeretném? Simán lehet. De állítólag az ember legideálisabb közössége a család és alapjáraton evolúciósan szociális (én eddig totálisan azt gondoltam, hogy simán öncélú, de egész elfogadhatóan érvelt ellene Csányibácsi), akkor valami oka kell, hogy legyen ennek.

Best hopes, holnapra elmúlik, jönnek unokatesóim, nagybátyámmal pedig egész estés oltogatás.

Igazából persze szépek a megoldatlan problémák, kb. igaz rájuk ami a beteljesületlen szerelmekre:)