Na, ma csodálatos esemény ment végbe délután negyed négykor: miután megláttam, hogy Miklósi Gabiék kint tekeregnek Óbudán, elindultam felfele hálásan az okos fejemnek, amiért nálam volt az ernyőm ugye. Vártam sokat, mire elindult a busz a Fenyőgyöngye felé, és mikor odaértem és leszálltam, vettem egy nagylevegőt, hogy na most akkor 25perc, hátha felvesznek, dejó repülni fogok legalább...amikor szólt a sofőr bácsi, hogy szívesen felvisz ám a fordulóhoz! Én meg nem hittem a fülemnek, kérdeztem, hogy szokott-e ilyen lenni, mondta, hogy nem, de "ennek az autónak úgyis mindegy, hogy felmegy e, biztos nehéz azzal a zsákkal gyalogolni." És szépen felvitt az alsó fordulóig, ahonnan 10 perc már csak a starthely!! Hihetetlen milyen rendes emberek vannak! Az idő egyébként jó szar volt, de aztán elstratoltam, nullla szél, sötét felhők, de a sötét felhő adott egy félórát, kösz:)

Ja, a tegnapról még annyit, hogy asszem át kell értékelni ezt a dolgot, mert ennek semmi értelme így. Én komolyan nem akarok mégegyszer kiakadni azon, hogy nem jött össze úgy ahogy, vagyis sehogy, mert ennek nem is ez lene a lényege elméletileg, csak közben én meg ilyen vagyok úgylátszik.
Megyek olvasni: Beckett: Godot-ra várva, kötelező, de nagyon tetszik, kifejezetten vicces és addig sem gondolkozok azon, hogy egy kukazsáknak érzem magam.
Meg azon a versen amit ma olvastam, és amitől a hidegrázás és a hányinger keveredése belém költözött, Pilinszky vers volt (a Francia fogoly), az a jó, - azon kívül, hogy jók - hogy a legkonkrétabban a háborúrol szóló versek is full aktuálisak, annyi erő van bennük.