mielőtt elmerülök a tömény ingerhalmazban, amiből igyekszem keveset felbukkanni...

nem vagyok eléggé összetörve, hogy ilyen szintű közelséget toleráljak. pedig tényleg nem zavarna, hogy később megint tükörbenézési problémáim lennének (azt elég szar bevallanom, hogy így viszont nincsenek). és hiába tudom előre, hogy ez nem így megy (sőt), nem tudok leállni, mert azzal beletörődnék, hogy igazam van - mindig is az volt és nem egy elbaszott, félig gyerekkori, és ezáltal határtalan rajongás árnyékában élek még mindig.

karnyújtásnyira vagyok szünet nélkül, még ha nem is tudok róla, pedig értem, hogy nem érek vele semmit, mégsem tudom letenni. mert még így is ez van hozzám a legközelebb, mintha valami mindig visszalökne - megint kezdhetem elölről.

nem tudom megérteni, hogy nekem miért nem elég ennyi indok, vagy miért nem képes az ember átlépni a saját árnyékán. de persze remélem, hogy éppen azt csinálom. mert amúgy szép persze.

sosem gondoltam volna, hogy a bagaboo fog megmenteni vizsgán:)

Keith Jarrett, csomagolás, levendulafagyi gyártás (jó lett!).

az elmúlt egy hónapban annyi minden változott, de a lényeg nem. és nem tudok semmit hozzáfűzni, pedig kimondhatatlanul szerettem volna.


:)

szokásos

valaki magyarázza már el, hogy miért várom mindig a karácsonyt, ha aztán úgyis kibaszott kiábrándító családi botránnyal társul minden évben?
talán ez az egyetlen ünnep, ami tényleg hatással van rám, hála a régebbi élményeknek, amikor sikerült valami szeretetteljes légkörrel párosuló szép dologként elkönyvelnem - tehát leginkább a mások iránti érzéseimről szól, nem hétköznapi szinten. és nem, nem arról, hogy most mennyire van letakarítva az erkély, lesz - e elég egyforma pohár és úristen mi lesz ha...mondjuk nem lesz idő elég idő ajtót díszíteni (vagy bármilyen hasonló fontosságú nagyszabású akció végrehajtásához). mert ezeket meg lehet csinálni nyugiban, de ne ezen múljon már!


jah, hogy az elvárás hatalmas nyomása helyeződik ránk, mert átjönnek a rokonaink? akik egész életünkben ismertek? nemáááár bazmeg...

idén már fullos ki-mit-csinál lista is íródott, bár az elvégzés időpontjának mellékelését csúnyán meghiúsítottam - majd jövőre megtanulok együttműködni:)

->nagylevegő és vissza a mézeskalácsok közé

pedig már éppen kezdtem volna mondani magamnak, hogy azért van, ami változik. utálom azokat a pillanatokat, amikor az arcomba vágják, hogy csodák márpedig kurvára nincsenek. vagy legalábbis sokkal többet kell értük szívni:) de ez valahogy olyan hamar elfelejtődik...

most értem a kezdeti lendület végére és már ha akarnék sem tudnék visszafordulni. utálom a hideget.


a gyakorlatban ma két harisnyával megoldom.

Nap

nem siettem el...egyszer csak összeállt. azt hiszem a tetoválás leginkább az, aminek megalkotják.

közben annyira koncentráltam (mert akkor nem fáj igazán), hogy kicsit bekábultam, aztán eufória, később teljes kikészülés - mintha valaki beléd nyúlna és feldúlná a meglévő rendet (naigen).

szeretem:)


most meg minden felgyorsult, vizsgaidőszak rulez.

én teszem meg azzá, ami - mégis sokkal több annál. átjárás, védelem - minden, amit a múltból hozzá kötöttem és ami ösztönösen hozzá köt.

a szeretetem jele igazából - a távolság legyőzése, a saját belső távolságomé és a felfoghatatlané is egyben.

már rég megszületett, de talánFinisterreben vált azzá, ami most.

nem emlékszem, hogyan jöttem, csak itt vagyok

ez volt a mai nap, de valahogy sokkal hosszabb volt, mint a többi.
azt álmodtam, hogy lekésem a vonatot, amit el akarok érni - egy folyó másik oldaláról egy idegen épületből néztem végig, ahogy elmegy. rettenetes volt, közben pedig tök ismeretlen embereknek magyaráztam valamit vihogva.
(később még egyszer felébredtem, akkor csak nem bírtam átrángatni a rengeteg cuccomat egy kis ajtón, teljes tehetetlenség).
M3 - klinikák - kv - valami teljesen idegen városban kötöttem ki (Szigony u.), a végén már kívülről láttam magam a lépcsőn felfelé sétálni. elég erős késztetést éreztem, hogy elrohanjak, de aztán inkább moziztam a váróban - kicsit mindenki gyanakvónak, vagy gyanúsnak tűnt:)
még mindig lebénulok, ha félek - de már észrevennem is elég volt, hogy felül kerekedjen a motivált énem és bevállaljam az ismeretlen ajtók hadát, aminek a végén feszült várakozás, illetve erősen koncentrálás, hogy nem manipulálok semmit és senkit, lazít, őszinte, minden külső körülmény kizárása, ilyesmik...meglepő volt, kicsit túl karizmatikus, enyhén zavart(nak tűnő). de végül is mégis az első idegen, akinek megpróbáltam olyasmit elmagyarázni, amit eddig csak érzelmileg támogatott helyzetben, tehát érdeklődés hatására. ez meg az én dolgom volt, igyekeztem, mert mindent át kellett fogalmaznom egy rajtam kívül eső világ számára, ami egyébként rohadt nehéz volt.
egész jól sikerült, mert mire megint a lépcsőházban voltam, már csak kimerültnek és üresnek éreztem magam. szétestem. nem zavart, hogy "megbélyegeztek". az sem, hogy tudtam, a mai estém így fog végződni. meséltem volna valakinek, de senkit nem éreztem közel.
rákényszerültem, hogy magam felé forduljak, a saját kezem által:)

és hát egyelőre itt tartok.

válaszd az életet.



igen, az Into the Wild - ot felejtettem el

egy nappal az után, hogy a realitásérzékem teljes kudarcára derült fény, különösen értékeltem a Shutter Island végső mozzanatait - már egyébként is értékeltem volna.

új élet csak a halál után van?



azték piramis alakú chilis csokitorta - boldog:)

húúbazmeg. mindenféle intellektualitást mellőznék. ilyen az, amikor a társadalomstatisztika jegyzetekkel a kézben és egy tábla csokival a gyomorban próbálok valami értelmet találni...de a látóterem véges.

hát, elvileg azért kezdtem el írni, hogy majd egyszer kellő távolságból meglássam a mintázatot. az írás és nem írás között elég jól látható különbség van. az önreflektív, gondolkodó énem kifejezetten háttérbe szorult, szegény:)

ami változott: a kontroll képességem bizonyos helyzetekre. sokkal jobban fókuszálok, mert már jobban tudom manipulálni magam - de leginkább valahogy az elmozdulásra való hajlandóságom nő, ez belőlem jön - kevésbé passzívan reagálok a felgyülemlő feszültségre, de levertségre is. aminek azért van rossz oldala is, ezt leginkább a körülöttem lévők tapasztalják.
a legdurvább asszem az érzelmi szélsőségek új minősége - már nem mintha eddig ne lettek volna nagyobb kilengések. de most sikerült a hintát a tudattalan, teljesen belső érzéketlenség véglete és a fizikai tünetekkel járó kifordulás között felállítani, ráadásul a váltás ideje is rövidül. teljesen áthelyeződött az egész, eddig inkább a fejemben zajló élet az érzelmeimre. most, ahogy pár napja beütött az üresség, megint a régebbi felé kezdek tendálni egyébként - a tükrök irtása ismét.

nem mondom, hogy nem kevésbé nyomasztó, de sokkal védtelenebb az új felállás. és ez egyébként valami (elég perverz) kielégülést okoz, mert legalább mozgás van, jó sok tudatvesztés szerű szakasz, kifelé jön, ami eddig nem. közelebb kerül minden, teljesen direkt hat minden...csak időnként valami eddig ismeretlen összeomlás közelsége sejlik fel előttem.

ebben most van egy kis "wow, van egy tiszta pillanatom" érzés. elvesztetem a fonalat, amiben eddig biztos voltam - minden változik, még én is.

ez meg sokadszor, de nem bánom.

se élő, se holt

most akkor mi változott? és mikor? és miért?


még mindig kalóz szeretnék lenni. ennyit a realitással való kapcsolatomról:)


az ember válasszon jó tükröt magának és akkor minden rendben? ez volt a mai úszás terméke - utálom a hideget, de negyed óra után már csak a kellemes csend a víz alatt, ahol egyébként is minden más. még az sem baj, hogy levegőért mindig vissza kell mennem, szórakoztató két dimenzió között lavírozni, szerintem lent nem is terjed az emberek jelenléte, legalábbis nem zavarnak.

a mai leginkább

a társadalomstatisztika önmagában sem egy stand up, de 40fokban, 7.órában felér egy zombiharapással.

ovidrog

-,-'@ -> °° -> :-0 -> ? -> X-I -> 8-) -> :) oké, kicsit leegyszerűsítve, de a végeredmény magáért beszél.

már ha a mostani pillanat az, akkor elég durván eltérített a pályámról, ami kurva szar érzés, de racionálisan életigenlőbb, mint ha rajtam múlna.

ego...

szeretnék inkább valakibe átköltözni vendégségbe

zéletapróörömei

eddig persze azt gondoltam, hogy tudok magyarul, de azért egy oldal szót már kinéztem az értelmezőből...az entelekheia, illetve a konszummáció például a közelembe sem került eddig (sőt a skolasztikáról, habituációról és redisztribúcióról sem volt határozott elképzelésem), a maradék főleg matematikai ismereteim csökevényessége miatt nem volt ismerős. mindenesetre egy fél hatos hazaérés után ilyen felfedezéseket tenni hihetetlenül felemelő:)


globálisan még így is helyénvalónak tűnik, igazából csak azt akartam ide, most jött el az idő a kinyilatkoztatásra.


folyatom a nyálam a politikatudományba, tessék

home sweet home

nem is tudom mikor jöttem haza ilyen pozitívan utoljára. kell ilyen is.

gondoltam felteszem a mai képeket.
egyedül indultam be a városba, gyalog, olyan egy órás sétára tippeltem, két óra után kezdett gyanús lenni a dolog - persze eltévedtem, de óvatos körültekintéssel és stoppolással megoldódott a dolog. megnéztem a kevésbé puccos részeket, szimpatikus, hogy ennyire vegyesen elvannak a különböző rétegek, kultúrák egy ilyen nem túl nagy helyen. nagyjából a Spotty Dog Books and Ale könyveivel és további ott henyélőkkel töltöttem az időt, elég alaposan meggyőztek, hogy este kell visszamennem, mert ez itt a zenei csomópont.
a konklúzió nagyjából az volt, hogy a tetoválás utáni vágyam nem is hülyeség, (bár ezt nem az orosz bűnöző-tetoválások c. egyébként baromi nyomasztó könyv után állapítottam meg), illetve egy a design/decoration? kérdést boncolgató könyvvel is érdemben megismerkedtem. lehet, hogy ez pszichózis, de pontosan ellentétesen igazoltam magam, mint ahogy akartam (oké, egész hazaúton a szupermarketek manipultív hatását hallgattam).
kínos beszélgetésnek nézek elébe, mert tényleg nagyon kedves, odaadó pár a házunk vezetői...

az elmúlt hónapban, de leginkább az elmúlt két hétben szerintem éveket öregedtem, bár ettől még mindig dedós módon viselkedem bizonyos szempontból.
mostanra sikerült embert faragnom magamból, és hát nem olyan lett, mint amit vártam. hihetetlen méretű érzelmi vakságom után konkrétan megvilágosodtam, már miután kiderült számomra, hogy nem tudom, hogy mit szeretnék csinálni, de tulajdonképpen megérte. mármint már csak azért is megérte volna, amit akkor éreztem, amikor leballagtam Broadway-n és kiértem a partra, de nem erre gondoltam.

New York még első benyomásnak is kurvajó. igazából az volt az első komolyabb észrevételem, hogy hogy lehet valami ennyire nagy és zsúfolt, de egyszerre ilyen szép esztétikus, barátságos és élő. három napig gyakorlatilag folyamatosan teljes erővel csak az egésznek a befogadása már túl sok volt:) szeretem az ilyen minőségi részleteket, pedig ezzel egyszerre teljesen meglepett az emberekről képződött benyomásom. nyilván általánosítás, de volt egy furcsa kedves, nyitott, felszínes benyomása az egésznek, nekem legalábbis tényleg idegen volt az egésznek a logikája. de pont ezért is volt ennyire megragadó gondolom - sarkalatos pontok alig voltak, mert minden ötödik percre jutott egy, de a Central Park, a pincérek, az emberekkel beszélgetés (mindenhol), a suttogó fal mindenképpen azok voltak.

vicces volt, nem számítottam rá, hogy Hudsonra is ennyire rá fogok pörögni, pedig teljesen más szempontból ez is nagyon tetszik, szerintem elég sok nagyvárosi van így ezzel, mert tele van tök jó helyekkel, leginkább kávézók, de étteremmel vagy könyvesbolttal kombinálva, meg antik boltokkal (még a hotdogos bódéban is lehet antik sótartót venni... hihetetlen faszságok vannak az egyébként tök igényes boltokban is. szerintem valami művész-gyűjtőhely szerű város lehet, esténként jazz-blues koncertekkel.
ma végigettem a termelői piacot, szóval ilyen irányból is folyamatosan jönnek dolgok, a kedvencem eddig a gyömbér és levendula fagyi volt, a wrap, aminek a tésztájában már volt egy csomó bazsalikom, meg egy bácsi, akinél mindenféle szósz és fűszer volt, többek között áfonyás és zöldpaprikás mustár.

camphill. durva, hogy ezt hagytam a végére, de nem véletlen. és tudom, hogy nem ismerem annyira, hogy a legrészletesebben átlássam az egészet. szóval szerintem az egyik legjobb adottságokkal, gazdasági háttérrel és szervezettséggel ellátott antropozófia alapú képződmény lehet. emberi szempontból is. csak vagy én változtam meg, vagy annyira más, mint Wales, hogy az egésznek a lényege nem egyezik az enyémmel. csalódott vagyok, hogy csak maga a szocializálódás élmény ennyire nem fekszik nekem, de közben iszonyat jó végre kilátni a fejemből.

vannak dolgok, amiknek egyszerüen idő kell. nem lehet őket siettetni, nem léteznének ebben a formában anélkül, az idő végtelen féle formában képes megkerülhetetlenül beépülni mindenbe. imádom, hogy sokszor hiába fut át az agyamon, hogy éppen a része vagyok valaminek, egyáltalán nem látom - nem is láthatom - az eredményt, vagy az egészet, mert még nem tartok ott, ahonnan azt majd utólag egy másik jelentés lesz. de az már nem is ugyanaz a megismételhetetlen pillanat, hanem egy másik, szintén érvényes, létező lenyomata. szóval mégsem hiszek a később majd megértésekben, az egyik akkor volt érvényes jelen, a másik később az...
és éppen készülök, hogy mindjárt el, de közben látom, ami eddig készült, hogy akikkel 21 éve élek, azokat sem ismerem, mert nem mindig minden örökérvényű, csak azért, mert fontos - illetve ha az, akkor sincs mindig jelen.

(és most erősen igyekszem a a tudatomba táplálni, hogy a vásárlás jó:)

éppen utálom ezt az időt - rendes hidegfrontot, erős széllel és napsütéssel, aaazt bezzeg.
kezd olyan érzésem lenni, hogy már visszaszámlálás van (7), minden napra jut egy (vagy több) hirtelen átsuhanó "veleistalálkozniakarokmég" és "húdedurvalesz", egyelőre - vagy inkább már - nem vészes. mostanra kezd leülepedni a megismételt döntés és még rengeteg minden más is, ezzel együtt elkezdem észrevenni, hogy mi változott, mióta hazajöttem. szóval meglepően és hihetetlenül jó volt, sokkal több, mint amire számítottam. igazából pont annyira nem érdemes írni, mint fotózni, ha már itt tartok.

szóval persze, lesz megint szabadnapos élménybeszámolás, de egyelőre valami új, kifejezetten szép és jó, de durván tömény...cucc?:) - szakasz, helyzet, nemtudom - van.

ha nem esik, akkor ma is belevetem (támolygom) magam a szigeti forgatagba

:) dolgoztam ma is az ügyön egy kicsit, már43

->

újra itthon. írtam közben, papírra persze, majd azt is itt. egyelőre képek:)

természetesen kevés, mert hát legtöbbször túlságosan lekötött az egész.

éppen most kezdek visszatérni a valóságba, de még elég erőteljes az érzés, hogy semmi sem a régi:)

(a Leverage of Space volt, amit választottam volna, ha találok egy rendes linket)

listaírás, hiányzó darabok hosszas keresgélése (hol a bicskám? emlékszem, hogy rendet raktam és találtam neki egy jó helyet. elkértem a húgomét jeee:D) és az érzés, hogy valamit elfelejtek (a helyes megfejtőnek...). botrányosan kevés cuccom van, garantálom minden nőtársam döbbenettől kikerekedett szemét a ruhamennyiség láttán:))



ooh ooh oooh

bár az első ismeretség innen:)

amikor - kicsit kevesebb, mint egy éve - kitaláltuk, hogy El Camino, egészen más volt a motiváció. a gyaloglást sokkal jelentősebbnek tartottam, vagy csak egyszerűen azt éreztem, hogy nem most van itt az ideje, ráadásul időm sincs rá elég, szóval így jött az ötlet: a bringa. de akkor még azt gondoltam, hogy egyetem előtti felnövési szertartásként lesz rá nagy szükségem, vagy valami hasonlót hiányoltam éppen, de azóta rengeteg minden változott.
már nem az egyedüllét, a felelősség vagy a szürke hétköznapok a legnagyobb félelmeim.
inkább a saját testi-lelki szimbiózisom, egyensúlyom, egységem (az ember önálló egységként és a világ részeként is jól működő állapotára a tökéletes kifejezés kerestetik) törékenysége, megzavarhatósága. kényszercselekvések, sűrűsödő depresszív mélyrepülések, szokásos testképzavar bedurvulása, minden negatív körenyezeti tényező túlreagálása...mintha egy beteges alteregom lenne bennem egyre erősebb, amit nem is értek...illetve talán.
azért mégiscsak majdnem egy évig nem leszek itthon (és nyilván a rengeteg pozitívum miatt, de mégis), illetve hiába van most erre szükségem (ismét hasznos emberré leszek), fogalmam sincs, hogy mi lesz. kurvanagy ellentmondás, hogy ezt akarom, közben pedig szépen lassan helyet kapott bennem egy másik ember, csakúgy, tejesen magától értetődően, viszont ilyenkor hiába a saját gyomori megérzésem, hogy ez így jó (mindenféle elkövetkezendő esetleges bonyodalmak ellenére), igazából az elfogadásomat máris ki kéne terjesztenem egy csomó tőlem független tényezőre. és ez kibaszottul nem egyszerű.


már csak egy hét és viszem haza a kagylót:)

RIP

Fred.
az egész annyira szürreális. mielőtt elindultam itthonról egy pillanatra teljesen bepánikoltam, hogy csak a felelőtlenebb családtagjaim maradnak itthon és mi lesz szegény tengerimalacokkal, ha nem adnak nekik vizet mondjuk. ilyen gyomorszorongató szar volt (de ilyesmire mindig is túlérzékeny voltam, 17 évesen még javában állatorvos akartam lenni), de aztán írtam nekik emlékeztetőt és el is felejtettem az egészet. tegnap éjszaka hazaértem és pont mielőtt elaludtam volna (azon gondolkoztam, hogy semmi sem a régi) rájöttem, hogy az egyik olyan hangot adott ki, amit még sosem hallottam - mégiscsak majdnem 7 éve hallgatom a zajongásukat, egyből fetűnt. kicsit győzködtem magam, hogy semmi extra, csak mittudomén...aztán már egészen biztos voltam benne, hogy baj van, amit elég jól alátámasztott a látvány: teljesen természetellenes szögben fekvő kedvenc disznóm, a lábán mászkáló kis férgekkel. egyértelmű volt, hogy belőle jöttek ki, hogy eszik - még egy kicsit eszemnél voltam és megállapítottam, hogy olyan légylárva szerű állatok és sehol máshol nem mászkálnak körülötte, aztán teljesen sokkos állapotban megpróbáltam a heyzet komolyságáról meggyőzni apámat, ami 1 óra tájékán nehezen ment, főleg mert ő nem látott semmit és mert erős fenntartással kezeli a - szerinte rágcsáló mivoltuknál fogva értelemmel nem bíró - malacokhoz fűződő gyerekes érzelmi viszonyomat. aztán persze irány az ügyelet, egész úton a szemem előtt lebegett a kép, hogy ezek belülről felfalják éppen és minden egyes eltelt másodperccel rosszabb lesz, ráadásul az én hibám, mert nem vettem észre hamarabb. nem mertem bemenni, egyrészt mert féltem, hogy lehányom az orvost, másrészt szemmel láthatólag eléggé szenvedett, szóval kint szépen megvártam, amíg beigazolódik a gyanúm a légylárvát illetőleg és elaltatják.
nem is kértem el eltemetni, annyira ki akartam verni a fejemből a képet, az egész tényt, hogy 7 év után így végzi a természet a dolgát, hiába mentettek fel (azt mondták, hogy ez csak azért történhetett, mert már annyira öreg volt és mindegy mennyire tiszta helyen él, vagy hogy mit eszik, egyszercsak kikeltek a kis cuccok...).
a gyerekes viszonyról meg annyit, hogy persze rágcsáló, de igazából elég karizmatikus volt és elég hosszúéletű, hogy személyes kötődést alakítsak ki vele, az agytérfogat nem számít. nagyon szeretetre méltó háziállat volt.

426/480

mert az emelt angolom csak 83% lett (wtf?!) és így az angol közép 97%, töri közép 91%, +2 nyelvvizsga kombó a nyerő...már ha ezt a szót ebben az esetben használni lehet. a szociológia ana 419, a pszichológia ank 429 pont volt tavaly, szóval lesz mire várnom egy hónapot...

azért durva, hogy a szerintem egész jó értelmi képességeimhez képest mekkora lúzer vagyok!

tök jó, hogy ugyanúgy megvan a holtpont mindenben, mint a futásban. ez az, amit nem lehet elcsalni, mert az eufória úgyis csak akkor adja be, ha már a halál lehetséges - igen közeli - időpontja lebeg a szemem előtt. oké, futás esetében a földrefekvésé:)
a hányásra pl. ugyan ez igaz. a legdurvább rosszullétnek át kell adnom a hatalmat, hogy aztán végre megszabadulhasson a szervezetem (még akkor is ha esetleg én voltam, aki megmérgezte). szóval az elfogadás is valami hasonló folyamat éppen. van egy szakasz, amiben még sokáig ellen lehet állni, pedig már rég hagyni kéne, hogy a hullámok összecsapjanak a fejem fölött és a természet végezze a dolgát...

"cold hands, warm heart", ugyeugye:D


tök más: a mangó lassi után szabadon, ananászból - szereztem egy egész érett pédányt, nyamm.

éppen most olvastam utána és 25-én kapom meg az (újabb) érettségi bizonyítványomat.
hétfőn meg a vízumot.
és akkor aztán hozhatok egy jól meggondolt, de javarészt nem a meggondolás alapján szétracionalizált döntést - mármint hivatalosan is, mert a lelkem mélyén nyilván rendelkezem egy már meglévővel. csak az zavar egy kicsit, hogy annyira határozottan alá vetem magam a gyomori megérzéseknek még ilyen esetben is, de megbánni úgysem fogom.
alapvetően szeretném megtartani a szemléletet, amivel nem kényszerülök az univerzális értelmetlenségen merengeni, mert az valahol egy elbaszott fejben rekedt belső cirkulálás, ráadásul a valósághoz pont annyira van (illetve nincs) köze, mint bármi másnak. egy sötét tél, újabb érzelmi érvágás (transzformációóó:) és halmozott búcsúzkodások lesznek így is, úgy is.

kezdek a sorsszerűsgek, véletlenek, mindent felülíró találkozások és az ezektől való függetlenség témakörében hosszú időt eltölteni

alapvetően úgy gondolom, hogy a családi összejöveteleken teljesen fölösleges újra és újra kiakadni a sekélyes beszélgetéseken, vagy éppen a nagymamák igyekezetén, hogy kis zsírdisznót neveljenek belőlem - mindig meg lehet találni azt az embert, akivel lehet másképp

és ugye a toleranciámat vesztem el először, ha kicsit be vagyok készülve, szóval egyszerüen képtelen vagyok felfogni, hogy lehet tízezredszerre is elmondani ugyan azokat a sekélyes baromságokat!
nyilvánvalóan a legfontosabb a kajáról dumálni másfél órát (meg utána anyukám kedves siránkozását hallgatni, hogy halálos mennyiségű mittudoménmit emészt még mindig), utána pedig - és kivételek persze mindig vannak - lehetőleg minden lehetséges negativumot felhozni:de és ha elutazom egy évre hogyan viszek ennyi téliruhát? jaj szegény húgom nincs itt. rohadt meleg van. a szomszédunk egy fasz. stb, ez az anyai oldal, mert a másik oldal minket (idősebb unokatestvérem és én), hülye waldorf-növendékeket cikiz, mert mégiscsak kell valamin röhögni és erre a mi irreális életvitelünk a legalkalmasabb. és persze kedvesen csinálják, de mégis szemmel láthatólag van aki egyáltalán nem érti az egészet (camphillbe menni karrier szempontból nevetséges...).

komolyan kérdezem, kedves intelligens emberek (alapvetően imádom őket nyilván) miért nem találnak maguknak érdemi beszédtémát - programot - valami érdekeset, ami nem a szokásos körök lefutása?! mert ha valami nyomasztó, akkor ezt látni az.

és közben még én aggódom itt, hogy neo túladagolta a pirosat

hiphiphurááá. soha többet nem érettségizem (még mindig nem tettem túl magam a tényen, hogy a vizsgáztató hölgy tényleg szarabbul beszélt angolul, mint én), az ünneplést remélem túlélem éjszaka az erdőben...

egy szerencsés bringavásár + kifutómodellek kombináció eredményeként az új alvázszámom BF 70601700 - superior speedster, piros. nem bántam az előrehozott szülinapot, sikerült majdnem szó szerint könnyekig meghatódnom (90km után szarrá égve is hülyén vigyorogtam hazafelé)...

durva periodicitásra lettem figyelmes az emberi létezés(em)ben. a belső töltésem megint teljesen új pályára került, egyszerre félelmetesen komplex és egyszerű, kényes egyensúly és elemi létezés - U+262F, mint mindig:)

a felnőttséget inkább kötném a 21-hez, mint a 18-hoz

nem mondhatnám, hogy vizsgázás előtt mindig lepörög az életem - bár gyanús volt az az álom pár napja, amikor a kivégzésemre menet búcsú sms-eket írtam a barátaimnak (...) - , de ez a burokban ébredés visszatérő momentum. minden egyes kimondott szó súlyos erőfeszítésembe kerül, ahogy az összes praktikus megfontolás is, pedig teljesen éber vagyok. mintha valami éjszaka összegyűjtött belső energiabombát próbálnék megvédeni, belső keringés, mindenki rideg és mechanikus, én meg (messzemenőkig nevetséges módon) egy érettségi vizsga hatására kerülök megvilágosult állapotba. jó nekem:)

goodnight

szentimentál

két stoppal Bp-Abtenau, majd vissza öt. köszönöm mindenkinek, az emberiség még nem veszett el. két nap esőben, Hallstatt szép.

az egyik egészen új skillem, hogy képes vagyok csendet teremteni a fejemben, megelőzve ezzel mindenféle görcsös kétségbeesést, sokszor.
az elvakult félelmet legalábbis. a lényeg, hogy ez egy bizonyos szintű érzelmi stabilitást eredményezett, amit annyira megkedveltem, hogy gondosan bevédtem magam mindenféle szélsőséges esetek ellen. de azt nem tudtam, hogy ezekben a szélsőségekben vezettem le, vagy éltem meg egy csomó érzelmet, ami azóta csak kis részben lett valami más módon elrendezve. szerintem ez valami felnőtt betegség lehet, de mindegy, most lett vége.

hulla fáradt vagyok, rugalmas és bizalmatlan.
nagyon közel és nagyon távol:)

"I don't believe that anybody feels the way I do about you nooooow..." ztarohadt milyen enyhén nosztalgikus (jézusom mennyit tanultam már a szövegét anno), de teljesen újult erejű lelkesedés lett úrrá rajtam. ez az igazi realitás mentes tökéletesség maga. nekem:)

pedig elsőre olyan, mint amit az ember 17 fölött már nem értékel, aztán tessék!

Csak ezt az egyet gyorsan, mert annyira jó volt: hétfői óra-idill. Üldöznek a múlt tárgyai mostanság.




a mászás is bekerült a kiemelten kedvelt tevékenységek kis(?) csoportjába, überkezdőként is élvezhető:)

azért akarok változni, mert így nem jó, vagy mert a változtatás hatalom és az megnyugtat? elfogadás kérdéskörben járatlanul, mesterséges fordulópontokkal manipulálva - nem tagadom meg önmagam:)

ja, nem, soha nem próbáltam még úgy, hogy ne tudtam volna jobban.

az én értelmezésemben hétfőtől nyár van és kész

off

és persze rájöttem, hogy ha nem hagyom leválni az agyam a testemről és önálló életet élni, akkor nyilván kevésbé, de leginkább egyáltalán nem fogom a fizikai megtestesülésemet valami teljesen különálló, kifejezetten gátló felesleges koloncként megélni. sőt. de a minden fontos dologba energiát kell fektetni képletet nem ilyen esetekre értettem! tényleg napi mentális tréningre vagy folyamatos szellemi terhelésre van szükségem az emberi léthez?
nem egyszerű azért. valahogy mindig sikerül ide visszaesnem, tünetek szokásosak (némi szorongásos plusszal), az okát pedig nem is értem, micsoda meglepetés.
megfigyelésem szerint a motiválatlanul töltött szabadidő (akár fél óra), az eső/tél/nappali sötét, hormonok, negatív visszajelzés a környezetemből, főleg egymással kombinálva azonnali önutálatba, azáltal a környezet utálásába taszít és egészen addig védekező pozícióba helyezkedem (szobábazárkózás, kommunikációs képesség totális elvesztése, teljes antiszocialitás, nemevés/evés stb.), amíg erőszakkal rá nem veszem magam arra, hogy valami olyasmit csináljak, ami újra kimozdít ebből az állapotból (sport, bizonyos emberek társasága, zene, erős hangulatkeltő hatással bíró hely leginkább). minnél később vagyok képes ellenlépéseket tenni, annál nehezebb lesz természetesen.
a rendszerezés, rutin, érzelmi/egyéb függőség kifejezetten jót tesz...

on:)

a tegnapi mászás súlyosan akadályozott a narancsleves doboz kinyitásában reggel

1978-as tűzpiros telefon tökéletes állapotban a Magyar Postától eltulajdonítva (lomtalanítás által) ezennel:)
volt vicces kávéfőző is, de az már nagyon retek állapotban... és persze minden milyen kicsi lett - mióta nőttem 20-30cm-t az emlékekhez képest késöbbről nincsenek nagyon valahogy). igazából még lelkiismeret furdalásom sincs, amiért megragadtam a tízéves érzelmi állapotomban a néni irányában, na ettől persze elég antipatikusnak érzem magam.
konkrétan életében nem néztem körül ilyen felszabadultan ott, mint most, hogy személyes varázsa csak így a halálán keresztül érvényesült. és emellett tudom, hogy embertelen élete volt - volt oka abnormálisan viselkedni, de a szociális érzékem háttérbe szorult, ahogy hetente boritotta ki családom nőtagjait...

úgyamúgy meg aztakurva. most a hőemelkedés kicsit útját állja pozitív gondolataim ideömlesztésének, de alapvetően meglehetősen helyre állt a világ rendje az én globális szintű értelmezésemben. és ez nem azt jelenti, hogy békés állandóság, hanem azt, hogy szépen ívelnek a történések. még akkor is ha ez most nagyon hülyén hangzik.

(erről is kéne kép, mint a wc-ről, tesók)

megírtam a megirandókat, igazából utálok vizsgázni, mert a felszabadult öröm helyett csak simán elcseszett fáradt vagyok, totál semmire nem alkalmas, idegbeteg és antiszociális. pedig szerintem jól sikerültek. remélem. nemtudom. nyááááv...

jah és néhány ellenkező nemű embertársamnak ajánlanám a személyes tér fogalmának átgondolását. kedvesen.
szóval persze, modern civilizáció, alkalmazkodom - ablakon kimeredés, mp3, stb. és nyilván nem szoktam "hülyefaszfej" felkiáltással elfordulni ha valaki rámmosolyog az utcán kedvesen, sőt.
DE baszki, ha nem férek el valaki mögött, akkor nem dörgölőzöm hozzá, csak azért mert nem kőből van és mert arra biztosan arréb is megy! és a három méterről "jóasegged" fejjel nézés is átjön, a beszólásról nem is beszélve. szigeten, futás közben pl. rohadtul nincs kedvem gondosan szemkontaktust kerülni, attól még, hogy soha többet nem látjuk egymást nem feltétlenül kell mindenféle minimális emberi tiszteletet mellőzve ugatni. és nem az én hibám, hogy nem tudom nemlétezőként kezelni a körülöttem élőket, mivel nem ez a dolgok rendje és nem veszem bóknak sem, hogy engem is megdugnál azzal a másik 3000 nővel együtt akire ma csorgattad a nyálad eddig!! bár még csak 2 óra van.
hihetetlen, hogy ez igazából tök normális, én vagyok a hülye, hogy miért veszem fel, de azért a nemvisszamosolygós lányok mind undok fapicsák. és persze tudom: vannak nők, akik nagyon durván túlreagálnak mindenféle kontaktusteremtési kisérletet. de ennek az egyik oka az, hogy fullos védelem nélkül a második percben cseszi el valaki a napjukat.

és nem, ma már biztosan nem írok többet:)))

a hangulati tényezők, bocs - teljesen pozitív értelemben, meg mindjárt áthúzom a nyári takarómat is:)

a Quimby megmozdulása hihetetlenül nosztalgikus volt, mindenféle ovis és iskolás emlékek kavarogtak ott (Óbuda Főtér), közben pedig a nyár első szabadtéri táncolása zajlott... és hát tükröm, tükröm, tükröm, mondd meg nékem, jól áll-e ez nekem?

csütörtöktől ismét fehéring, kicsit ciki, de számít ez?:)

két német feladat között

hát, bullshit. merthogy tegnap ellopták szeretett kétkerekű járgányomat a sziget északi végéből. kevés használati tárgyhoz fűznek ilyen érzelmek, de az első megdöbbenés után tényleg sírni lett volna kedvem - azóta csak frissen fellángolt gyűlölettel tekintek az emberiségre. szóval az illető tényleg bekaphatja.

és az elmúlt hetekben többször megállapítottam, hogy ugyan nem volt jó hazajönni, de ezekért a beszélgetésekért bárhonnan. nehézügy...

teret adok a hirtelen fellángolásoknak is - nemár, hogy csak a nagy szerelmekre korlátozódjam itt (hehe), és hamár zene: a Heligoland csalódást okozott, a White Material (Titanic, tegnap) soundtrack nagyon tetszett, wow (Stuart Staples - Tindersticks, megvilágosodtam:). a film is.

de miért döntöttem úgy álmomban, hogy a falnak márpedig baloldalon kell lennie?:)

fáziskésés

nagyon költői párhuzamot tudnék vonni egy fizikai sérüléssel, mert az sem fáj igazán az első pár pillanatban, aztán egyszercsak. amikor már kicsit megnyugodott az ember. pedig már ott is mondtam, hogy nem fair, de csak mert tudtam, hogy nem az.

legalább súlya is van. meg utas és holdvilág:)

meg van egy olyan érzésem, hogy nem lenne helyes egyik változót a másiktól csak időtartam alapján megkülönböztetni...idő, tér, yeah

ezt többször is be akartam linkelni, mint új szeletét az életemnek, rengeteg másik zenével egyetemben. a teljesség igénye nélkül. valami változott itthon, még csak igyekszem felvenni a fonalat.

Ain't No Sunshine


huh, kis csalás, de most volt időm: Black Swan, a tökéletes depresszív zuhanás:)) /thanks...again/

goodbye

hivatalosan is vege Ty Barnabas beli co-worker palyafutasomnak, bar a bucsuzkodast mar tegnap megkezdtem tokeletes szabadnapomon egy felmaraton futos flash-el (ordas felhokep, eg es fold osszeert, de van meg hova fejlodnom) es kedvenc helyeim meglatogatasaval. reggel enyhe panikkal ebredes, most mar fel egy negyed aggyal otthon, este koncert es a neheze, nice to meet you, de tenyleg.

S-t mar hazavittek delelott, nyilvanvaloan csak az anyukaja erkezese erdekelte (mar egy hete igazabol), de azert megosztotta velem is az efolott erzett boldogsagat, eros hianyerzetet hagyva maga utan: csend volt a hazban. mivel az osszes kedvenc ruhaja koszos, fogalmam sincs mit fog felvenni holnap, valoszinuleg addig lesz pizsamaban, amig ki nem mossak oket:)

a teljes erzelmi kaosz megkezdodott, de egyre jobban viselem, szoval lehet, hogy meg pakolni is elkezdek...

csutortoki hoeses, sucks, elnezest...de sajnos eleg manipulativ:)

a husvetre valo tekintettel eleg sok "kozossegi tevekenyseg" zajlik, ami jo, mert az osszes diakkal talalkozom es idegesito, mert a szervezes allandoan alulmulja onmagat (is). meg faradt vagyok kicsit, most eloszor komolyan legszivesebben fel sem keltem volna egyik reggel. szerencsere uj koreai szomszedom megallas nelkul dudoraszik, illetve enekelget, ami baromi idegesito, de mivel egy hazban dolgozunk (es alapvetoen kedves, meg 37, meg ket gyerek, meg pap) igyekszem uralkodni magamon es nem kedvesen megkerni, hogy fejezze mar be (bazdmeg ejjel ketto van), szoval a reggeli menekules indokolt.

ejszakai fotozas rulez, a hegyteto felhoben, en meg egy brutal reflektor meretu zseblampaval felszerelkezve:) azt hiaba vartuk, hogy kitisztuljon, de a helyvaltoztatas megoldas lett vegul, talaltunk egy regi banyat, nagyjabol a legsotetebb gyuruk ura jelenethez tudnam hasonlitani az erzest, pedig addigra mar volt nemi holdfeny. hihetetlen elonyei vannak a termeszet ilyen merteku kozelsegenek. es persze, hianyolom mar a varosi ejszakai eletet neha, de a reggeli +2 szabad oraimat is erintetlen helyeken toltom altalaban, amit nagyon konnyu megszeretni.

azert egeszen biztosan nem koltoznek ide, elkezdtem elvezni a hazautazas tudatat, egyelore csak lappango izgatottsag es kezdodo erzelmi ingatagsag formajaban:)

eloszor is realizaltam, hogy az agyamat tokeletesen a sajatomnak tekintem, ha a szobamat meg nem is. ezen kivul megtapasztaltam a zart kozossegek sotet oldalat, habar eleg jol hozzaedzodtem mar a pletykafeszkekhez ernyos kozegben:) probalok haladni a fazekas munkaimmal, de mostanaban leginkabb kialvatlan vagyok es "hasznaljuk ki mar csak ket hetem van" uzemmodban elvezem a helyzetet, tudvan, hogy ennek is siras lesz a vege. kicsit(baromira) idegesit a targyilagos hozzaallasom.

elegge raporogtem egy esetleges visszajovesre nyaron, elvezem a bevonodast a tanitasba, illetve az egesz munkaba, szoval nem csak szemelyes indokaim vezerelnek...nemtudoom, masreszrol meg elobb utobb ugyis tul kell lepnem mar megint valamin, ideje lenne hozzaszokni:)

(az ugyeletben alvas meg hat eleg melyre sikerult, a reggeli valtas ebresztett fel, szoval total egyertelmuen nem ebredtem volna fel semmifele maszkalasra...nem nyomasztott elegge a felelosseg)

hetfo, mert van egy kis idom es mert volt egy extra szabad vasarnapom, amit Aberaeron es New Quay felfedezesevel toltottunk (most volt eloszor kozos szabadnapunk Sionaval, szal kielveztem minden elonyet egy rendes noi tarsasagnak), igazi brit idojaras es zold fu-tengerpart hatarvonal mindenfele. fogalmam sincs miert ilyen lilak a kovek, de talantunk egy nagyon regi temetot, igazi massziv helyi kovekbol, hihetetlen milyen eros, intenziv kepeket tud nyujtani egy elso ranezesre szurke es zold taj. eleg konnyen elragadnak az esztetikai elmenyek errefele:)

es hamar esztetika, eletemben eloszor keszitettek rolam egy portret, rajz, szenvedtem persze hogy ne mozgolodjak nagyon, de az alkotonak hihetetlen modon a rajzolason kivul a figyelmem lekotesere is maradt ereje, az eredmenyt pedig tenyleg megszerettem, hiaba tokeletesen pontos, megis iszonyu szemelyes, mar amennyire harom honap utan az lehet. eleg vicces, hogy gyakorlatilag egyutt elunk, legalabbis a ket szomszedommal - teljesen mas igy kozelebb kerulni emberekhez, nagyon gyors es nagyon termeszetes.

este sikerult padlora kuldenem magam, de most nem tequilaztunk - Nineteen Eighty-Four.

eletemben nem eltem meg meg ilyen idorohanast. es nem lehet megszokni:)

Birmingham szuper volt, a kontraszt leirhatatlan, hirtelen a birkak kozul egy Dave Matthews Band koncerten talaltam magam, a hazaut igazi lelekszaggato melypont, de legalabb volt hozza partner, aztan most mar ismet felszallo agban, meg is lett az eredmenye, bar itt most nem a szobamban allo ures sorosdobozokra gondolok...

nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a tyuk vagy a tojas volt elobb, meg kezdek kicsit kuzdeni egy ket ertelmesebb magyar mondat leirasaval, de valahogy megis benvonzottam a helyzetet, ami tullenditett, pedig az ilyesmihez szukseges egy minimalis pozitiv toltet. azt meg kifejezetten elvezem, hogy a helyzet itt onmagaban megkovetel egy bizonyos szintu carpet diem eleterzest.

rettenes, hogy a diakok tobbsege most kezdett el igazan elfogadni mikor mindjart lelepek, a hazon belul meg foleg, eletemben nem szamitottam volna ilyen szintu szemelyes kapcsolatra egy autistatol, de az ilyen szavak nagyon hamar mast kezdenek jelenteni. es valahol nagyon szomoru, hogy ilyen hamar kenytelek megbizni idegenekben, mert nincs mas lehetoseguk, kozben meg sokan egeszen tudataban vannak a helyzetuknek es tokeletes onkritikaval es humorerzekkel rendelkeznek. ami azert lenyugozo, ha emellett idonkent egy csak a fejedben letezo masik szemellyel kell vitatkoznod, stb...

szoval elnezest, a helyzet az, hogy egyszeruen nem volt idom, illetve mire lett volna, totalisan belazasodtam es a halalnak sincs kedve lazasan idesetalni...

mult csutortoki szabadnapom egyertelmuen a kedvenc, a co-worker car visszatereset egy napsuteses partmenti zuzassal unnepeltuk (annak ellenere, hogy a kormany totalisan jobbra van tekerve az egyenesben es a kuplung remiszto hangokat ad ki, de hat ugye ki kellet hasznalnunk, azota ismet padora kuldtek...), valahol Saundersfoot es Tenby kozott setaltunk a homokon vagy harom orat, en teljes esztetikai sokkban a lila sziklak es mindenfele rozsaszin meg kek kagylohej halmok hatasara, aztan Pembroke, kikotok meg vegre egy kis civilizacio (idegen emberek mindenhol, meg hazak, kicsit szokatlan volt:) igazabol egy hajo ellopasa es a nem visszafordulas felmerult utkozben, elegge elragado utazas flash volt. es hat teljesen megdobbento a kulonbseg, delies hazak es taj, vegtelen viz a nagy zold utan...

mindenkeppen emlitesre melto a teny, hogy raporogtunk a grillezesre a folyoparton es szereztunk hust a szomszedtol. eletemben eloszor mar a nyers hus latvanyatol teljesen belelkesedtem, a vegeredmeny pedig tenyleg zsenialis volt, hiaba a teny, hogy az allatka itt legeleszett meg nemreg. aztan ket nap mulva egy elfertozodott seb miatt belazasodtam es kaptam egy halom antibiotikumot, de mar jol vagyok, tegnap Carmanthen belvaros, tok kedves kis utcak vannak.
oszinten szolva egyaltalan nem bannek meg egy ilyen evet, bar igyekszem kerulni ezeket a temakat az ido nagyreszeben (sikeresen), a motivacio azert megszuletett.

teljes tultelitettseg az emlitesre melto dolgok teren, mint mindig. a mai trip egy nagyon sziklas-pafranyos madarrezervatumba es ban zajlott es mivel ha egyszer nekiallok kepeket csinalni, teljesen hasznavehetetlen kirandulo tars vagyok, eleg hamar feladtam. ami azt jelenti, hogy a legszebb helyeken soha nem csinalok kepeket, viszont ujra es ujra eszmeletlen ter es tajkep flasheket elek at. miert nem mondta nekem meg senki, hogy Wales gyonyoru?!

a hazunkban teljes a kaosz, stuff cserelgetes, ingerult hazvezetok, szar legkor. ez utobbi a legfarasztobb, egyertelmuen tobb enegriat pazaroltam az ebbol valo kimaradasra, mint a sok egyeb hasznos tevekenysegre, de igazabol megeri, ket erzelmileg totalisan instabil 18 eves lany mellett kb. a legjobb, amit tehettem, mert egybol atveszik a szar hangulatot, meg szerencsere a jot is.

tegnap halal faradtan Lost in translation, hat alig birtam bevonszolni magam az agyamba, nagyon hatasos volt az egesz, wow

most erkeztem el az esti beszelgetesek soran arra a pontra, hogy 10 perc a diakokrol, stb, es aztan barmi, kiveve coleg, hiaba van mindig valami fontos, egyszeruen mar megorulunk tole:) marmint ez egyaltalan nem azt jelenti, hogy osszessegeben nem elvezem, csak eleg intenziv.

semmi realis nincs ebben az egeszben, de kozben tok termeszetes...hogy pl most rontott be egy feldult arab co-worker, maximalisan destruktiv, utalom a kommunalis netszobakat:)

na most ram kerult a sor az onkent vallalt felelosseg, tortasutes, stb teren-nagyon nem bantam meg, az indok pedig talan a nem minden nap 20 eves az ember, illetve en biztos szomoru lennek szulinapi unneples nelkul. fel haromkor meg mindig teljes erobedobassal probaltuk korulirni a szokincsunkben nem szereplo, de egy rendes beszelgeteshez nelkulozhetetlen arnyalo mellekneveket, a konkluzio pedig valami olyasmi volt, hogy a tavolsag nagy ur es a rutin is az:)
talan ezert olyan biztonsagos a kozeg. az ido pedig valami eszmeletlen rohanasba kezdett, teljesen lekot a felelosseg, ami egesz napos onkontrollt es figyelmet jelent, megsem nyomaszto.

hat igazabol ez nem az a pillanat, amikor koncentraltan tudnek megosztani barkivel barmit, csak a csutortoki rutin es a csend volt nagyon vonzo:)

wow! hat ma olyan szikrazo napsutes volt, hogy csak na, direkt csutortokre, de valahogy nem az a teli sapatag, hanem valami a tel es a tavasz kozott...mindennek egeszen mas szine volt tole, szoval egy 5 oras csucsmeghoditassal unnepeltunk, igazabol ket csucsra is feljutottunk, bar a masodikat csak azert valaltuk be, mert eltevedtunk es ki kellett deriteni merre vagyunk... egy teremtett lelekkel nem talalkoztunk, csak a baranyok mindenhol. meg nagy csend es havas sziklak messze.

rohadtul szuksegem volt mar az erzesre, hogy senki nem beszel hozzam, senkire nem kell odafigyelnem, meghalgatnom, toleralnom es mosogatnom sem:)) nem mintha nem elveznem meg mindig, csak most lettem igazan faradt eloszor, koszonhetoen a heti 68 ora munkanak plusz orakra jaras, bar az eleg szorakoztato. volt egy harom napos trening megint, down's syndrom, attachment disorder es autism spectrum disorder, allati volt (plusz nemi Steiner es camphill tortenelem, de az is).
ettol fuggetlenul a legjobb a napi kapcsolatban leves, mindig ujabb es ujabb osszefuggesekre csodalkozom ra, raadasul hatalmas sikerelmeny megtanitani valakit a ketchupos flakon hasznalatara egy honap alatt. bar teny, hogy minden nap gyakoroltuk, gyanitom, hogy legszivesebben a reggelijere is ratenne:) ezen kivul felfedeztem, hogy mikor eloszor rajzoltam vele, csak figyelt erdeklodve (valaki mondtam, hogy szereti nezni), de mostanaban mar nem csak megfogja a kezem, hanem tok hatarozott vezeti is. egyedul meg egyaltalan nem allt neki, bar legalabb mar a ceruzat a kezeben tartja, ami sokkal jobb, mint amikor csak hangos "no pencil nooo" kisereteben lesoporte az asztalrol...

nagyon brutal tiszta eg volt mostanaban, nekialltam a csillagkepek alapos tanulanyozasanak, ugyanis Hezel, a helyi waldorf osanya (90) tanit ilyesmit, szoval kihasznalom a lehetoseget. a masik indok meg ha nem csinalok valami csendes koncentralos tevekenyseget minden nap, garantaltan megorulok, valoszinuleg mert a szabadidomben nem nagyon vagyok egyedul, amugy meg egyaltalan es erzelmileg teljes sivatagga lettem, tetezve ezt minimalis alvassal es a Control c. film megnezesevel (Joy Divison). viszont annak ellenere, hogy egyaltalan nem erzem otthon magam a szo teljes ertelmeben, az egyedulletet (mindenfele szorosabb kapcsolat hianyat) egeszen jol viselem. egyszeruen kiderult, hogy telnyleg jo tarsasaga vagyok magamnak:)

es most irany az All Inn

hihetetlen, hogy meg egy ennyire emelkedett kozegben is kepes vagyok ilyen masnapos lenni:) tegnap a koreai sracot bucsuztattuk es a norveg lany hozott neki egy kis norveg tengeresz italt, ami nemileg a Becherovkara hasonlit...

nohat tulvagyok az elso rendes konfliktusokon is, a szervezes szinten eleg waldorfos (nem talalok ennel jobb kifejezest erre a tipusu benazasra) es mindenki eleg feszult es faradt volt a heten, szoval volt nehany ingerultebb szovaltas, de semmi komoly. kicsit valosagba visszateros erzes volt:)

a ket lanyunk vegre osszebaratkoztak, szoval remelem nem kell tobbet lelkiismeret furdalas kozepette utalnom oket... eleg nehez felulemelkedni valakinek a hulyesegen, ha teljesen nyilvanvaloan nem a fogyatekossaga miatt viselkedik szanalmasan, de kozben meg en vagyok a felnott, szoval igyekszem nem erzelmileg lereagalni a dolgot, de ezerszer konnyebb egy megallas nelkul sikitozo lannyal gyertyat ontogetni, mint nem felhuzni magam egy kislany nevelesi tanacsain, hogy isten nevet nem szaban kimondanunk az o jelenleteben... voltunk veluk kocsmazni, nagyon mokas volt realizalni, hogy mar semmin nem lepodok meg. teljesen normalisnak szamit, hogy valaki magaban beszel, enekel, visong, a karjat az egfele razva maszkal, kutyaugatast utanoz, iszonyatos vigyorral a fejen megprobal megpuszilni (...), vagy csak siman az asztalra csorgatja a nyalat. egyszeruen hozzajuk tartozik.

szombaton "ki tud a legizlestelenebbul feloltozni" buli lesz, ilyenen meg nem voltam.

megszerettem a folyosonkat. mar megismerem a szomszedaim kulonbozo ajtonyikorgasait es a labdobogasukat, szeretem hallgatni a gitarosok gyakorlasat (az egyik akusztikuson jatszik, gyonyoruen) es egesz jol szorakozom a bal oldali falon at beszurodo enekelgetes-futyureszes-csajenekkel kombinalt techno komplexumon:)

vicces, hogy megint teljes elszantsaggal dolgozom egy gyertyatarton, a szabadidomben es eszre sem veszem ha valaki bejon a szobaba, mikor olvasok:) mivel az osszes magyar nyelvu konyvet kivegeztem (...hatigen) szereztem egy galaxis utikalauzt angolul es a "norwegian wood" ot olvasom eppen.

Red Hot Chili Peppers-My Friends, kolcson laptop, Tea room, hazineni, ket macska egy kutya:D

szabadnap

szoval szeretjuk a csutortokot:)

egy icipicit sikerult megismernem a harom tanoncot es hat nem gondoltam volna, hogy ilyen boldogsagot fog okozni egy meglehetosen autista srac tarsasaga, aki tulajdonkeppen megallas nelkul beszel, es valahogy meg kell probalni ignoralni, amit mond, mert az esetek nagy reszeben egyaltalan nem ertheto, hiszen nem azt mondja, amit gondol (nem ugy hasznalja a beszedet, mint mi), hanem ami eppen van. marmint az o vilagaban. neha viszont napnal vilagosabb, hogy mit szeretne, mert bizonyos allatokat, meseket, mondatokat mindig ugyanarra hasznal, szoval kozben nem art figyelni. egy csomo mindent megtanult ugy kifejezni, ahogy kell, es eppen azt probalom felfogni, hogy hogy lehet ezekben segiteni neki - szerencsere a srac, aki a hazunkban van, nagyon jol ismeri, szoval legalabb nemi tampontot ad, mert egyebkent ultraszar neha, hogy total tehetetlenul masfel orat allok vele az uton egyik orajarol a masikra es boldogan ugral ("birdsflyig,birdsflying"), de eszre sem veszi, hogy beszelek hozza... volt egy tok jo eloadas az autizmusrol, ettol fuggetlenul vannak dolgok, amiket nem ertek, de a lenyeg, hogy egyaltalan nem idegesit! nem tudom miert, de a ket lany veszekedese ezerszer kiakasztobb, mint S egesz napos jelenlete, raadasul neha megprobal szorakoztatni minket es az eleg vicces:) egyszeruen tok pozitiv, nagyon kedvesen ossze lehet vele nezni (szoval mar nem olyan erzes, mintha egyedul lennek), soha nem undok vagy gonosz, teljesen "tiszta" a szemelyisege vagymi... egy csomo masik emberrel vagyok az orakon, de egyertelmuen vele leszek a legtobbet, szoval fontos.

azert jo volt varosban is lenni, Cardiff, Swansea, tenger, napsutes:)

jah mar egesz jo vagyok az itteni almas sutik es pudingok gyartasaban, brazil csokis izeben meg a kolumbiai csajokkal is fozunk neha, szoval hasznos tapasztalatokat szerzek:)

a teljesseg igenye nelkul:)

jojojooooo:)

kielveztem az internet es terero mentes elet minden elonyet, meg elegge kaotikus itt minden. a tajleirast inkabb a kepekre bizom majd (igyekszem), de nagyon pozitivan csalodtam (es a nap is sut:) heti egy szabadnapom van, csutortok, szoval igyekszem felfedezni a terepet.

az elso heten rengeteg eloadasra meg treningre jartunk, volt koztuk par kifejezetten erdekes es foleg hasznos, mert nagyon sok mindenre kell figyelni egyszerre, hogy segits valakinek, ugy kritizald, hogy komolyan is vegye es ne hergelje fel magat, raadasul alig ismernek, de kozben mindenkinek teljesen mas problemaja van, szoval egesz napos koncentracios gyakorlat reggeltol estig, mert ugye en sem ismerem oket, de nagyon elvezem.

egyelore ket lany (18) es egy fiu(20) van a hazban, ahol rajtam kivul meg ket srac dolgozik plusz ket no vezeti, osszesen kb 7 haz van, a mienk a legkisebb. igazabol eleg waldorfos a rendszer, csak kozben nincsenek tanaraid.

eleg nevetseges, de a legdurvabb onallosodas erzest a mosogep hasznalata valtotta ki:D

a kozosseg vicces, legalabb 7 fele kultura akcentusat, zeneit es filmjeit elvezhetem, egyelore leginkabb fozes, fazekassag, fafaragas es lovaglas orakra vagyok beosztva, ejszaka csend van, megint tudok olvasni, gyonyoru futo helyeket talaltam, semmi nem forgacsol szet, teljesen megnyugtato az egesz:)


(Carmanthershire, Rhandymwyn, Llandovery, ha jol emlekszem, de a wales-i nyelv kb. a gyuruk uraban a torpokehez hasonlo)