bye bye baby

jajj, egy idei utolsó, kicsit elvette az élét a dolognak, hogy egyeseknél már 2010 van:)))

nem leszek igazságtalan és nem fogom anyázni az ideit (pedig mikor idekeveredtem még eléggé erre készültem), fogadalmaim sincsenek, sőt, a hajam sem rózsaszín:)

ettől függetlenül már jelentőssé tettem az eseményt, behergelődtem (01.09. 08:35 F2, 10:15 Heathrow), kiakadtam (hiányoztok) és beírtam a szociológiát B-tervnek.

Mindenkinek detoxikáló mentes ünneplést.

elkezdtem rendet rakni az irdatlan mennyiségű képem között, nagyon vicces és nagyon sok van még...

17:)

a legjobban persze a kisbabás részleget várom.

kiskarácsony

natessék. egy karácsonynak ilyennek kell lennie. erre való:)))

Moro úr sikeres lefagyasztása

nna, ennél mélyebbre nem is süllyedhetnék (ezt már kijelentettem párszor, csak a tapasztalat hiánya...), de meghatóan őszinte voltam magammal:)

mármint kurvára örülhetnék, hogy nem kell -10C-ban az utcán aludnom. Pl., és ez globálisan egy gyönyörű gondolatmenet, csak az emberi működéshez nincs semmi köze. Ettől még persze lehet, hogy az ebből adódó lelkiismeret furdalásom mondatja ezt velem. Nem teljesen értem, hogy minek van egyáltalán, ha egyszer semmit nem teszek ellene. A gyakorlatban sem történne semmi, ha nem lenne, de ettől még már megint itt a karácsonyi terror. És nem kell annyira (Leheltérialuljáró) messzire menni, ez van, amikor utólag kapcsolok, hogy meg sem kérdeztem, hogy hogy van szüleim egyike, meg amikor elköszönök a nagymamámtól, aki hetek óta nem látott, ráadásul tudom, hogy 24-én is otthon fog csücsülni egyedül, mert képtelen jól érezni magát egy nagycsaládos ünneplésen. Ettől még nem szoktam meglátogatni hetente és anyámat sem puszilgatom 10 éves korom óta. Ijesztő, de nem lenne őszinte. Azért mindig elviszem a mikulásgyárba a cuccokat...elég patetikus.

Egyre több gondolatmenetem torkollik közhelyekbe, félelmetesen leszűkítettnek állítva be a lehetőségeket. A közhely meg nem véletlenül az. Tessék, a kettősség, állítólag erre születtem a csillagok által...
Éppen magával ragadott a létezés komplexitása és idiotizmusa, élvezem persze.

na szép:) csak mert már megint ráalszom az éjszakai életre. ahülye.

hát a mai napom volt a pont az i-n, mármint a csütörtöki fogbányászás után (apám azóta azzal viccelődik, hogy nekem már esélyem sincs, még a bölcsességfog is csak felesleg a számban, ennyire hülye senki nem lehet, hahaha), így keddre hörcsögből átvedlettem fekacsajjá (szájméretben), meghúztak forgalomban is, de legalább már csak 2 algopyrin kellett az életbenmaradásomhoz, nyáááv.


ezzel ellensúlyoztam a történteket, és mivel nem találtam instant pie pastry-t, bosszút álltam és megcsináltam én. tetszett (nem csak az öt nap bébiétel evés miatt). kurva sokat kellett mosogatnom utána, de családilag pirospont:))

jelentést kérek az ausztrál frontról is!

szervezet

nahátnahát, és mivel még mindig baromi ideges vagyok, azért itt fogok dühöngeni terápiás céllal:

a történet ott kezdődik, hogy az embernek szüksége van egy papírra a jogsihoz, amin szakmailag igazolják, hogy adott esetben el tud látni némileg egy baleseti sérültet.
ezt a papírt pár hónapja már csak a magyar vöröskereszt adhatja ki, és csak ők vizsgáztathatnak, mert előtte megengedhetetlen lazaság volt a rendszerben (meg nem ők szedték az összes vizsgadíjat ugyebár). szóval vizsga előtt részt kell venni egy tanfolyamon, amit esetemben egy jelenleg is praktizáló mentős nő tartott, aki előtte mellesleg a hajléktalan s.o.s kocsin dolgozott és elmondása szerint abban az időben heti szinten kellett gyakorlatban is haszosítania a tudását sajnos.
6000ft-ért három órán keresztül tanulja a nép az újraélesztést, stabil oldalfektetés, bukósisak, rögzitések, stb., a háromból másfél arra megy el, hogy mindenki alaposan bemagolja (addig csináltatja, amíg nem tudod tökéletesen) az újraélesztési lépéseket. megvolt. megkérdeztem, hogy kell-e könyvet venni, mondta, hogy nem, mert igazából ennyit kérhetnek, ha ezt így megcsinálom tuti jó lesz.

ja, tuti. odamentem, vizsgadíj befizetve, kitöltött jelentkezési lappal felszerelkezve. ügyintézős csaj kijön, hogy töltsek már ki egy másikat is (kb ugyanolyan, de sebaj), mert most csak az érvényes. ja, és nézzem meg, hogy rajta vagyok-e a vizsgázó listán. végülis rajta voltam, bár a megbeszéltnél egy órával később... előttem kb. 10 ember jött ki, ebből 3 boldog volt, mert nem is kellett semmit csinálniuk, csak félig elmondták és át is mentek, a másik 7 háborog, hogy nem tanították nekik a kérdezetteket. én még mindig magabiztos nyugalommal elmélkedtem a sebtisztitás menetén.

az egy dolog, hogy a vizsgáztató egy tajparasz, mert nem köszön, annak ellenére, hogy mi (kettesével vizsgáztunk) igen. az viszont egy másik, hogy mikor kicsit megtekergettem a baba felkarjának belső felét, mert azt tanultam, hogy így ellenőrizzük, hogy eszméletlen-e, kijelentette, hogy tekergessem az oktatómét, mert ilyet 10 éve senki nem csinálhat, amatőr segítségnyújtó nem okozhat fájdalmat és tuti vérömleny lesz tőle a kezén. mondom ok, de nekem ezt így mutatták. ő erről nem tehet. akkor folytassam? válaszként hülye fejjel mered rám, amit kedves mosollyal igennek vettem és így eljutottam a mellkas kompresszióig. na itt jött az áljáljálj, most ez amerikai fogás a kezemen vagy nem?! nem, rendes, miért. - mert a kezem feje nem az arca felé néz. aha, kár, hogy ezt nekem senki nem mondta. - és egyébként meg kicsit jobbra van a kezem, nem középen. szóval tuti eltörtem a bordáját, jézusom!
na itt kezdtem kurva ideges lenni, mivel az oktató nő legalább 10x mondta el, hogy igen, NAGYJÁBÓL középen, vagy kicsit jobbra, a lényeg, hogy a mellkas alsó harmadában, jó erősen, bizonyos ütemben stb. csináljuk, NEM BAJ, ha eltöröm a bordáját, ne ijedjek meg, előfordul, szinte elkerülhetetlen. ezt kicsit kevésbé kedvesen közöltem a bácsival, aki erre azt válaszolta, hogy mondjam meg az oktatómnak, hogy ez teljesen hülyeség, és egy bordatörés rettenes.
és hát jah, elszabadult a pokol, mert baromi idegesen elmagyaráztam neki, hogy nem az én dolgom lenne ezt az oktatónak elmondani, a kéztekergetést sem, az ő tanfolyamukat végeztem el, tehát ha nem egyeztetnek, akkor ne engem szivassak már!! - hát pedig jobban tenné a kisasszony, ha elmondaná neki, mert most ezért bukott meg. és hát nincs egységes tematika az oktatásra, most mit háborgok egyáltalán...???? miafasz??? akkor miért ők vizsgáztatnak??? meg miért nincs??? meg miért egy öreg, vén, bunkó faszt kell vizsgáztatónak betenni, aki végre itt meghúzhat pár fiatal csajt, ha már máshol nem??!

és ezek után (minden önuralmamat bevetve nem kezdtem el anyázni senkit) szépen elkértem a papíromat az asszisztens kislánytól, aki konfliktus kerülő magatartást tanusítva a szemembe se nézett, kimentem az intézős csajhoz és megkérdeztem, hogy mikor vizsgázhatok mégegyszer. izé, végülis lehet, hogy 17-én, de utána szünet van, hívjam fel a központot. és akkor januárban mikor van az első? hát, neki még nincs januári naptára. BAZDMEG, nekem is van már jövőévi naptáram, és nekem nem ez a munkám.

három napja azon gondolkozom, hogy mit nevezünk egy ember esetében ideális állapotnak?
a lelki békédet találd meg egyedül, mert azt csak úgy lehet igazán, de közben úgy lettünk tervezve, hogy ezt meg tudjuk osztani mással is (ha az első pont már teljesült). nem véletlenül.
nyilván kell az embernek lenni egyedül is, mert van, amit csak úgy lehet megélni, de az állandóság biztonságot ad...és az állandóságot(?) mégis mással képzelem el. lehet, hogy ez már genetika, vagy társadalmi szövődmény, de ettől még teljesen komolyan gondolom.
tényleg idegesítő, hogy egyrészt túl van lihegve az egész (nemá', hogy egy másik ember kelljen egy kiegyensúlyozott léthez), másrészt meg teljesen természetes igénynek tűnik.
nem mintha ez a kérdés aktuális lenne, mert most azt a szabadságot szeretném visszaszerezni, amit 16 évesen éreztem, hogy imádott baráti kapcsolataim és a világ összes inspiráló (az ide illő tökéletes szó megtalálójának leszek az aranyhal) szegmense teljesen elég volt...csak felnőtt kiadásban.

szerelem, szerelem...:)) az intenzitás ezen fokát nem lehet más mögé sorolni. ismét komolyzene hallgatós korszakomba léptem.

a szomszédok rendkívül boldogok lehetnek a holdfény szonáta kezdeti stádiumától egy elhangolt zongorán prezentálva:)

mielőtt kibattyognék a hideg, Mikulás fagyasztó éjszakába.

eljött az a pillanat, amikor teljesen nyilvánvalóan nem tudom megoldani a helyzetet. semmiféle rendszert vagy konkrétumot nem találok magamban, viszont az önbasztatás, hogy ugyan kérlek, azért csináljak már valami értelmeset, nem működik. egyáltalán nincs bennem őszinte motiváció, vannak elvégzendő dolgok, meg vannak már elvégzettek, meg van, ami ráér később... (a világ másik felén kéretik nem hangosan röhögni)

az egyetlen - amit még igénylek - a zene és közelálló embertársaim jelenléte.

hetek óta képes vagyok résztvenni tevékenységekben kizárólag fizikai jelenléttel, nagyjából egy kilencedikes magyarórán ülve alváshoz hasonlít az egész... hiányzik, iszonyúan, az önfeledtség, vagy nem is tudom, hogy mi. fogalmam sincs, hogy mit akarok, és ezért a mondatért már rengeteg embert röhögtem ki:) valahogy most minden elhalványult az elvesztettek (vagy elbaszott dolgok) fontossága mögött, ami nem egy életképes állapot. nem tudom, hogy mire várok egyébként, de a szüleimnek azt mondtam ( ez kicsit túlzás egy másfél órás üvöltözés esetében), hogy arra, hogy elhúzzak végre innen, amiben volt némi igazság és előtte teljes önkritikát gyakoroltam, szóval a felelősség is nálam, ez így fair. még akkor is, ha minősítetten félig felnőtt/elbaszott idősebb gyerek mezben játszom jelenleg:)


élet apró örömei meg a gyömbéreskeksz sütés volt, gondoltam nem árt némi gyakorlás, ha már ennyi mindent bevállaltam a karácsonyi sütésszekcióban...

de most már tényleg nagyon szeretnék elaludni, és hiába keltem fel nagyon korán, és hiába tevékenykedtem egész nap és hiába fetrengek alfában másfél órát, egyszerüen nem engedek le. feszít a várakozás, hogy menjek már, meg hiányoznak, meg a családi katyvasz, meg ez az egész hullagyalázó, reményvesztett (najó, inkább már alapvetően szárnyaszegett) hú meg ha... egyszerüen túl fáradt vagyok én az ilyen feszültséghez, pedig egyébként élvezném, de éppen nem találok fogást semmin, az igazi köztes állapot - örülhetnék is neki, csak ilyen nyűgös lesz a gyerek, ha nem alszik eleget lám:)

most mondjam, hogy úúúristen már december van, mindjárt karácsony, hová tűnt két hónap?!

lippitik lippitik:)))

és ezennel újabb darabkát vesztettem el.
(miért van ez?!!) még az eső is esik...kezdem megérteni a szerelmes művek alkotóit, hogy mennyi mindent magába foglal ez a jelenség. kolosszális érzelemkomplexum, kurvaélet.

és most még én kerültem a kellemesebb oldalára...

Érdekes érzés, amikor az ember csuklójára pirossal "fizetve" feliratot pecsételnek:)

muszáj

nem értem, miért nem találom meg a köztes nyugalmi állapotot a két véglet között. hogy hiába vagyok érdeklődő alapból, mégsem tudok beengedni semmit. a legalja a befordulás. igazából lehetne épitő, mert pl. a meditáció az, de ebben az esetben szellemileg egyáltalán nem vagyok befogadó, teljesen passzívan és tompán hagyom, hogy a elveszettség és az önutálat felőrölje az összes előremozdító tényezőt. a másik véglet a péntek éjszakai ábrán volt látható először, nem tudom, hogy ez a magány elleni tiltakozás, vagy a ki nem adott szerelmi érzéshalmaz, vagy csak tényleg ennyire mélyen érintett, de ez ugyanaz az őrület csak tökéletesen kifelé fordulva, valami eszméletlen hiányérzet, hogy nincs terem, nincs átjárásom a másikba.

életem ordas kudarcaként élem meg, hogy nem tudok változtatni, hogy a felvételimet áldozom be az érzelmi életemért, hogy hagyok elmenni magam mellett fontosnak gondolt dolgokat, azért, hogy folyamatosan doppingolva legyek valamivel, ami segít megélni ezt a szart egy élhetőbb formában, vagy segít elmenekülni a valóság üressége elől, de milyen szép, hogy egyáltalán nem tudom, hogy melyik, végülis a valóságot is elég nehezen határolnám be...


tök jó volt egy darabig azt gondolni, hogy ugyanmár csak túlreagálom kissé, de a túlreagálást általában egy másik nézőpontból visszanézett belátás követi, ami esetemben elég régóta várat magára...és a gondolatmenet innentől olyan szárnyalásokba kezdett, amit írás közben nem tudok követni

és ezer szerencsém, hogy nem adja meg nekem, még akkor sem ha most múlik, meg villámlik is.

azért mégiscsak bringát cserélek...

szintet léptem, de valami megzavarta a folyamatot...
ezzel kezdődött minden, aztán úgy kinyíltam, mintha felrobbantottak volna, megint tökéletesre hangolódtak érzékelésre alkalmas felületeim, egyből megtalálva az egyetlen kompatibilis életformát, önbeteljesítő, megkérdőjelezhető, de nagyon határozott vágyódással. az érzés tökéletes mása majdnem egy éve a sípálya szélén állva fogalmazódott meg bennem: teljes érzelmi felszabadultság, amikor már nem csak a régi csatornán tudok adni, hanem újon is, viszont a maradék töltés összeadódik az éppen kezdődővel. csak lebegek ebben a teljesen irreális és mégis életerős állapotban. hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek és nem élvezem:)

és a szokásos: zsigeri késztetést érzek kósza lelkek segítésére, nem tudom milyen jogon, de azt sem, hogy miért találnak meg mindig, megerősítve a motivációt.

ich bin ein merliner és a két néma is csak néha tűnik el a szemem elől...

köz-hely

"Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele..."

nem tudom, hogy ez most aggódás, vagy énmegmondtam, de nem mondhatnám, hogy bármikor is a kedvencem lett volna ez a formája a meséknek. utálom, amikor töményen az ember arcába próbálják dörgölni a tanúlságot, na meg persze a túlzott érzelgősséget is, még akkor is, ha ugye joggal az.

azért persze, hogy megkerestem: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."


izé, so ist das Leben, meg kockázat nélkül...:)


holnap

Bele sem merem élni magam, hogy tényleg, pedig a pozitív hozzáállás működni látszik... és van alternatív megoldásom is, szóval megadtam a lehetőséget mindennek:)

Próbálom fenntartani az egyensúlyt a deprimáló környezeti tényezők (igen, gondolok itt a minősíthetetlen időjárásra is) és a szellemi/lelki táplálkozás között, ezért pl. érdemes volt másnaposan (ezennel gratulálok az alkoholi nevű alja társasjáték kitalálójának) koránkelni, gondolatébresztő volt, meg érdekes is, kimerítő nem nagyon.

Kedvenc kérdésem a globális tudatváltás volt...


Jajj és The Brothers Bloom, ami legrosszabb esetben is 114 perc napsütés ( ...), de nekem jókor jóhelyen beadta:)

>>>

vicces volt, némi faszkodás után sikerült a 14:40-kor kezdődő vizsgámra 14:39-re befutnom, kedvesen lihegve odaadnom a végre megkerült vizsgalapomat, majd bájos mosollyal és elbűvölő balrahátra beálással pótolnom a műszaki képzettségemet, konkrétan fogalmam sem volt, hogy mi van, ha kevés a fékfolyadék (-újratöltöm -nem. -őőőőő, de hát... miért nem? -mert nem.
-akkor elviszem szervízbe. -jó.) - átengedett:)

naaa, persze van a sokkal emberibb oldal is, hogy egy kicsit mintha minden kezdődne elölről, de sokkal tisztábban és könnyedebben jönnek a tünetek, közben pedig a nagy megbékéléssel mintha elvesztettem volna az összes erőmet - leeresztettem, rám telepedett a téli sötét, energetikailag nincs lejjebb. most döbbentem rá, hogy az összes erős, de negatív (igen, nézőpont kérdése) érzelem hatására tomboltam eddig.

na most nem tudnék választani egy téliálom és egy repjegy között. szóval legyen az almatortasütés inkább:)

"...túújúúú..." jajj és ha már főzés: meggysör leves rulez, meg igenis érdemes mindennek nekifutni másodszor:)

véletlenek márpedig nincsenek

még nem jutok szóhoz, éppen teljesen átszellemültem egy, az élet hatalmas folyója melett ülve gyönyörködő kis lénnyé:)

pd

kihasználom a lehetőséget, lehet osztani kettővel, ennyi napja nem aludtam nagyjából semmit...


kezd az egész létezésem kicsit lázálom szerűvé válni, ahogy a napi több órás tömegközlekedés hosszú belső mozizásokká alakult, az éjszaka ugyanez, csak néha legszívesebben kivágnám randalírozó tengerimalacaimat a szobámból, a sport jó, mert akkor legalább jogosan nem csinálok semmit, de nem elég, mindjárt felrobbanok, olyan mennyiségű szexuális töltés van bennem, hogy simán embert ölnék vele, közben pedig már attól rosszul leszek, ha valaki a személyes terembe lép. szervezetem látványosan lázad rossz gazdája ellen és megint nincs pihenés, vagy békés szomorúság, feszített hullámhegyek-völgyek, meg utálat, hogy nem tudok rendesen felállni és a vergődésemmel az éppen rendbehozott családi légkört verem szét, mindegy, hogy mennyire fontosak, bárm/kit lezúzok, am/ki a kezeim közé kerül...

a következetesség magabiztossá tesz:)

a lelkem mélyén valahol komolyan kedvelem ezeket a drámaian vicces pillanatokat, amikor hulla sápadt arccal, fekete és fehér ruhatáram összessége társaságában próbálok összehozni egy nem túl, de elegáns és ugyanennyire szexi kombinációt, amitől viszont kifejezetten kis törékeny benyomást keltek (pont nem erre pályáztam), a szemfestés amúgy sem sokat segít, ilyenkor bánom, hogy nem anyámét örököltem, mert a kék egyáltalán nem szofisztikáltan és elég félelmetesen világít...még szerencse, hogy az egésznek igazából semmi tétje nincs, csak a saját lelki békémhez kell, hogy azért mégiscsak komolyan tudom venni:)))

Repetition Kills You

ja és a hét egyik csúcspontja életem első önéletrajza volt, meglátjuk:)

kéz és lábtörést

csütörtökig elvonón, nincs youtube, blogírás-olvasás, napi egy mailnézés és kész. Freud is kibírja egy hétig nélkülem, tv-zni úgysem szoktam, este meg mondjuk alhatnék is néha. csak mert különben konkrétan teljesen fölöslegesen mennék érettségizni. most nem tudok jobbat, számomra is ijesztő, hogy mennyire leszarom az egészet.

egy kis csütörtök hajnali horror. persze tudtam, hogy valahol ott leskelődik, de erre azért nem számitottam... és igazából én vagyok a fasz, mert tudtam, persze, jó, hogy nem láttam eddig, de azért nem egészen így képzeltem el, hogy egyedül, meg majd jobb. végülis abba bele sem gondoltam, hogy itt is van letiltási lehetőség, de ma is tanultam valamit. csak milyen áron, ha meg még velem a legőszintébb, akkor nem akarom tudni a többit...majd hideg fejjel persze jobb, de most meg mögöttem áll egy év, amit megint nem tudok hová tenni, aludni viszont hiába szeretnék. a kis naív, aki azt hitte, hogy a bizalmával fogja megváltani a világot, de nem fogom, most csak a csalódás, és a talaj a lábalól kihúzva...

kezd kicsit toomuch lenni ez az egész, jelzésértékünek kéne vennem, hogy ha esetleg lennék szíves leszarni végre az egészet, akkor annyi szép dolog van még bazmeg!?

nemtudom, meg miért, meg mindegy is talán

"See these eyes so green
I can stare for a thousand years
Colder than the moon
It's been so long
Feel my love enraged
It's just the fear of loosing you
Don't you know my name
You've been so long

And I've been putting out fire
With gasoline..."

elég rég nem futkosott így a hideg a hátamon, pedig nem
először (meg nem másodszor) néztem meg...

az valami női sajátosság, hogy mindig visszatérünk egy adott állapotba és mindig változ(tat)unk általa? olyan érzés, mintha egy nagy örvény lenne az egész...hogy hiába tartok előrébb, megint jönnek ugyanazok a körök, hogy mennyi minden van, amit megosztanék, mert jó, mert csak, stb., bullshit, bullshit, bullshit, bullshit, bullshit...

testvérem felesége, álomfejtés, na meg a digitális fotós kölcsön - nemár, hogy csak a biosz meg a műszaki.

nevetséges, eszmefuttatás:)

sok szálon futó élményhalmaz, négy nap után újra a saját ágyamban, lassan alvás helyett álmodom. a konkrétumokat nagyon jól tompitom az olvasott sok okossággal, viszont azon elgondolkoztam, hogy volt, aki egy háborút is az álmára alapozott...

az idő rohan, nem tudom hová, tegnap négy rész Twin Peaks volt az adag - már koncepciónk is van, bár ennél lényegesebb, hogy egyáltalán többesszámban fogalmazhatok. az első sorozat, aminél csak a végkimerülés képes megkimélni egy következő résztől, egyik csapdából a másikba sétálok és nem fogok egy darabig erdőben mászkálni:)))

a legszebb pillanat a legnagyobb aljasulás közepette talált meg, kivételesen(?) egy lány személyében, a többi determinált véletlent is csak csodálom csendben.

hiányérzet van, minden szinten, de annyival jobban tudok figyelni, hogy ez kiegyenliti az egyre tompuló érzékenységet... Portishead: Roads

légy, ami lennél: férfi.

addig is.

Így szeretnék meghalni majd.

A nagy békesség oka a megértés, hogy attól még nem válik kevesebbé a szeretet, hogy az ember nem brutális formájában hordozza.

Itt már sokkal jobb:)

Kezdek beletörődni az ősz létjogosultágába, pár óra kószálás a Börzsönyben aztán tessék...hát eszméletlen szép szinek és mély csönd. A nagy mérleg születésnapját ünnepeltük, abban mindig van valami nagyon mellbevágó spiritualitás - utálom ezt a szót egyébként, biztos mert túl sok mindenre használják, én meg azt szeretném, ha mindenki arra használná amire most gondolok, hogy teret kap egy csomó intuitív és pusztán érzelmi folyamat (izé), de nem kell őket más formába kényszeriteni:)

Reggel derült ki, hogy januárig itthonmaradásra vagyok itélve - az első pánikolás után profin lefuttattam a smmibajmegoldod, ennekismegvanazoka programot és megvilágosodtam, hogy a tervezés után egyből a B-tervezésnek kell következnie, lehet, hogy én még egy C-t is gyártok...

Menni akartam már, rohadtul, kiütni magam munkával, találkozni kis pörgéseimmel, megnyugodni, hogy semmi baj nincs velem...devandevan.

azért remélem egyszer megtanulom maradéktalanül levetkőzni ezt a szintű önutálatot, mert így nem lesznek tükrök a lakásomban...pedig alapból semmi bajom nem lenne velük:)

ezzel búcsúzom a nyártól

és még valami mástól is. meg sem próbálok érthetően fogalmazni. csak álmodom valakivel heteken át, aztán egyszercsak a szellem már nem azonos az emberrel, akiből teremtődött, de közben már nem is tudom melyik az igazi. valószínüleg egyik sem, de akkor melyik volt, vagy csak szuper védekezőmechanizmusom van, de mindenesetre kurvára nem értek valamit, amit eddig érteni véltem. és mindenhonnan dőlnek a jelek, összemosva a valóst a nemlétezővel, vagy csak kitágítva a valósként értelmezett tartományt? túl sok a nézőpont és túl sok illúzió van a nagy érzelmek mögött, de ettől még valósként értelmezzük őket és abba már bele sem merek gondolni, hogy a hormonok és a képzelőerő együtt mire képes. vagy most lettem nyitottabb a világra, vagy most estem csapdába a fejemben, viszont szeretnék egy előgerinchúros fejlettségi szintjén élni inkább.

nem, most semmit nem próbáltam ki, csak megnéztem egy képet

09.16. London

mondd!

szeretem ezt. tudomtudom, mindenkinek lehetnek gyenge pillanatai:)

international

wow.

Az egyik fontos történés a mai főzés volt, bevállaltam a családi vacsit és nem csak jól sikerült (sikerélmény a köbön), de még rohadtul élveztem is(!) - sütőtökleves és gyömbéres hal volt az alkotás. Hát ja, a tapasztalatlanság némi plussz melót eredményezett, de laza három óra alatt megvoltam, mosogatással együtt:) A következő akcióban sok pisztácia lesz, mmm.


A másik ennél sokkal kevésbé nemes, de legalább ennyire érdekes kisérlet még mindig tart, mert egyébként mit keresnék itt egy hatórás hazaérkezés után... Meglehetős mennyiségű anfetaminszármazékot sikerült egy szívószál segítségével az orromba juttatnom, majd a hatás beálltakor a corvintetőn megtaláltuk az ennek megfelelő zenét is . Először, kb. a második csíktól számitott 15 perc elteltével jelentkeztek a tünetek: általános jókedv, élénkség, zenére kattanás. Ez igazából egyáltalán nem változott egész éjszaka, semmi hatalmas katarzis (illetve dehogynem, de nem ettől), semmi fáradtság, semmi negatív. Valahogy összefonódott a más állapot a saját normális viselkedésemmel, mert egyáltalán nem gondolkoztam másképp, mégis mindenre hatással volt. És nem bántam meg, pedig még mindig nem tudok ásitani sem, nemhogy aludni (letelt már 7.5 óra pedig), meg holnap (hehe) gondolom készen leszek. Nem pörögtem rá, de kifejezetten jó élmény volt, köszönet a közreműködőnek!


Éshátja, nice to meet you, tényleg:)

---------
7:29 - kezdek fáradni, végre ( a fű vajh leszedi erről az embert?)

sajnálom. komolyan.

és mondanám, hogy na ez így kurva szar, akkor minek, ne hülyéskedjünk már, de nincs is miért.

olyan, mint a honvágy, de nem mehetek haza és közben azt sem tudom mikor bombázzák le az egészet.

egyébként kifejezetten izgalmas - tartalmas hetem volt, szóval ezt én sem értem, de most nem is akarom.

bocs.

nem várt hívás, véletlenül mp3-ra került szám, régi ismerősbe botlás, megdöbbentő kijelentések...szeretem a meglepetéseket:)

Four Rooms, hagymakarikák, koránkelés

fürdőkádra várva

üresjárat. sok szálon futnak az események, egy jelen és közeli jövő kellemes pörgései, egy sokkal távolibb jövő optimalizálása és egy lassú, múltból előtőrő, nagyon felkavaró gondolatfolyam. és ez utóbbit sikerült az elmúlt egy hónapban parkolópályára tennem, egészen mostanáig. most jött el a szükséges rossz ideje (úgylátszik), végigfutni rajta, csak azért, hogy minden a helyén legyen. nem szeretek hátranézni, de nem fakultatív.

egy kurvanagy szélmalomharc, mert még vonzóbb, ami mögöttem van, mint ami előttem, én meg megyek oda csakazértis, mert azt akarom, de senki nem fog vállon veregetni, hogy jól csinálom (jaj de édes, hogy még mindig erre lenne szükségem), napi egy taknyoncsúszás-talpraállás, aztán meg igyekszem az összes meglévő érdeklődésemnek megadni a helyet.

miért akarok egyáltalán mindent jól csinálni? számomra teljesen érthetelen meggyőződésem, hogy fontos menni valami felé, miközben semmi konkrét értelme nincs az egész életemnek, de nem is kell neki, és én meg csak akkor tudom élvezni, ha megvan a haladás-illúzió...
kell a lehetőség bebizonyitani, hogy nem vagyok kevés, vagy inkább azt, hogy teljesen mindegy, mert ez nem lényeges - nem vagyok jó barátja magamnak, nem tudom hogyan kell változtatni rajta.


szerencsére kijött a húgom és nem kell ezen flesselnem(sic!), mert erősen hasonlít arra, amikor magam előtt látom az egész univerzumot és az emberiség egy kis hangyabolyként, minden jelentőség nélkül létezik, az pedig egy elég retardált állapot - az agyam folyik ki az orromon keresztül:)

baby

Feltenném a költői kérdést, hogy hányszor kell ezt még elölről kezdenem?! A miérteken már túlvagyok, a mardosó megalázottság érzés viszont elég mélyre ment, amivel nagyon jól tudom ellensúlyozni, hogy notórius visszaeső vagyok. Egyébként meg egy mázlista, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve, nem mintha ezt eddig nem tudtam volna, de mostanában elég sokszor gondolok is rá:)

A Föld másik felére meg: kedden vezetek, megvolt a 2 szigetkör 55p alatt, tegnap meg zsolti a béka, slaughterhouse 5, jelszó(!) és heti három biosz, amin csak genetikázunk, viszont már perfekt kiszámolom, hogy miért lett egy harmaddal kevesebb nőstény lepke a harmadik generációban, miután az elsőben megettek valami növényvédőszert és góliátok lettek:)))

aki lelopta a bringámról a lámpát, azt ezennel megátkozom és annak sosincs jó vége...

nyikorogaszekér

Csináld jól:)


Boldog kresz-vizsga tulajdonos, hat órán keresztül takarított, pókotgyilkolt, rendszerezett, szelektált. Kegyetlenül. Azért a hatodikos, vastag fekete "legszarabb tantárgy" felirattal ellátott matekfüzetet nem dobtam ki...cserebogár:)

Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tudok hatódni egy bocsánatkéréstől és you can't always get what you want volt akkor. Ha esetleg valami történne az amúgy túlságosan tökéletes hosszútávú memóriámmal.

Most igazi átmeneti állapot, egy drogos ébredése:)

"feel the sunshine"

szeptember 7.

:)))visszamenőleg

lyukasnyelvüek

itt már komolyan vettük a fájdalomcsillapítást úgytűnik, a helyszín egyébként a Rókahegy, ami ezennel a top 10-be került a szabadtéri társaságiéletélés listáján
(a többit majd a képekhez)




már 1000 kreszkérdésnél tartok, ha nem megyek át...

Azokban nem hiszek, meg mindegy is.

A szemeimet nem szúrom ki egy hóhérért, megdögleni úgysem fogok, de valakinek a letépett kezét szorongatom még mindig.

óbazmeg

Az idő nem demonstrálja látványosan a hatalmát, az álmaim annál inkább, végső elkeseredésbe taszítva engem épp.

(igéret szép szó, még ha jelszavakról van is szó, he?!)

zen

2in1

Napmeleg, lángmeleg, szívmeleg, testmeleg - ősz van, az érzés pedig a fürdőkáddal indult és 699,746m-en tetőzött. Nem, nem vagyok nekrofil, és bár a halottak boncolását egyáltalán nem vetem meg tudományos céllal, a sajátjaimmal azt sem tenném.
Kiköltöztem a fejem hidegéből, gyönyörködni, meg hadd menjen. Ezen kívül kidobtam a kedvenc szakadt farmerem, akkora lyuk volt a fenekén, hogy azzal már nem feszegetném a húrokat:)

A bizalmáért mindenki maga legyen felelős, ehhez úgysem kellenek fejek. Sem.

Egy Sherlock Holmes vagyok. És Slow Down Charlie lenne, csak nem találtam meg még minőségi formában. (A szilánkok meg már kilencedikben előkelő helyen, kaleidoszkóp, basszus, emlékeztek még a cetlikre? waldorf rulez:)))

Próbálom utólérni magam a feldolgozatlan élmények tömegével, de nem kaptam túl sok időt.

Nagyon megszerettem Londont, pedig nem volt elég ennyi idő semmire, de életemben nem éreztem még ezt, hogy nem csak körülnézni szeretnék, hanem ott élni, mert annyira izgalmas és barátságos és gyönyörű szép. Egyszerre éreztem magam egy ultrafelvilágosult (nem tudom mi a jó szó erre az egészre, az emberek viselkedése és az egész működés, de majd remélem tanulmányozom még) helyen, de közben a Temze partján elég sokszor eszembe jutott Penge Mackie és az egész történet, ott lebegett a véres hullák szelleme:)


És közben meg én ültem a Heathrow dohányzós kőkockáin hajnalban, kiélvezve a pillanatot, nem gondolva a következőre. Ebben már igazán gyakorlott vagyok. Csata van megint: a józan ész és a fejvesztett női lélek, hogy bazmeg ez (is) így a legjobb, és nem csak nekem, de közben meg nem tudom honnan ez a nagy meggyőződés... Nem az egyedülléttel van baj, hanem azzal, hogy megint nem tudom elfogadni, hogy nem az én hiányosságaim juttattak ide.

A British Museum indiai és afrikai része, a Regent's Park, a Tower, az ominózus egyedül eltévedés és a National Gallery impresszionista felhozatala, a vonatozás, az épületek, a nagy megdöbbenés, hogy felnőttünk vagymi, mind megérdemelne egy külön bejegyzést. De az alvás valahogy jobban motivál egyelőre:)

2:18 van, szóval kb most szállsz le:)

eletjelentes

nem ettek meg meg a mokusok, bar ma felmaszott egy ram nemi taplalek remenyeben, egyebkent meg majd beszamolok rendesen, meg egyszer biztosan ide fogok koltozni...

folyt.kov.:)))

holnap hajnali hatkor elhagyom az országot (fél háromkor az ágyamat...) és csütörtökig Londonban leledzek (muha). utazás előtti (gyomorbizsergős) lelkesesdés van, meg valami nagyon durva megkönnyebbülős szabadságérzet (a fellélegezni szó új értelmet nyert számomra). azért szomorú számok, ismerős helyek és rendesebb beszélgetések egyből és azonnali kiakadást vonnak maguk után (és akkor dől belőlem a szomorúság), de a teljes reménytelenség igazából a bizonytalansággal együtt múlt el, rég nem volt ilyen jó napom mint tegnap (köszönet a közreműködőknek), és most olyan szelíd vagyok, mint egy maszületett bárány.

ha hazajöttem igérem nem csak az érzelmi életemről fogok beszámolni:)))

remélem nem lesz minden reggelem ilyen születés szerű, ahogy magamhoz tértem úgy szakadt rám az egész, egy kurvanagy betöltetlen űr, ami kitudja meddig fog még tátongani.

és most baromira nem tudok arra gondolni, hogy ezektől leszek bölcs ember, nem akarok tanulni belőle többet, nem akarok felnőttként viselkedni, és elfogadni a veszteséget. pedig tudom, hogy most ennek jött el az ideje.

emlékszem 16 évesen hogy tudtam szenvedni plátóilag, hónapokon át haldokoltam és utáltam a világot, amiért a szerelmet az emberiségre szabaditotta. most már nem tudnám ezt őszintén csinálni, bár lenne hozzá kedvem. öregszem:)


zenei aláfestés

elengedő

Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok költő, és nem tudom igazán átadni írásban azt a számomra is felfoghatatlan értéket, amit ez az egész jelent. Azt pedig soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szépen is lehet szakitani.

Nem tudom, hogy egyáltalán hol fért el bennem ennyi érzelem.

A sírás az emberiség egyik leghasznosabb tudása.

Leírhatatlan, leírhatatlanul...

*

Megpróbáltam kívülálló, egyik irányba sem hajló, objektív állapotba helyeznem magam: pont olyan, mint ha eltévednék egy erdőben és erről nem véve tudomást lefeküdnék aludni valami szimpatikus fa tövében.

Gyerek?

úúúúderohadtjóóvolt ma felhőalapon azzal a madárral, akivel legalább negyed órán keresztül barátkoztunk:))) először csak érdeklődve nézegetett, pont mindig a kör másik felén tekert, aztán egyre közelebb jött, egy darabig az ernyőm fölött repült, majd néha lejött mellém és érdeklődően villogtatta a szemét:) magávalragadó volt a bölcs tekintete azzal a nagy, ijesztő csőrrel kombinálva, meg a kicsit tépett hatalmas szárnyai... eufórikus vigyorral az arcomon tekertem a darabos, szar, gyenge liftet valahol a sárhegy után, remélem neki beadta valami szőrös állat, én lerohadtam megint, de ez eléggé kárpótolt:)

azért valahol hiányzott a tudatalattimból, hogy sok felhővel odébb ott repül valahol a nagy fehér ernyő...

egy meghatározó elem, egy újabb ébrentöltött éjszaka, a Da Vinci-kód és rengeteg genetika feladat. és még csak most kezdődik a napom:)

Biztos vagyok benne, hogy előző életemben boszorkány voltam, és vállalom, hogy a mostaniban egyenlítek, de csak ha a következőben albatrosz lehetek majd:)

Ha nem lehetek, akkor viszont most szóljon valaki, megégetni úgysem fognak mégegyszer...

Milyen szép kifejezés: megfojtanám egy kanál vízben.

It's coming on

szeptember 1.

hát nálam még inkább ilyenkor kezdődik az év:)

ez nagyjából annyit jelent, hogy most én is elkezdek tanulni...

és megint nem találok egy számot hetek óta, utáloooom ezt, mindig a végét kapom el és már annyira szeretném meghallgatni rendesen!

a nyelvem kicsit be van készülve, szóval nagyon jó kis babakajákat és borsópürét tudok csak enni...de egyébként örülök neki nagyon! nem értem pontosan az érzés okát, de az orromnál is volt ilyen utána, ha nem is ennyire erősen, talán csak az újdonság varázsa, de van valami beavatós érzés is benne... igazából szeretném már kipróbálni, hogy akkor most mire is való ez?:) nekem eddig bejön, mint esztétikai élmény, bár nem látszik sokszor

mindenkinek nagyon jó évet ezennel:)

Ezennel boldog nyelvpiercing tulajdonos lettem, hálás köszönetem a lelki támaszoknak:p

Az elvarratlan szálacskák és kicsi pörgések jönnek tömegesen, demonstrálva, hogy az élet megy tovább.

Félek a rengeteg veszteségtől, ami most fog következni, a hiánytól, a távolságtól, a lelkiismeretemtől, mert nem tettem meg mindent, olyan természetes volt, hogy van...

Úgy érzem magam, mint akit széttrancsíroztak egy húsdarálóval. Akármit megadnék egy igazi, mély, álommentes alvásért:)

Újabb hazaérkezés, újabb összeszorult torok, nem leszek lényegretörő:)

Hihetetlen megkönnyebbülés volt utolsó nap végre úgy repülni, ahogy a repülésre egyébként gondolni szoktam, amikor azt magyarázom, hogy mi ebben annyira lenyűgöző... Így utólag persze tudom, hogy a saját magamba vetett bizalmam hiányzott az egészhez.

És ezzel együtt (rendkívül hülyén, de pontosan megfogalmazva) visszatért belém az élet (szeretete). Ami nagyjából annyit jelent, hogy nem vagyok megbénítva a fájdalomtól, újra mozgásban, bár nagyon rég voltam ennyire kevéssé a helyzet magaslatán és közben ennyire én:)

A kártya és a szerelmi élet közötti párhuzamot a hullócsillagok jelentőségével egyenértékünek minősitettük, de azért szépen plusszban fejeztem be a pókerezést, muhaha.

Valahogy most józanodtam ki az egyedüllétben, de nem vagyok benne biztos, hogy vállalok egy újabb trippet, nem tudok elképzelni ennél jobbat és rettenetesebbet sem. És most csak én látom, ami nincs, vagy van, de ez nem elég és akkor most kell-e még, amíg lehet, vagy már nem is lehet? Gyilkosság vagy végelgyengülés?

--------------------------------------------------

A halál ára, húgommal néztem újra, azon gondolkoztam, hogy direkt vannak-e benne olyan jelenetek, ami alatt teljesen befordul az ember és inkább a belső filmet nézi.

Ültem legalább fél órát egy mail fölött, de nem ment.

"Touch me
I am losing shape
Look I am invisible
Can you say my name..."

az egészet nem másolom be azért...


(a mai naptól szombatig nem leszek itthon, foltozom a lyukakat a lelkemen:))

A mai nappal visszatértem az élők sorába, köszönet a közreműködőknek:)

Felavattuk az új Szabadság hidat (birtokba vettük kicsit), megvettem a jegyem 14-17 (London), ledíleltem a Wintertollwoodot (munka)...kezdetnek nem rossz.

A végén még normális emberi érzéseim is lesznek, mert egyelőre csak nagy üresség van.


Jók az "új" Quimby számok és a Roadmovie is tetszett (film).

...and die at the same time.

Hát ennek is van jó oldala. És olyan, ami egész életre kiható változás tulajdonképpen. Reggel vérvétel és a helyi vécécsészé ölelgetése után eszembe jutott, hogy ezt meg kell írnom, meg anyám eszméletlen durva Bíróica tornázós kazettáját is:D

Anyám "csak úgy" elhozta az anyjától, mert az nagyon szerette volna odaadni.
Nagymamámnak fogalma sincs, hogy is kerülhetett ilyesmi egyáltalán hozzá, ő aztán nem is tudott róla, hogy ott van. Perszepersze, igazi női legendák:) De ma volt szerencsém a tartalmához is, bár anyukám kedvesen beküldött a szobámba, mégis kimerészkedtem és hát nagyon rég nem röhögtem ekkorát, de nem rajta, hanem azon a hihetetlen színű és alakú cuccokba öltözött szőkén, aki erölködés közben megpróbálja szexin kinyitni a száját, amitől egy vicsorgó pornóshoz hasonlít leginkább, wow. Mondjuk még nagyon fiatal volt.

Szóval a szüleimmel sikerült egészen pont olyan kontaktot felvennem, amilyet már nagyon rég szerettem volna, és ez halmozottan igaz apámra. És persze ezeken rengeteget kell melózni, de ha nem vagyok ennyire kiütve, egészen biztosan nem veszem észre a kézenfekvő megoldást. Csak az egómat kellett lezúzni hozzá:) De azt teljesen.

Ma már nem kellett lázcsillapító, ez jó jelnek veszem. Eredmények szerdára...remélem már mindegy lesz. Csak óvatosan:)

Mr2

Tegnap megnéztem a Hair-t ismét.
Senkit nem sikerült megfertőznöm (eddigi információim alapján), ma végre aludtam is éjszaka és a lázam is egészen lent van reggel óta, viszont meg kellett állapítanom , hogy rettenetesen nézek ki: kilógó bordák, hullafehér fej világító szemekkel, igazi zombi, nagyjából úgy is érzem magam, nagyon durván fárasztó ez! Most eléggé úgy néz ki, hogy elkezdett bennem normálisan működni az életösztön, értem ezalatt a meteo nézegetést, az evést és hogy nagyon idegesít az itthon fetrengés:)

Lehet, hogy azért lettem lázas, hogy aztán felszabadultan örülhessek, amikor végre nem vagyok az? Nem elég meggyőző indok:)



a lelkes bejegyzés 15:00 tájban felülírva újabb ordas belázasodás okán, bassszameg!!!!

Hát, elég sok időm van és elég nyűgős vagyok, doki csak délután rendel, szóval ki kell élnem magam kicsit, most, hogy végre levitte a lázam a cucc és képes vagyok ránézni a gépre.

Éjszaka sikerült életemben először beadnom a 40c°-t, eléggé, olyan érzés volt, mint valami drog, vagy alkohol túladagolás: csak könyörögsz magadban, hogy legyen vége, úgyérzed lehet, hogy meg fogsz halni és nem vagy magadnál teljesen...

Biztos normális ez ilyenkor, de ilyen szorongásos elkeseredéses rohamaim vannak, szüleim eléggé meglepetten néznek minden ordas bőgés alkalmával, de úgydöntöttem nem fogom vissza magam:) Nagyon ritkán vagyok beteg, de csak most jöttem rá mekkora mázlista is vagyok ezért.

Kurva kiváncsi vagyok már, hogy most mi ez!

bekaphatom

Ilyen az, amikor csakazértis nem érzem rosszul magam és minden mással foglalkozom és nehogymár én készüljek ki?
Fél óra alatt sikerült 39.5 re belázasodnom tegnap - kemény izommunka volt benne, a bögrémet nem bírtam felemelni a remegéstől- , azóta sem ment 38 alá (algopyrinnel), ezen kívül semmi bajom. Persze lehet, hogy H1N1 (ha mégis akkor bocs lányok), de azért emlékszem még két ilyen esetre és egyik sem betegség volt...
Iszonyú szánalmasnak érzem magam, hogy már a saját testem is ellenem fordul és érvényesiti az akaratát, kb azt mutatva, hogy még ő is jobban tudja mi a helyes, ne is próbáljak meg elmenekülni és teljesen mindegy mit gondolok erről. Illetve azért, mert ilyen gázos pszichés belázasodgatást az ötévesek szoktak nyomni anyucinak, mikor nem akarnak oviba menni.

Jó kis lázálmaim egyikében viszont visszaflesseltem (sic!) az egyik salviás trippemet és aztán a nagymamám kivette a cigit a kezemből, hogy ezt ne merészeljem többet... Van benne valami magávalragadó, ahogy teljesen betompulva álom és ébrenlét között elszabadul az ember fantáziája...életemben nem voltam még így szétesve.



Végülis enyém a döntés:)

Sikerült teljes kómában délig aludnom, álmomban macskákat és tengerimalacokat mentettem és ismét (szerintem lassan a századik ilyennél tartok) sok emberrel és rengeteg cuccal menekültem ismeretlen tájakon...utáltam felébredni.
Az első pillanatban még nem voltam tudatában semminek, aztán egyszercsak minden rámszakadt, alig kaptam levegőt, most is csak azért írok, mert nem lehet úgy elkezdeni egy napot, hogy semmit nem akarok tőle, csak várom a következő alvást.
A végső döfést a rideg valóságra rádöbbenés adta meg, hogy bármi történik is a valóságban, az elmélet soha nem változik.



Én vagyok az elpusztíthatatlan, szóval ideje lenne összekaparni magam, végülis minden segítségem meg van hozzá és most nem a kávéra gondolok kivételesen:)

1.

Gondoltam most egy igazán alapos krízishelyzetes érzelmi elemzést ( lenyomatot, wow) készíthetek - azért nem mondom, hogy végre:)

Szóval a legelső zokogó fázis és verbális feszültséglevezetés után egy enyhe eufórikus, megkönnyebbült, lebegő érzés. Még dolgozott az utolsó benyomás azthiszem...aztán sms és csendes öldöklés.

Életemben először nem estem kétségbe a gondolattól, hogy vége lehet. Egyszerüen mert egyáltalán nem rólam szól, hiába fektetnék bele bármennyi energiát, azzal sem leszek előrébb és igazából nem annyira egészséges érzés folyamatosan "versenyben" lenni valaki mással.

És persze, ettől még kurvára félek dönteni, mert nagyon kitartó vagyok ám, ráérek később, nem is olyan önző, így még soha senkit, stb...közben meg mintha megfagytak volna a belső szerveim érzéstelenítés céljából, nem hajlandóak résztvenni ebben egyelőre.

Megakadtam kicsit az indexen, konkrétan a konditeremben gyilkoló pasiról szóló langyi eszmefuttatásra gondolok, bár a velvetet elvből nem fikázom, hiszen pontosan tudja mindenki mire számíthat és azért néha mégis ott köt ki.

És nem is a lényeg ragadott meg igazából, ami gondolom az lett volna, hogy az emberi fajjal és jelenlegi életmódjával elég súlyos gondok vannak (persze lehet, hogy csak szex fontosságára akarták felhívni a figyelmet), hanem a blogolás.
Mennyire kézenfekvőnek tűnik, hogy blogot írt.
Bár nyilván nem tudhatom, hogy csak az önbizalmát növelni meg valami teljesen csökött kapcsolatot létesíteni random emberekkel, akik természetesen nem is vették észre ( illetve komolyan), mire is készül a kedves blogíró, vagy egyszerüen csak rendezési és feszültséglevezetési felületnek használta, esetleg nyomot hagyni a világban, stb. - egyáltalán nem volt meglepő.
Végülis ennek is ugyanaz a lényege, most, hogy belegondolok...

Elég perverz megoldás a legdurvább intimitás és személytelenség között, mondjuk mint a prostitúció.

Ebből nem azt akartam kihozni, hogy minden blogtulajdonos kurva:)

Harmadikosként még minden felnőttnek azt mondogattam, hogy az emlékezés csak akarat kérdése, most pedig úgy gyűjtöm a kedvenc emlékeimet, mint aki már a szenilitáshoz közelít.
És többek között ezért imádom a zenét, bármilyen élményt tökéletesen megőriz, akármeddig...jelen esetben egy életérzéskomplexum társul már hozzá:)

Full Moon, és hozzá a megnyugtató tudat, hogy igazából csak a saját korlátaimat kell átlépnem és máris nem olyan kétségbeejtő a helyzet. Sziú indiánok rulez.





Ádám almái, Brüno, Garden State

Kihasználom a csajblogos felállást és kérve kérem minden nőtársam beszámolóját, akiknek van némi tapasztalatuk pms ügyben: hogy lehet elkerülni a teljes agyhalált? Fogamzásgátlót szedőknél is simán beadja ugyanez?
Két órája még - halál komolyan - azon morfondíroztam bőgve, hogy végülis ha már öngyilkos lesz az ember, akkor úgysem kell a többiek szemébe néznie, satöbbi, ráadásul tudtam, hogy meg fog jönni (ez a harmadik ilyen durvább, előtte csak simán sírhatnékom volt egy-két napig)...ez így utólag kurvára nem tűnik normálisnak, más okot meg nem nagyon találok.

Most bezzeg béke, nyugalom és teljes értetlenség.

A rendszámtáblán látott Q kérdésében erre jutottam:

Az utolsó Q-ra végződő, sorrendben kiadott rendszám az AVQ-999 volt, azóta nem adnak ki Q-ra és O-ra végződőeket, de kért, egyedi rendszám esetén igen és egyébként a középső betű sem lehet Q a wikipedia szerint. Hogy miért, az okmányirodák alkalmazottainak is rejtély - ez a Totalcaros cikkben volt, gondolom mert ezeket könnyű összekeverni. AQQ és AQW kombinációk viszont biztosan voltak. Szóval nem haluztam, Q volt és kész:)



Egyébként azért van ennél lényegesebb történés is az életemben, például az új ernyőm végre:))) Semmi ordasat nem repültünk még, de tetszik, kifejezetten, meg még nincs vége a nyárnak. Ez a hét ennek ellenére maximum fele részben szólt a repülésről, nem sajnálom kivételesen. Holnap rákszűrés, már előre félek, nem attól, hogy rákos leszek, inkább a procedúrától...

Kurva fáradt vagyok:)

Könyörgöm legyen repülhető holnap!

"...I will be coming with you
Tonight, you're all that I want
You're all that I have, you're all I need..."

The Sounds: Midnight Sun, ami hangzását tekintve egyáltalán nem egyértelmüen része a zenei életemnek, viszont kivételeznem kell vele egyéb okok miatt (még a White lies Death c. alkotása jöhetett volna szóba, csak azt egyébként is nagyon szeretem)...:)

Köszönöm, nem utolsó sorban.

súlyosan hangulatromboló bejegyzés

Újabb kényszerfekvős nap:
a gép használhatatlanra lassult, mindjárt nekiállok a hatodik filmnek, a reggeli kelés magamtól korán (pedig milyen jó lett volna délig kiütve), tompa bezártság érzés (anyám itthon egész nap) és szúró fájdalom a bal vállamban a tetanusztól ( mert biztosan vérmérgezést kaptam volna a virágföldtől). Mérhetetlen menyiségű szabadidő, semmi lehetőség a feszültség levezetésére, egész napos agyalás és várakozás, időzitett atombombát csinál belőlem.

Lassan ismét eljutok a tükrök irtásáig a lakásban.

Óránként egyszer nagyjából felhívja anyámat valamelyik kedves rokonunk és megkérdezi tőle(!), hogy felvettek-e. - Neem!? Jaaaj, szegény, de azért jól van? - Persze, csak a feje fáj kicsit, de már betervezte az egész évét és majd jövőre biztosan.
Természetesen:)
Jó, nyilván ki van akadva, de azért elvárnám tőle, hogy ne jajongjon nekem ( mert bazmeg szerinted én élvezem?) és ne kérdezze meg három óránként, hogy hanyadikán megyek hova jövő júniusig, illetve hagyjon már békén, ha éppen bevonulok a szobámba és ne jöjjön azzal, hogy jaj, nem bántásból mondtam, mert azt meg tudom. 20 évi ismeretség után már nem egetrengetően nagy kérés, hogy beszéljük ezt meg holnap, nem?!


scheiße...

Tollwood, ahol 2 után nem voltak részegek, Yoda nézett rám a vécében, 28 napból 7 napon nem esett és ahol egy bögrét sikerült vennem három hét alatt (anyámnak).

az abszolút kedvenceim, kerekekkel a lábuk helyén

minimál jóidő

a nutellán kívül tényleg minden kaja bio volt



*

Beütött a teljes letargia, egy félresikerült gnómnak érzem magam, bár ezen nem segít az itt sírás sem mondjuk...
Csak egyszerüen tudni szeretném, hogy miért! Hogy alapvetően nem vagyok képes bizonyos dolgokra, vagy nem teszek értük eleget, mert korlátolt vagyok, vagy lusta, vagy csak simán gyökér?!
Hihetetlen! És élvezem, mikor csinálok valami (általában), meg alapvetően egy mázlista vagyok, de mindent sikerült elbénáznom.
És a KRESZ, meg a nyelvizsga, meg a biosz csak egy dolog, de a repüléssel is ez van, a szüleimmel is ez van, a hülye szerelmi életemmel is, saját magamon sem tudok segiteni, mert még mindig ott tartok, ahol 17 évesen, hogy az első reakcióm saját magam utálata...

El kéne költöznöm egy hatalmas hegyre, valami kunyhóba, remetének és szépen megtanulni, hogy egyedül is lehet békésen éldegélni saját magammal.

Valami okos ismerősöm kifejtette egyszer, hogy milyen jó is nekem, mert én ikrek vagyok és ezért jó társasága vagyok magamnak. Hatalmasat tévedett.

Igyekszem a sziú indiánokra gondolni és jó harcosként viselkedni:)

home sweet home

Hirtelen felindulásból hét stoppal, 10 óra alatt egy darabban sikerült hazajönnöm, ami igazából szép és jó, de közben persze azt is megtudtam ám, hogy 411 pontom van, ami lószar konkrétan ( kurva sok helyre felvennének vele, de pszichológiára nemhinném), szóval most kimondhatatlanul csalódott vagyok...illetve kimondhatóan, csak mindenki alszik már.

És hiába tudom, hogy még csak 20, meg anyám is így kezdte, elég nehezen dolgozom fel, hogy megint kezdhetek bioszt tanulni, elcseszek egy évet, vagy legalábbis nem azt fogom csinálni, amitől olyan érzésem lenne, hogy van értelme...és ezt úgy érzem, hogy közben nem hiszem, hogy majd attól leszek több emberileg, ha lesz egy papírom róla, meg persze tanulhatok nyelvet és csinálhatok valami tök érdekeset valahol ( bár ebben természetesen nem értünk egyet szüleimmel, miért is pont most:), de nagyon hiányzik a meggyőződésem. Egyszerűbb lenne vizsgákra tanulni, mint azon gondolkozni, hogy mit akarok igazából.

Félelmetes volt látni nagybátyámék elcseszett házasságát, aztán hazajönni, ahol meg nem történt semmi (soha nem történik) és megbizonyosodni róla, hogy egyiket sem szeretném. Fogalmam sincs hogyan fogom jobban csinálni, mint ahogy arról sincs, hogy fogom magam megóvni a teljes széteséstől/elszállástól/megőrüléstől:)

Csak úgy kéne nézni, mint egy hatalmas kozmikus stoppolást: a következő felvesz, de ha az nem akkor utána, egyébként is baromi szép a táj és mindegy, hogy állok-e itt még 15 percet...úgyis haza fogok érni még ma.

Nem volt jó hazajönni, ott sem találtam a helyem mindig, igazából tökmindegy, hogy hol vagyok, halál komolyan csak attól függ minden, hogy ki van mellettem. Asszem elég fáradt vagyok és nem is kedvelem magam túlságosan, pedig rengeteg pozitív töltetem van raktáron:)

hatalmas vihar tombol eppen, haza is jottem, gyonyoruen eltevedtem bringaval, harom oran at azt sem tudtam merre vagyok, csak mentem:)

a legmeghatarozobb dolgok az elmult harom hetben (nincs sorrend), nehogy elfelejtsem oket:

csalad, mint fogalom
munka, szinten
maro hianyerzet
nutella:)
magany
szex
michael jackson
dohanyzas
dülferstraße
"az emberi viselkedes"
kettos (vagy tobbes) erzelmek
umgangsprache
felelosseg:)


ez most csak azert jutott eszembe, mert belem nyilallt, hogy a kovetkezo hetemet nem kene itt eltoltenem, tekintettel a jogositvanyomra, szoval holnap vadaszok vmi jegyet, hogy legyen hamarabb...visszarangattak a foldre:)

Ma van az elso nap, hogy nem dolgoztam semmit az eg adta vilagon, nemi anyai gondoskodast leszamitva, de legalabb mar azt is tudom, milyen negy egetnivalo fiugyerekre vigyazni, meg etetni oket, meg nem eltevedni vasarlas kozben:)

Ugyamugy all a bal, nagynenem es nagybatyam felvaltva lelkiznek velem egymasrol, ma vegre beszelnek este, en meg nagyon remelem, hogy holnap nem arra jovok haza, hogy valnak...

Irjatok mar, hogy mizu!:)

Holnap beszabadulok nagybatyam munkahelyere szaunazni, nyamm

Elso munkaszuneti napommal egyutt megkezdtem a nyariszunetet veeegre:D

Az elmult par napban eleg jo sokan voltak, tehat eleg faradt is voltam, meg itt volt mind a harom unokatestverem, szoval volt beszelgetopartner minden mennyisegben, meg tok jo sor is, szoval reggel mindig keson keltem, ami miatt nem volt idom reggelizni es netezni sem...

A varost a heten megprobalom megnezni, mert eddig csak a koleszt sikerult alaposabban megismernem, az mondjuk tetszett:) A ponthatarokat termeszetesen meg nem tudom, meg azt sem, hogy pontosan mikor jon haza nagybatyam, mert vele megyek majd en is, mert hiaba van mar rohadtul repulhetnekem, ezt most nem hagyom ki.

Olyan erzesem van, mint aki megismert egy csomo uj embert, mikozben az ittlevok fele szuletesem ota ismer, csak a masik fele igazan uj - van egy meghivasom valami kicsi nemet varosba uj unoktesomtol, ahol allitolag rengetegen repulnek, muha:)

Arra jottem ra, hogy OK, szar ha nem alszom, meg minden reggel keles, de kicsit olyan elegedett erzes tolt el, hogy tessek, kesz, megcsinaltam, amit kellett, jol. Ilyet soha nem ereztem iskolaban... Azt mondjuk meg mindig nem dontottem el, hogy ha nem vesznek fel, akkor mi lesz, elegge szet vagyok esve, kb fogalmam sincs, hogy mit szeretnek, bar ettol egyaltalan nem erzem magam rosszul, csak tudom, hogy felig haza szeretnek menni, mert hianyolom a nepet, de ha hazamegyek, akkor lesz olyan akit innen hianyolok, eleg scheiße...es legyen mar valaki msn-en ha mar vegre vagyok:)))))

helyzetjelentes zuhogo esoben:

a faszom kivan erzes keveredik a az ujdonsag varazsaval, azert orulok, hogy kijottem:)

Hihetetlen modon magamtol felebredtem, nem tudok visszaaludni, viszont leszakad a fejem a kialvatlansagtol...eddig eleg jol birtam az ejszakazast, de egy ido utan semmi jo nem szarmazik belole.

Ugyamugy meg nem olyan jo egyedul, de kozben jo erzes fuggetlenedni egy csomo mindentol erzelmileg, nemtudom mitol van ez, varom a penteket, hogy megint jojjon unokatesom szorakoztatni, addig fogamat osszeszoritva igyekszem nem megorulni a palacsintaktol.

Egyaltalan nincs honvagyam, nagyon jo, hogy minden mas es uj, viszont hianyoznak a kis barataim...

ma sikerult egesz jol felkelkem, meg kezdem megszokni a 10 oras igenybevetelt, nagybatyammal tok jol kijovok, jofej, vicces, hogy mennyire nem hasonlit apamra:)

egyebkent meg Hexenek lettem minositve, hugom tegnap a fejemhez vagta, hogy nem vagyok normalis, viszont biztosan ket szemelyisegem van, egyebkent meg egy gonosz szemet vagyok es ha el akarok erni valamit, akkor akarkin atgazolok erte...hat elgondolkodtato, jo h kijott...

soha tobbet nem akarok palacsintat enni, a sor viszont nagyon jo:)

na joreggelt

estenkent 1 kor vegzek, olyan hulla faradtan, hogy ilyet meg nem lattam, most meg rohanok zuhanyozni, be kene szereznem valami durva porgetot, bar tegnap azert pina coladaztunk kicsit:))

kedvencem: hast du ein freund - nur so oder ach so? :)))

muhaha, jelentes munchenbol:

kurvaszar ido van, ezert nem is dolgozom mar most, de a fesztival - tollwood-nagyon vicces, ordas jo cuccokat fogok venni, mindenfele kaja van meg zene meg alkohol, egyelore nagy a pangas az eso miatt, de majd csutortoktol:)

most mindjart bealszom, majd reszletezek, a railjet jelesre vizsgazott nalam:)

Akartam írni egy szépet és hosszút, de most csak azt várom, hogy végre ne lássam egyik kedves szülőmet sem három hétig.

Miért van az, hogy majdnem bárki képes velem érthetően beszélni, leszámítva őket, akik még mindig azt hiszik, hogy egy kis hülye vagyok? Nem gondolom, hogy valaki azért mert szülőm, fel lenne jogosítva rá, hogy folyamatosan kritizáljon nevelés címen, elitéljen azért, mert nem értek egyet vele, minősítsen, azért mert nem vagyok olyan, mint ő. Eléggé. Basszák meg, hogy soha nem jó nekik semmi úgy, ahogy én csinálom, mert az biztosan szar, ha még nem az, akkor az lesz és egyébként is életképtelen vagyok. A Tajgetoszhoz kicsit késő már.

.

Végeeeee! Érett nő vagyok, húúúú:)

(Mind a három jól sikerült nagyon, most már csak a felvételin kell mantráznom, meg kibírni három hetet repülés nélkül, de utána...)

Este hivatalosan is éretté nyilvánítanak, aztán bankett, aztán Balcsi, aztán München, szóval lehet, hogy egy darabig nem lesz szabad kapacitásom itt tombolni:)


Most nagyon boldog vagyok az új helyzettől, persze hiányozni fog, de már ideje volt. Hihetetlen!

Jöttem relaxálni, ha már anyám itthon van és más formában nem teszi ezt lehetségessé...
Szóval igyekszem nem strébernek érezni magam, mert talán inkább egy magyar kettes, mint innen ez a felhőkép:)
Azért asszem ha vasárnap jól néz ki inkább felavatom az elvileg csütörtökön érkező szárnyam, mintsem a hasam süttessem (istenem egy tábort nem bírok ki rendesen). Aludtam két órát véletlenül.
Zárcsere lesz.
Kezdem magam kellemetlenül érezni a holnapi vizsgázás okán, Adri megható kedvességgel adta át az összes puskázós tapasztalatát, ő a tollra esküszik.
Fel is teszem a legújabb vicces képeinket...utálok tanulni...leszarom, hogy miért van Medvének 10.000 lelke! Egész évben ezt boncolgattuk, most már kezd kicsit unalmas lenni. Kurvaunalmas inkább.

AAaaadejóthisztizteem, meg megtaláltam a számot amire tegnap a megállóban táncikáltunk, mikor megállt mellettünk egy nagy sötét kocsi egy ehhez passzoló emberrel a volánnál és bömbölő zenével:

...I like the way you move!:))) Yeahh:D

Na, húzok innen, most.

Beütött a káosz:
semmi tanulás, ordas kupleráj a szobámban, tengerimalacok keresése esőben zseblámpánál, miután lentfelejtődtek, lakáskulcs elhagyása és három óra baszódás, erkélyre felmászás, húgom keresése, lemerült telefon, szomszédok zaklatása, következő hetek megtervezetlensége, és az összes eddig felsorolt tény leszarása.


Majd holnap:)))

hmm:)

Hát, szomorúan jelentem, hogy kis vörös macskámat tegnap elütötte egy autó, kioltva ezzel rövid kis életét (két évet sem élt...). Most persze örülök, hogy nem volt ideje durván hozzámnőni.


A mai repülést nem kommentálom, elég sokat lelkiztem rajta (tőle) a leszállóban, de egyrészt ez van ( a lerohadás mindig kihozza az ember legrettenetesebb gondolatait), másrészt majd holnap.

Éppen Dénest (valami mezőn egy lemerülő mobillal a határ közelében) próbáljuk megtalálni a Google Earth koordinátáival, Adri a kocsiban, én a gép előtt:)

a világba bele

ahoj poplacsek

Újabban minden kis történésből induló gondolatsor végeredménye ugyanaz a nem túl megnyugtató következtetés: nincs jó és rossz. Én döntök - ha nem is feltétlenül a jólfejlett agyammal.

És egyébként meg itt van, kurvára szép, komolyan, csak éppen szorongathatom kicsit még, aztán elkopik, mert miért ne...milyen hihetetlen szemétség! Utálom, tényleg utálom, de a kétségbeesés most (már?) nem aktuális. Élénken bevillant az emlék, ahogy az óvónénink mindig azzal vigasztalt: (...) majd elmúlik, majd nem fáj. Igaza van. Elvileg:)



Tekerni, siklani szeretnék, nagyon.

"ugyanmár, jóéjszakát"

Hol volt, hol nem volt

Welcome to the real world?

Megadom magam (és nem csak a tegnapi koncert miatt). Hanem mert ezt érzem helyénvalónak - nem gondolom, hogy az lenne természetesen, de most szemétségnek (ostobaságnak?) éreztem volna bölcs gondolataimmal felülírni valamit, amiről semmit nem is tudok, még akkor sem, ha semmi sem a régi érzésem van.

És iiigenn, lesz majd valami, meg következmény, de az ideális létezésről alkotott elképzelésem több sebből vérzik, én meg nem sietek, nem várok semmire és senkire, még akkor sem, ha mindjárt vén szatyor leszek.


Jó volt végre lovagolni tegnap - annyi jó dolog van a repülésen kívül, de csak a rosszidő marad rájuk. Az ominózus szám két verziója. Bé, élőben, sötétben, satöbbi:)

Anyám kedvesen figyelmeztetett, hogy vote or die és istentelen izomlázam van. Fontos információ még, hogy a hormonháztartásom kevéssé finoman jelezte, hogy valami készül: brutális gyilkosságot követtem el egy smarties tartalmú csokinyuszi ellen (amit alapjáraton ehetetlennek tartok, de a béltartalma most már az ényém lett muha).

A három legundokabb tény:

1. Nemtudom. 

2. Holnap 13:30-tól kezdődik a kivégzésem.

3. Holnap lesz jó az idő. 

Rászoktam a reggeli írásra. 

Az elmúlt két hét életem eddigi legszarabb két hete volt (szerintem majdnem minden fellelhető emberi érzelmet sikerült megélnem:), viszont egyáltalán nem volt haszontalan. Sőt. Végülis jó alapozás volt a tegnapi szakadásnak, nagyon vicces érzés, amikor attól könnyebbülsz meg, amitől előtte a legjobban féltél - már ha ebben egyáltalán viccesnek lehet nevezni bármit is.

És a másfél heti kétségbeesős-gyászolós-önmaracangolós életérzésnek egy kurvanagy csalódás pillanatok alatt véget vetett. Nyilván tökéletes megoldás nincs, nyilván nem hibáztatok érte senkit, nagyon szomorú persze, de könnyebb. 

Életemben nem éreztem magam még ennyire felnőttszerű lénynek. 

El kéne kezdenem tanulni, de nagyon sebesen!

jóreggelt

Brains, Gödör, izzadó emberek, rituális törzsi tánchoz hasonló rángások, legkedvesebb ismerős arcok, nemkoránkelés, yeah.

Soha nem nézek maileket hullafáradtan, három után, bekészülve. Kivéve, amikor fogmosás közben az a határozott érzésem támad, hogy kaptam egyet és nem is tévedek a feladót illetőleg - annak ellenére, hogy az ominózus levelezést lezártnak tekintettem napok óta.

Nem kommentálom, az élet szép, rövid és a "kettő után semmi jó nem történhet veled" cáfolva nyúlüldözéssel:)


ui:. Szeretnék elnézést kérni a pontatlanságért: amikor kb. egy hete mélypontos bejegyzést írtam, akkor még nem voltam tudatában a szó igazi jelentésének. Bárcsak ez így is maradt volna.

baszodalássan és MNK

Egedkupa törölve, megvan a biosz tételsorom (ká nehéz), hatékonyan tanulni gyakorlatilag képtelen vagyok a folyamatos agyalástól, azt meg nem tudom abbahagyni, legszivesebben kiütném magam három napra gyáván megfutamodva a valóságtól. Sajnos ez  viszont ütközik az elveimmel, úgyhogy más túlélési stratégiát kell választanom.

 - felülírva:

:)

Nnna, lógásnak vége, ma megtudtam, hogy kedves vagyok és aranyos, csütörtöktől Egeden zúzás, legyen jó az idő lééégyszivees!

Kéne valami repülés-isten, aminek ilyenkor lehetne tiszteletet kifejezni...áldozatot bemutatni azért nem kéne:) 

Jóreggelt:)

A tegnapi repülés, ugyan nem lett 100 (~90, szerzek majd kábelt), de annyira belelkesített, hogy repülős bejegyzés jön:))
Nyikom, ordas szél, paráztatás a strarthelyen, valahogy nekem még nem sikerült beletörődnöm a nap elcseszésébe (tehát starta kész voltam órák óta), amikor végre kicsit bealmult. Egyből Csülök után vetettük magunkat, előttem négyen eltolták, haladtak előre, lassan emelkedtek, a starthelyen egész nyugi. Egészen addig volt nyugi, amíg be nem ültem a beülőbe és akkor jött az ordas tolatás, először csak kicsit volt gáz, aztán nagyon, mert már előttem volt a starthely - fülcsuk, gyorsító, egyhelyben állás, imádkozás, aztán végre elindultam, találtam egy bika 5-6os liftet, amivel felhőalapon utólértem a népesség dhv2-es részét, majdnem végig a Fördös-Képes párossal repültem (tök jó kis ernyőm van, simán toltam velük), a Mátra után teljesen kék volt, a végén a nagy baszkodásban nem értem őket be, de a Tisza-tó átrepülése alacsonyan nagyon jó elfoglaltság:)))

A szél nagyon erős volt, lehetett zúzni, volt ordas rázós felesős lift az elején,  később széttöredezett szar, szép egyenletes 0.3, 7-es süllyedés...a végén nem azt sajnáltam igazán, hogy lerohadtam hamarabb, hanem hogy nem repülhetek még egy órát. Jó volt visszarázódni, már hiányzott ez a fajta egyedüllét és a tudat, hogy tanultam egy csomót belőle.

Éppen esik. Mi lenne velünk repülés nélkül?:)

Újabb erősen zenei (és tudatmódosult) ihletettségű bejegyzés, most éppen a Massive Attack-nek köszönhetően, és nem, nem a Teardrop, bár azt is szeretem, hanem az Angel.

Adott pillanatban, adott állapotomban életem egyik legizgatóbb élménye volt...végülis állatok vagyunk mi is.
Az alkotóknak már a Snatch ominózus jelenete után elrebegtem egy hálás köszönömöt.

Ezenkívül értelmet nyert a létezésem, kihalásztam egy német nyelvű palackpostát a parlament előtt és bazzeg a repülésért képes vagyok időben hazajönni, az ilyen nem lehet elveszett ember - illetve lehet, csak keményen küzd ellene. Mi a f@szt tehet egyébként meg? 

Írhat blogot.

Egy belőtt drogos boldogságát érzem, pedig nem volt nagy repülés, gps meghalt, leszartam, nem is tudtam visszamenni, ahogy terveztem, túl erős volt a szél, mindig visszasodródtam, csak tekertem a kis szar töredezett 0.3-akat és néztem a vastag cirruson megjelenő halo-t, meg mindent. Lerohadtam, fetrengtem egy mezőn, teljes megkönnyebbülés - nálam egyértelműen a repüléshez tartozó teljes koncentráció és felfokozottság okozza a függőséget.

(Köszönöm a kedves mezőkövesdi lakosnak, aki felvett a hármason, hogy bevitt Egerbe, pedig semmi keresnivalója nem volt ott.) 

Az ostorosi tó partján bekábulva megállapítottam, hogy az élet szép és rájöttem, hogy éjszaka álmomban azon gondolkoztam, vajon a gyilkosok (közös megegyezés alapján) egymást megölhetik-e:)))


Visszatért az erőm, holnaptól tanulás, bullshit.

Úristen, a szétnosztalgiázós - nagyonszerelmes - világmegváltó számom, köszönet a szexelő kínaiakna...újabb időmúlás élmény:)

Van, ami nem változik(?).

----------------------------------------------------------------------------

kedves

Gondoltam rendes leszek és hamár elcsesztem a mai napot is, legalább most tanuljak kicsit...nemes gondolat volt.

Nagyon érdekes dolog, amikor az ember agya kikapcsolhatatlanul, mint kívülálló figyeli az ösztönök és érzelmek furcsa működését, mintha a két dolognak nem lenne köze egymáshoz. Ami egy testen belül azért nem tűnik reálisnak:)

A legmeghatározóbb érzés valami védtelen nyitottság, ami miatt minden sokkal erősebben megragad, mint egyébként. Mint akiről lelopták a burkait.

Mélypont.
Nem jutottam le Egerbe, nem is részletezem, mert minek. Helyette nyugtató hatású szociális program, anyai felügyelet, hasam süttetése, alvás, stb.
A baj az, hogy egészen addig, amíg éppen le van kötve a figyelmem, illetve optimális körülmények között vagyok, egy enyhe folyamatos fáradtságon kívül semmi bajom nincsen. De amint ennek vége egyből feltör a legrosszabb, legpesszimistább, legkétségbeesettebb énem és tör, zúz.

Innen most egy hosszú, alapos, ordenáré káromkodásáradat lett kitörölve.

Úgyamúgy meg van egy optimista érzelmi életem, ami nem hajlandó ésszerű szabályok követése érdekében beáldozni a pillanat varázsát. Lehet, hogy kettős személyiségem van:)

(igentudomrefreshkösz)

helyzetjelentés

Megrakják a tüzet, mégis elaluszik...


Hát én kerestem a bajt, de azért nagy megkönnyebbülés szembenézni a legrettegettebb alvilági démon létezésével. Így sokkal jobb fényben tűnt fel setét helyzetem, egyik szemem sír, másik nevet, minő meglepetés:)

Folyt. köv.

Nemmellesleg: szerdára tudnom kéne az összes magyartételről (legalább a címét), mert az utolsó alkalom a kérdezésre, matekom kijavítva 3-as, 4-én biosz, a többi nem számít (15-16-án egyébként). 

Miértvanazhogymármegintkurvaálmosvagyokéslegszivesebbenmennékisaludniazágyambabe?!

A mai nap katasztrófa volt, persze nem segít a derűlátásban a menstruációs görcs és a reggeli, aszfalton fetrengő hulla sem, a lényeg azért az elcseszett biosz, ami szerintem sokkal nehezebb volt, mint amit a mintafeladatok között valaha találtam, bár ez a végeredmény szempontjából teljeljesen mindegy.
Azért pszichésen jobb lenne, ha nem érezném MEGINT, hogy elbasztam valamit, hihetetlen. És komolyan nem direkt csinálom, repülni és vizsgázni is tök pozitívan mentem, aztán a vége megint az lett, hogy felváltva verekedni és eretvágni szeretnék...fuck.

Két tanulás között szétromantikáztam magam: Vándorló palota by Hayao Miyazaki, ő rendezte a Chihiro szellemországbant is. Nem is próbálom menteni a menthetőt:) Chihirót is szerettem és ebben is voltak iszonyatosan ráérzős részek, azt gondolom nem baj, hogy teljesen idealisztikus és elszállt, mert van mögöttes tartalma és egyébként nagyon szép.  


Köszi:)

És a végén fehér marad a haja:)

Jelentem: túl az első mentőernyődobáson. (Minden ok, karcolás nélkül megúsztam)
A rossz, hogy azt érzem már megint sikerült valamit bénáznom, minek a Bükkben alacsonyan baszódni, ki lehetett tekerni rendesen is, stb. De azért mikor leért a lábam a földre (inkább a hátam, mivel ordas nagy fákra érkeztem és fennakadtam, aztán egyszercsak  leestem) kicsit átéreztem, hogy éppen most dobtam ki az életemet megmentő kis vésztartalékomat és mi lett volna ha... Ezt szerencsére nem fogjuk megtudni. Azt viszont tudom, hogy nem csak eszembe jut, hogy van nálam mentőernyő, de még használni is tudom, sőt, teljesen alkalmas arra, amire ki van találva:) És ez azért nem elhanyagolható pozitívum.

Egyébként meg minden, mint a nagykönyvben: csukás, csukás, befűződés, időlelassulás, alacsonyan, spirál, para, mérlegelés, lenézés - itt jött a kósza gondolat, hogy ha nem dobom ki meg is halhatok bazmeg, már csak 200-on vagyok, mi van ha nem tudom kifűzni, illetve ha aztán megint folytatom valami jó kis csukással, nem éri meg tovább próbálkozni, mentőernyő. Eldobtam a fékeket és az idegen beülő okozta enyhe pánikkal kiszedtem és megküldtem hátra-oldalra, aztán szugeráltam, hogy nyíljon ki és boldog voltam mikor kinyílt, majd ismét paráztam, mert lengedeztem alatta, mint egy magatehetetlen zsák és láttam, hogy nem lesz időm begyűjteni az ernyőm, lenéztem, fák, összehúztam magam szépen és átadtam magam a történéseknek.

Aztán nagy csend. De igazán csak akkor illetődtem meg, miután a reptérre visszaértem, előtte csak azt éreztem, hogy annyi adrenalin van bennem, mint aki egy tigrissel készül párbajozni, valaki nagyon kedvesen kijött keresgélni engem aztán be is vitt a leszállóba, de igazából csak hazafelé nyugodtam meg teljesen.
Hát ennyi, most aludnom kell, hulla vagyok - elég hülye kifejezés:))

Angolon túl, nagyon könnyű volt -  kivéve egy hallgatást. Ellenben rohadt későn végeztünk, szóval a repülős terveimnek már ezért is lőttek, igyekszem nem túl nyitott és napfényes helyekre menni, mert én is idegrohamot fogok kapni mindjárt.

A HELL ivászattal sürgősen le kell állnom, mert már remegett a kezem tőle délelőtt, bár legalább nem bambultam írás helyett a papírt, valamit valamiért. Egyetemre ki kell találni valamit helyette. Az elkövetkezendő 4 napból 3 napon muszáj bioszoznom, ennek a kivitelezését a liga némileg akadályozza.

Igazából ma éreztem először azt, hogy f@szkivan az érettségivel, nem, persze, nem megoldhatatlan, de ha rendesen csinálja az ember akkor fárasztó, koncentrálni, koránkelni, stresszelni, tudni, hogy még egy hónap baszkodás és nem szabad tudomást venni a hidegfrontokról.

Szemét vagyok, írhattam volna egy csomó tegnapi tök jó dologról, hát nem tettem:)

Erre aludtam el. Unokabátyámtól kaptam valamikor, miatta vettem elő, de közben olyan nyomasztó álmom volt tőle, hogy többet biztosan nem fogom... Megint a szokásos, idegen tájak, sok ismeretlen ember és mindenkinek mennie kell, azt persze sosem tudom miért. Mikor felébredtem, éppen egy kedves szemű, vállig érő barnahajú, kicsit barnás bőrű, csinos (nem nagyon vékony, hanem  inkább nőies) nővel veszekedtünk és legszivesebben megütöttem volna, mert nem szólt időben, hogy az ágyamban akar aludni, utólag meg mit rinyál miatta...előtte voltam a tengerben is. Utálok felkelni:)




Ezt fogom benyomni ébresztőnek:)))

Mielőtt elmennék  alukálni: egy két feladat kivételével minden benne volt a forrásban és az atlasztban, a körenyezetszennyezős feladatnak külön örültem, bár nem nagyon értettem mit keres az eutrofizmus a töri érettségin... Az esszéket elég sokból lehetett választani (két rövid egy hosszút), én a keleti vallás-dualizmus-magyar parlament kombót írtam, elég jó lett. Az utolsó egy órában már küzdöttem, hogy ne tök máson agyaljak, hihetetlen soknak tűnt az a 32 oldal. 

Az egyetlen nyomasztó tényező a biosz, de van két egész napom ismételni, írásbelire meg majdnem egy hónap. 


Repülhetnékem van, de nagyon.

Naaa, a legpesszimistább számolás szerint van 37 pontom, szóval átmentem:)))))) Tudom, égés, hogy ennek örülök, de reggel még attól rettegtem hogy visszakapom az élettől, hogy három éve nem vettem elő matekfeladatot itthon...

xc open

Hát, már majdnem el is felejtettem milyen érzés egy versenyt szaridő miatt beszopni - rohadt idegesítő. Ettől függetlenül a terv tökéletes volt: egyáltalán nem érdekelt az érettségi, azt nem mondom, hogy nyugodt voltam mondjuk:)
A hegyek szépek voltak, mint mindig, és okoztak páran nagy meglepetést, azt kicsit szarul viseltem, hogy minden jöttment a szerelmi-nemszerelmi életem boncolgatásával foglalta el magát, ha már repülni csak egy nap lehetett...de legalább nem éreztem magam elhanyagolva.

A mai magyar meglepően könnyű volt, a holnapi matekon szétparázom magam éppen, legyen már csütörtök!

Tegnapi hazajövős szám:)

Na mielőtt beindul a durvulás, még egy vihar előtti bejegyzés így két szerenád között:) 

Semmi kétségbeesett úristen vége van mindjárt érzés, csak a basszus mennyire szeretem őket, bár van egy sanda gyanúm, miszerint a három óra alvásból (ofőm nappaliának padlóján) egyenesen következik a fokozott gyerekkor-gyászolási hajlam:)

Csütörtökön ballagás után zúzok xc-openre, hétfőtől érettségi.

Just try

Indulj el egy úton, én is egy másikon, hol egymást találjuk...05.07 Zuboly

Milyen furcsa, hogy igazából mindent képesek vagyunk elviselni és mégis a legkisebb fájdalomtól is óvakodunk, aztán amikor mégsem sikerül elkerülni, egyből átértékelődik minden, feljebb csúszik a határ. 
Azt márpedig senki nem tudja előre, hogy mit kell megélnie ahoz, hogy egy számára ideális(hoz közelítő) állapotba kerüljön, csak egyensúlyozhat ügyesen az érzelmei és a józan esze mentén, már akinek van olyan egyáltalán...
Hiányzik a régi telefonom, az evolúciós tárgyszeretet, lámlám:)




Nemtudomnemtudomnemtudom.

Azthiszem ilyen fáradt még alig voltam, ráadásul nem simán mentálisan, hanem érzelmileg, mintha nem maradt volna semmi megmozgataható bennem, érdekes. Próbálom nyugton tartani magam, mivel húgom egy órája fürdik és már nagyon kirángatnám...istenverése lánytestvér!
Hullaszagot ellensúlyozandó: van ernyőm, ideiglenes,  kis fürge (c2), kéne vele repülni valami hosszút, hogy jobban megismerjem és összemelegedjünk:)

Egyébként meg aludni kell, anélkül meghalok.

Őőőőőőőőőőizé. Ötödször futok neki valahogy értelmes módon megfogalmazni a problémát, eléggé terápiás hatást remélve tőle:)
Ismét beütött a para (szokásos önértékelős), az okot megint nem sikerült megértenem. Percenként másképp látom magam, közben pedig tudom, hogy a realitás rég nincs benne. Már eggel éreztem, hogy gáz lesz, először csak kényelmetlen, mintha valami gátolna a szabad mozgásban, aztán egyre kevésbé tudok másra gondolni, egyre feszültebb vagyok, aztán szép lassan szorongásig fajul a dolog. Kívülről azthiszem csak annyi látszik, hogy sokkal agresszívebb vagyok, mint egyébként.
Az érzés kb. egyszerre düh és kétségbeesés, hogy ki akarok szakadni a testemből, félelem, hogy nem vagyok itélőképes állapotban (finoman fogalmazva), aztán szomorú beletörődés a megváltoztathatalanba. Most ez még nem jött el, sajnos. 
Lehetséges okok, hátha ettől:
az érettségi, mint teljesítménykényszer, a repülés, ami tökéletes tünetmentesítő, de közben szintén teljesítménykényszer, az xc open, amit nagyon vártam és amire a ballagás miatt nem fogok tudni kimenni (az egész iskolai baszakodás, de ebbe bele se megyek inkább). A tudat, hogy két hónap múlva 20 éves leszek és eddig csak az derült ki, hogy miben vagyok selejtes, az sajnos nem, hogy mik a különleges képességeim. Ez nem tudom, hogy miért fontos egyébként:) De most nincs lehetőség kamázásra, keményen szembe kell néznem a ténnyel, hogy ezek a dolgok nagyjából 16 éveseknél reális problémák, nálam pedig még most is előkerül az egész életemben egyedül leszek érzés, mert nem találok indokot arra senkinek, hogy ezt külső szemlélőként végig akarja asszisztálni. Konkrétan azt képzelem, hogy olyan leszek, mint az anyám, akire apámon kívül senki nem néz nőként, és most lehet köpködni, mert kurvára nem ezt érdemli tőlem.

És óigen, ezt senki nem fogja megoldani, ezeken szépen addig kell pörögni, amíg nem küzdi le őket az ember, gondolom, még az sem kérdés, hogy minek! Komolyan, soha nem éreztem olyat, hogy nincs olyasmi még a világban, ami érdekelne és amiért érdemes lenne, stb...egyszerűen csak nem értem, hogy ez mennyiben normális illetve ki mondja meg, hogy mi az. 
Nem, nem normális, csak természetes, nekem legalábbis.

Az élet nagy igazságai ismét beütött:)
"Ez az esemény azonban a megfigyelőt sajnos olyan helyzetbe hozza, amely lehetetlenné teszi számára tapasztalatának és a belőle adódó következtetéseknek objektív közlését." - C.G. Jung: Lélek és halál 
Mondhatnám, hogy érdekes, de azért több annál - nem gondolom, hogy ilyen témában nyilatkozhat valaki objektíven, ettől még elég közel áll hozzám (a megfogalmazás más kérdés).

Azt inkább ne firtassuk, hogy miért a tanulásra felhasználandó időmben olvasgatok ilyesmit, egyetlen mentségem, hogy mindjárt leszakad a fejem a fáradtságtól:)

Az aktuális:

Tóth Krisztina: Kutya

Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor 
hegyoldalról leomlott hókupacnak. 
Sötétedett, nem látszott más a tájból, 
csak ónos földek, párás volt az ablak, 
ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna, 
mintha egy kabát emelgetné a karját: 
egy árnyékstoppos az útszélre dobva, 
amin fényszórók tekintete hajt át. 
Hol felvillant, hol eltűnt, de a sorban 
odaérve mindenki kerülőt tett, 
nézni kezdtem az útpadkát, hogy hol van, 
és egyszer csak ott volt. Mint egy merülő test, 
a mellső két láb támaszkodott a sárban, 
mintha indulna, orrát a szélbe tartva, 
a felső rész figyelt. De mögötte, láttam, 
péppé roncsolva terült szét az alja. 
A véres szőrből kiálló hátsó lába 
egyenletes, kínos ütemre rángott, 
ült a fél kutya, nyitva volt a szája, 
és láttam a szemén, hogy mindent látott. 
Kiabáltam, hogy állj meg, húzódj félre, 
könyörögtem, hogy mentsd meg, üsd el, bármi, 
vagy legyen mögöttünk már valaki végre, 
aki ráhajt. De hát mit kell csinálni?! 
Mit kell csinálni? - emelted föl a hangod, 
mit akarsz tőlem?! Mégis, mit akarsz tőlem? 
Azt akartam, hogy állj meg, és ne hagyd ott, 
ha megtaláltad, vagy vedd fel, vagy öld meg. 
Egész héten ott volt a kutya köztünk. 
Arra gondoltunk, jobb volna mégis otthon. 
Mintha mi volnánk, akik az útra löktük, 
és szavakkal kéne kerülgetni folyton. 
De mégse tudtam nem akarni, hogy este 
fölém hajolj: feszülő karodat néztem, 
próbáltam nem gondolni a testre, 
ahogy ott támaszkodik az árokszélen, 
arra az ütemes mozgásra, miközben 
a szemed a távolba néz és nem felel, 
hogy mennyi, mennyi ádáz lemondás 
van abban is, ahogy szeretkezel, 
ahogy azt kérdezed, mégis, mit akarsz tőlem, 
miközben ütöd a kormányt és rám se nézel, 
és látni a vállad mögött a szitáló esőben 
ázó tájat a véres, téli éggel.

Egyébként meg csend, tompa susogás és reménykedés, hogy holnap már beutalóval felfegyverkezve csinálnak velem valamit - és hogy záros határidőn belül lesz végre egy enyőm is, sőt le is érettségizem, felvesznek, repülök, nagyot, stb.:))))

(az új U2 albumról egy számot vagyok képes hallgatni, kicsit nyál, de azért van benne valami repülős)